Pár együtt alszik az ágyban, a nő ül

Igazából jót tesz a pároknak a külön alvás?

Ha egy régóta jól működő kapcsolatban lévő párost megkérdezünk róla, hogy mi a sikerük titka, szinte biztos, hogy mindenki mást fog mondani. Vannak párok, akik például a külön alvásra esküsznek.


Ez elsőre természetesen furcsán és szokatlanul hangozhat, azonban ha jobban belegondolunk, számtalan előnnyel járhat.

Gondoljunk csak bele, hányszor keltünk kialvatlanul párunk mellett, miközben még dühösek is voltunk rájuk, hiszen a nemalvásunkat az ő hibájuknak tudtuk be. Ez rengeteg belső feszültséghez vezethet, illetve a kapcsolatunknak is árthat, hiszen olyan dolog miatt kezdjük el okolni a másikat, amiről valójában ő sem tehet.

Persze ezt a lépést igen nehéz meglépni, ha sokat foglalkozunk mások véleményével. Ugyanis bizonyos normákkal szembe megy, így nagy bátorság kell a megtételéhez.

Első lépésként mérjük fel, hogy valóban szükségünk van-e arra, hogy párunktól külön aludjunk.

Miért jó a különalvás?

1. Ha szeretsz nagy helyet elfoglalva, kinyújtózva aludni, akkor kész felüdülés lesz újra külön ágyban aludni. Újra visszakapod az ágy egész területét és úgy helyezkedsz az éjszaka folyamán, ahogyan csak szeretnél.

2. Ha zavar a horkolás és a párod horkol. Azt gondoljuk, hogy ezt ennél bővebben nem is kell kifejteni.

3. Ha érzékeny vagy a fényre, akkor az egyedül alvás egy nyaralással is felérhet. Így nem látsz semmi plusz árnyékot, se a párod telefonkijelzőjének fényét, amikor már aludnál.

4. Ha nem szereted a klímát, ő pedig igen, vagy fordítva. A nyári időszakban az egyik legnagyobb vitaforrás a párok között a klíma használatából ered. Ha egyedül alszol, akkor viszont megspórolod ezt a veszekedést és úgy alszol, ahogy akarsz. Ha klímával, akkor klímával, ha anélkül, akkor anélkül.

Fontos azonban kiemelni azt, hogy a külön alvás, akárcsak az együtt alvás nem minden párnak való. Ha amúgy is küzdünk párkapcsolati problémákkal, akkor ne a külön éjszakázástól várjuk a megoldást. Azonban akkor, ha csak tényleg ezek az apró, zavaró tényezők nehezítik mindennapjainkat, érdemes kipróbálni a szeparáltságot.