A Jame Webb űrteleszkóp

A James Webb űrteleszkóp megerősítette az első exobolygóját ​

A James Webb űrteleszkóp az elindítása óta rekordokat döntöget a mély űrben tett felfedezéseivel, azonban nem szabad elfelejteni, hogy elsődleges feladata a Föld-szerű világok kutatása. Most végre azonosította az első exobolygóját, mely csodával határos módon közel akkora, mint a mi bolygónk.


A James Webb extra pontos műszerei azért különlegesek, mivel a kutatók általuk sokkal kisebb csillagok és bolygók után is kutathatnak. Ennek köszönhető az is, hogy a szerkezet korábban már többször meglepte a szakértőket látványos felvételeivel, például a legtávolabbi galaxis megpillantásával.

Kapcsolódó cikkünket itt lehet elolvasni.

Az űrteleszkóp első számú feladata, hogy olyan bolygókat tanulmányozzon, melyek egy csillag élhető közelségében vannak. Ez azt jelenti, hogy a hőforráshoz való távolságuknak pontosan annyinak kell lennie, hogy a felszínükön lévő feltételezett víz folyékony formában maradjon meg. Ha túl közel helyezkedik el egy exobolygó a csillagjához, akkor a folyadék elpárolog, ha viszont túl messze, akkor megfagy.

Ezen kívül más lényeges tulajdonságokat is meg kell figyelni, például a bolygók légkörét és a felépítésüket.

Bár korábban a NASA Transiting Exoplanet Survey Satellite is feltételezte az exobolygó létezését, A James Webb elemzései azonban most be is bizonyították. Az objektum 41 fényévre található az Oktáns csillagképben, és az LHS 475 b jelölést kapta. Különlegessége, hogy a Föld átmérőjének mintegy 99 százalékával megegyező becsült átmérővel rendelkezik — olvashatjuk a ScienceAlert cikkében.

A hasonlóságok ellenére fontos megjegyezni, hogy az eddigi felmérések alapján közelebb helyezkedik el a fő csillagjához, mint mi a Naphoz, tehát a felszínen nagyobb forróság uralkodik. Légkörét tekintve a csillagászok egyelőre csak abban biztosak, hogy nem metánban gazdag, mint például a Szaturnusz Titán holdját körülvevő légkör. Ennek ellenére még elképzelhető, hogy tiszta szén-dioxidból áll, ami szintén nem biztosít élhető környezetet.

„Ezek az első megfigyelési eredmények egy Föld-méretű, sziklás bolygóról megnyitják az ajtót számos jövőbeli lehetőség előtt a sziklás bolygók légkörének Webb segítségével történő tanulmányozására. A Webb egyre közelebb visz bennünket a Naprendszeren kívüli, Föld-szerű világok újszerű megismeréséhez, és a küldetés még csak most kezdődik"

— mondta Mark Clampin, a NASA washingtoni központjának asztrofizikai részlegének igazgatója.

Szerencsére a James Webb gyors vizsgálatok elvégzésére képes, hiszen ezeket az eredményeket is úgy határozta meg, hogy a planéta csupán kétszer haladt el közte és a központi csillag között. Ennek a teljesítménynek hála hamarosan több információ birtokába juthatunk a szóban forgó exobolygóval kapcsolatban.

Nyitókép: Shutterstock