Íme a lelki egészség 3 alappillére

Íme a lelki egészség 3 alappillére

Egy új tanulmány segítségével kutatók megállapították, hogy mi a jó lelki egészség 3 legfontosabb alappillére.


Egy tanulmány szerint a testmozgás, a minőségi alvás, valamint a nyers gyümölcsök és zöldségek fogyasztása a jó lelki egészség három pillére.

A kutatáshoz megkérdezett 1100 fiatal felnőtt közül azok, akik jól aludtak, többet mozogtak és egészségesebben étkeztek, nagyobb valószínűséggel érezték magukat jobban lelkileg.

A három dolog közül sorrendet is felállítottak, miszerint a minőségi alvás felel a leginkább a jó lelki állapotért, utána a testmozgás és végezetül az étkezés.

A tanulmány szerzője szerint az, hogy a minőségi alvás a legfontosabb a három dolog közül, igen meglepő.

„Ez azért is meglepő, mert az alvással kapcsolatos eddigi ajánlások túlnyomórészt a mennyiségre összpontosítottak, nem pedig a minőségre. Bár azt láttuk, hogy a túl kevés alvás –, nyolc óránál kevesebb –, és a túl sok alvás –, több mint 12 óra –, magasabb depressziós tünetekkel és rosszabb közérzettel jár együtt, az alvás minősége jelentősen felülmúlta az alvás mennyiségét."

Ez azt sugallja, hogy az alvás mennyisége mellett az alvás minőségét is támogatni kell, mint a fiatal felnőttek mentális egészségének és jólétének javításának eszközét.

A tanulmány eredményei azt mutatták, hogy akik átlagosan 8 órát aludtak, azoknak volt a legmagasabb a lelki jóléte.

A csaknem 10 órát alvóknál volt a legalacsonyabb a depressziós tünetek kialakulásának esélye.

Összegezve a kutatás azt sugallja, hogy az alvás, a testmozgás, valamint az egészséges, zöldség- és gyümölcs alapú étrend rengeteget segíthet a lelki jóllétünkön.

Nyitókép: Unsplash