A galaxisunk egyszerűen elpárologhat, ha ez történik a Tejúttal​

A galaxisok legfényesebb csillagjai kifejezetten kevés ideig élnek. Nagy energiakibocsájtásuk miatt néhány millió év alatt elfogyasztják az összes hidrogénjüket, majd ragyogó szupernóvaként felrobbannak. Magjuk maradványai ezt követően neutroncsillaggá vagy fekete lyukká omlanak össze, melyek aztán a világűrben keringenek egyfajta csillagtemetőkként.

Ezek észlelése nehéz feladat, hiszen a neutroncsillagok csak körülbelül tizenöt kilométer átmérőjűek, a csillagszerű fekete lyukak pedig még annál is kisebbek. Egészen idáig nem készült térkép vagy tanulmány arról, hol helyezkedhetnek el ezek a maradványok, ellenben egy új kutatás modellezte az elképzelhető pozíciójukat.

Egy kis videós ismertető a neutroncsillagok és a csillagszerű fekete lyukak különbségeiről: 

Ehhez megvizsgálták a csillagok eloszlását a jelenlegi galaxisunkban, majd szimulálták, hogy a csillagmaradványokat miként rángathatják és terelhetik el a különböző kölcsönhatások. Mivel ezek a halott csillagok jóval idősebbek a most világító égitesteknél, így több idejük volt arra, hogy új pályára álljanak.

Ahogy azt a kísérletek elején elképzelték, a csillagmaradványok helyzetében egy statisztikailag kimutatható elmosódást tapasztaltak. Eloszlásuk a Tejútrendszerénél egy háromszor nagyobb síkban rajzolható fel — olvashatjuk a ScienceAlert cikkében.

Emellett egy másik érdekességre is felfigyeltek, mégpedig, hogy némelyik neutroncsillag és csillagszerű fekete lyuk kilökődik a galaxisból a különböző környezeti hatások miatt. A modell szerint bizonyos csillagok olyan közeli találkozáson esnek át, hogy túlságosan felgyorsulnak, így kikerülnek a Tejútrendszer gravitációs vonzásából.

Ez azt jelenti, hogy a galaxisunk a tömegvesztés miatt egyszer csak hirtelen elpárologhat. Ez a jelenség nem ritka például a gömbhalmazok esetében, viszont meglepő, hogy egy jóval stabilabb halmaz is áteshet ilyen folyamatokon.

A tanulmány másik meglepő aspektusa, hogy ezek a maradványok meglehetősen egyenletesen oszlanak el a Tejútrendszerben. A legtöbb csillag mellett száz fényéven belül egy csillagtemetőnek kellene lennie, tehát a Nap mellett hozzávetőlegesen 65 fényév távolságra már lehet egy ilyen maradvány, amiről nem is tudunk.

Nyitókép: Unsplash/Casey Horner