Így határozza meg a NASA, hogy melyik jelentkezőkből lesz űrhajós

A NASA alapvető követelményei közé tartozik az amerikai állampolgárság és a mesterképzésben szerzett diploma valamely STEM területen, például mérnöki, biológiai vagy informatikai területen. Az űrhajósoknak jó kondícióval kell rendelkezniük, és át kell esniük a NASA szigorú fizikai vizsgáin.

Mióta a NASA 1959-ben bejelentette az első űrhajósosztályát, több mint 350 emberből lett űrhajós. Egy 2020-as blogbejegyzésben Anne McClain, a NASA űrhajósa összefoglalta, mit keres az ügynökség a jövő űrhajósaiban:

„Legyenek alkalmazkodóképesek, megbízhatóak, kitartóak és részlet orientáltak.”

A mai napig a 12 ember, aki a Holdon járt, fehér férfi, a NASA asztronautái azonban egyre sokszínűbbek, és a régóta várt 2024-es Artemis-küldetés során az űrügynökség célja, hogy az első nőt és színes bőrű embert küldhesse a Holdra.

A kiválasztási folyamatot követően a NASA űrhajósjelöltjei, az úgynevezett ASCAN-ok kétéves képzésen vesznek részt, hogy teljes mértékben képzett űrhajósokká váljanak. Az űrügynökség különböző környezetekben, például óriási medencékben és forró sivatagokban képzi ki űrhajósait, próbára téve rátermettségüket.

A nagy beltéri medencék víz alatt edzéseire azért van szükség, az űrhajósok felkészüljenek az űrhajók határain túli kirándulásokra. A víz alá merülés azt a mikrogravitációt vagy súlytalan környezetet szimulálja, melyet az űrben való munka során tapasztalhatnak majd. Az űrhajósok a medencében lévő űrhajó makettjeit használva gyakorolják az űrsétákat, vagyis amikor elhagyják az űrhajót, hogy az űr vákuumában dolgozzanak.

A legtöbb modern űrsétát a NADA a texasi Houstonban található Johnson Űrközpont Semleges Felhajtóerő Laboratóriumban végzi.

Az óriási, 23,469,553 liter vizet tartalmazó medencében található a Nemzetközi Űrállomás (ISS) részleges makettje, így az asztronauták súlytalan környezetben gyakorolhatják a hardverek használatát a NASA közleménye szerint. A NASA csökkentett gravitáció kutatási programja 1959-ben kezdődött az űrügynökség szerint.

Ennek részeként az űrhajósok megtapasztalhatják a súlytalanságot egy úgynevezett „hányóüstökös”gépen, mely meredek emelkedések és éles merülések váltakozását szimulálja. A gépen körülbelül 25 másodpercig érik el a nulla gravitációt az utasok, amint a gép megközelíti az adott hullám tetejét.

A programban többféle repülőgéptípus is részt vett, köztük a NASA KC-135A típusú repülőgépe, 2004-es nyugdíjba vonulásáig. Az űrügynökség szerint 2008-ban egy magáncég, a Zero Gravity Corporation vette át a zéró gravitációs repülések üzemeltetését a NASA számára.

A gép emellett egyfajta lebegő laboratórium is, mivel a kutatók orvosi vizsgálatokat és mozgásbetegséggel kapcsolatos kísérleteket végeznek ezen repülések során, mivel a gép hullámvasútszerű mozgása gyakori a rosszullét.

A gép hollywoodi díszletként is szolgált már, Tom Hanks, Kevin Bacon ésBill Paxton színészek az 1995-ös Apollo 13 című film súlytalansági jeleneteit ezen forgatták.

Kemény sivatagi túlélő edzések az esetleges kényszer leszállások esetére

Az eredeti, 1959-es Mercury 7 legénysége óta a NASA űrhajósai túlélési technikákat tanulnak arra az esetre, ha egy távoli területen kényszerleszállást kellene végrehajtaniuk. 1964-ben az Apollo-11 űrhajósai három napot töltöttek a forró, száraz nevadai sivatagban, a túlélési készségeket gyakorolva, ejtőernyőből készült ruhadarabokat viselve magukon, hogy hűvös maradjon a sivatagi hőségben. Azért a sivatagra esett a választás, mert ez a környezet hasonlít leginkább egy idegen bolygóhoz.

A korai űrhajósok egy irányíthatatlanul pörgő űrhajót utánzó szerkezeten gyakoroltak, amely percenként akár 30 fordulatszámmal pörgette őket. A gimbal rignek becézett szerkezetet azzal a céllal tervezték, hogy az űrhajósok hozzászokjanak egy olyan utazáshoz, amit egy űrhajóban, az űrben bukdácsoló űrhajóban tapasztalnának és az intenzív gravitációs erővel szembeni tűrőképességüket tesztelik.

A NASA korábban egy nagy, emberi centrifugának nevezett géppel tesztelte a gravitációs terhelést a Holdra először utazni készülő asztronautákon. Ezen egy forgó kar és annak végén egy kapszula található, amely egy embert tud tartani. A gép forgása közben az űrhajósok tesztelik az intenzív gravitációs erővel szembeni tűrőképességüket.

Fontos a mentális felkészülés is

A leendő űrhajósok pszichológiai és pszichiátriai szűrővizsgálatokon vesznek részt, ahol kiszűrik az űrutazásra nem alkalmas személyeket. Ahogy egyre több ember jutott ki az űrbe, a NASA látta az űrutazás mentális terhét is.

„Volt egy teherszállító szakemberünk, aki a zsilip megszállottja lett. „Úgy érti, hogy csak el kell fordítanom azt a kilincset, és máris kinyílik a zsilip, és az összes levegő kienged?” Elég ijesztő volt. Elkezdtük lezárni a zsilipet”

– mondta Henry Hartsfield egy 2001-es interjúban egyik korábbi küldetéséről, aki 1969-ben lett a NASA űrhajósa.

Ebből is jól látszik, hogy az űrutazás a fizikai megpróbáltatások mellett rendkívül nagy stresszel jár. Egy, a NASA humán kutatási programja által 2016-ban közzétett jelentés szerint a legénység tagjai alvásváltozást, sugárterhelést, gravitációs változást és hosszú elszigeteltséget élnek át.

Miután űrhajós lesz valaki, a legénység tagjai az ISS-en rendszeresen beszélgetnek az egészségügyi személyzettel, köztük pszichológusokkal, privát videokonferenciákon keresztül.

A NASA ambiciózus céljait tekintve, hogy a nem is olyan távoli jövőben még messzebbre, a Holdra és a Marsra küldje az asztronautákat, azok mentális jóllétének megőrzése tartós kihívásnak ígérkezik.

(ScienceAlert)

Nyitókép: Getty Images / Alexis Rosenfeld