Egy barna hajú lány néz a kamerába

Tudat alatt vonzóbbnak találjuk az erős immunrendszerű embereket?​

A szépség mögött rejlő igazságot már hosszú évtizedek óta keresik, viszont mostanáig nem született egyértelmű magyarázat. Egy frissen megjelent tanulmány szerint az emberek tudat alatt olyanokat találnak vonzónak, akiknek jó az immunrendszerük.


Az emberiségnek fogalma sincs arról, mi miatt alakul ki a vonzalom. A válasz egyáltalán nem egyszerű, hiszen még Charles Darwin, a természetes szelekció híve sem gondolta, hogy a szépség összefügg az egészségügyi állapottal. Egyes kutatók úgy vélik, az esztétikusnak talált arcvonalak az erősebb immunrendszer jelei lehetnek.

A vizsgálatok során 159 fiatal felnőtt arcképét mutatták meg 492 résztvevőnek, akik értékelték az alanyokat. A modellek mindegyikén teszteket végeztek, hogy felmérjék immunrendszerüket, a szervezetükben lévő gyulladás szintjét, és hogy saját bevallásuk szerint mennyire egészségesek.

A mérésekből azt szűrték le, hogy azok az emberek, akiknek az arcát vonzónak látták, viszonylag egészségesebb immunrendszerrel rendelkeztek. A magasabb gyulladási szint nem mutatott összefüggést, amiből az következik, hogy a külső egyértelműbben jelzi a jól működő szervezetet, mint az akut betegségeket.

A hipotézis szerint tehát az emberek társválasztásnál nem azt veszik figyelembe, hogy elkaphatnak-e valamilyen betegséget, hanem hogy milyen genetikai sajátosságokat adhatnak át utódaiknak. Ez természetesen tudat alatt történhet, de az eredmények — a szakemberek szerint is — csupán elméleti felvetésként funkcionálnak.

Egy szerelmesp\u00e1r

Fotó: Unsplash/Jakob Owens

A további elemzések nemi eltéréseket is megállapítottak, például a nők azokat a férfiakat tartották átlagosan vonzóbbnak, akiknek a szervezete jobban védekezett a bakteriális fertőzések ellen. Ez összefüggésbe hozható a vérük ásványianyag-, glükóz- és antitestszintjével.

„Bár a vonzerő az ősi populációkban az egészséget és az immunfunkciót is jelezhette, az egészséggel való kapcsolat talán már nem áll fenn, mivel a modern orvostudomány lehetővé teszi, hogy az alacsony immunkompetenciával rendelkezők viszonylag jó egészségben maradjanak"

— olvashatjuk az egyik kutató véleményét a kapott eredményekről a ScienceAlert cikkében.

A témakörben még további kutatásokra van szükség, mivel ez a tanulmány nem adott pontos választ arra, hogy az emberek vonzalma és szépségről alkotott képe minek függvényében alakul ki.


Nyitókép: Unsplash/Théo rql