Egy ember Netflixet néz

Filmek és sorozatok, amik 2023 januárjától a Netflixen várnak rád

Közeleg az év vége, viszont a jobbnál jobb filmek és sorozatok 2023-ban is ugyanúgy érkeznek a Netflixre. Az olyan klasszikusok mellett, mint például a Top Gun, vagy a Forrest Gump, új műsorok is felkerülnek majd az oldalra. Ezeket a megjelenéseket várhatjuk a januári időszaktól.


MADOFF: The Monster of Wall Street

A Wall Street farkasa után itt az ideje egy újabb tőzsdével és pénzügyi csalásokkal foglalkozó, életrajzi ihletésű történetnek. A Netflix ezúttal Bernie Madoff tetteit meséli el egy minisorozatban. A címszereplő cégével milliárdokat csalt ki az ügyfeleiből, valamint a 2008-as pénzügyi válságban is nagy szerepet játszott. A történet részleteit január negyedikétől ismerhetjük meg.

Madoffot 2009-ben 150 év börtönbüntetésre ítélték. A sorozatot Joe Berlinger rendezi, aki korábban már Ted Bundyról és Jeffrey Dahmerről is készített hasonló produkciókat.

That ‘90s Show

Még 2000 előtt futott az Azok a 70-es évek show című szituációs komédia, mely olyan sikeres volt, hogy nyolc évadon keresztül tartott. Később 2002-ben visszatértek egy folytatásra — That '80s Show —, de az már csak 13 részt élt meg az elkaszálásáig. 2023 januárjában viszont érkezik a That ‘90s Show, melyben Red (Kurtwood Smith) és Kitty (Debra Jo Rupp) is ismét megjelennek, hogy megidézzék a klasszikus műsor hangulatát. A sorozat részeit január 19-től lehet megnézni.

Pamela, a love story

Ebben az évben a Hulu készített egy nagy sikernek örvendő minisorozatot Pam&Tommy címen, melyben a színésznőként és modellként tevékenykedő Pamela Anderson, és a zenészként híressé vált Tommy Lee szerelmi történetét, valamint az intim házi videójuk kikerülését mesélték el.

A műsor készítésében Anderson nem vett részt, jövőre pedig a saját nézőpontjából szeretné elmesélni életének ezt a sötét és kaotikus fejezetét. A mondanivalója január 31-től lesz megtekinthető.

Halványkék szemek

Christian Bale 2013 óta most először ismét összeállt Scott Cooper író-rendezővel egy új film erejéig. A történet szerint az Oscar-díjas színész egy 1800-as években élő nyomozót alakít, aki egy helyi fiatallal — akit Harry Melling kelt életre — vállalkozik egy gyilkosság felderítésére. Mi volt az indíték? Ki lehetett a gyilkos? A karakterek közül mindenki gyanúsítottnak számít, és éppen ez adja az eset izgalmát. A film január hatodikán kerül fel a Netflixre.

Nyitókép: Unsplash/reestocks

Forrás: Vanity Fair