Aranytojás fehér tojásokon lépked, nárcizmus koncepció

Könnyen felismerhető, de megérthető a nárcisztikus személy?

Minden embernek vannak viselkedési mintái. A nárcisztikus személy klasszikus mintája a tagadás, támadás, fordított áldozat és elkövető (DARVO). A DARVO egy egyszerű, háromlépéses folyamat, amelyet a nárcisztikusok gyakran használnak, és amely megkönnyíti a folyamatos visszaélésüket.

  1. Az elkövető visszaél (vagy tesz valamit), és tagadja azt
  2. Az elkövető a bántalmazott személyben azonosítja tettei okát
  3. Az elkövető a bántalmazott személy viselkedését bántalmazónak minősíti.

Mi okozhatja, hogy ez a bizonyos minta ismétlődően lejátszódjon? Ahogyan lehetséges előre megjósolni azt, hogyan fognak az emberek bizonyos körülmények között cselekedni, úgy lehetséges előre megjósolni a személyiségzavarral küzdő emberek cselekedeteit is bizonyos körülmények között.

Az elképzelés szerint észszerű azt mondani, hogy "HA eltöröd X kedvenc csészéjét, AKKOR fel fog dühödni". Ez egy feltételes állítás arról, hogy egy hétköznapi ember hogyan fog reagálni egy ingerre. Az alábbi kutatás lehetővé teszi, hogy a nárcisztikus emberek esetében is felépítsünk egy ilyen logikát.

A Daniel Jones és Delroy Paulhus kutatók által kidolgozott elméletet szerint a nárcisztikus emberek jobban reagálnak az önértékelésüket érintő fenyegetésekre, mint a fizikaiakra. Egy hétköznapi [egyetemisták] bevonásával végzett vizsgálatukban azt találták, hogy a nárcisztikus vonásokkal rendelkezők reagáltak így (a módszertan esszé-visszajelzést, fájdalmas zajt és egy számítógépes játékot tartalmazott). A Jones és Paulhus által kidolgozott feltétel a következő volt:

HA egy nárcisztikus személy személyesen negatív esszé-visszajelzést kapott, AKKOR intenzívebben zajongana egy versenytárssal. Ha az esszére vonatkozó visszajelzés pozitív volt, akkor a zajrobbanás kevésbé volt intenzív.

Ez az elképzelés alkalmazható a DARVO-mintára.

Az elkövető tagadja a bántalmazást/problémás viselkedést (1), mert az veszélyezteti az egóját (felsőbbrendűségi érzés, nagyképűség vagy bármi más). De még ha a bántalmazó fenntartja is a tagadást, többet kell tennie, mivel az imidzsét beszennyezheti.

Így hát támadnak, (2.), a bántalmazott személy cselekedeteit úgy értelmezve, hogy azok az okai [annak a cselekedetnek, amelyet állítólag nem ők követtek el (1.)]. Így a bántalmazó önmagát Áldozattá változtatja. Ezzel azonban nem feltétlenül éri el a (3.) pontot, a bántalmazott személyt valódi Bűnösnek festve (amihez az úgynevezett gázlángozás szükséges).

De miért van szükség egyáltalán a szerepek felcserélésére? Miért nem elég, ha a bántalmazó eléri az áldozati státuszt? Bizonyos szempontból a (3.) túlmutat a hatalom és az ellenőrzés megszerzésének szükségességén. De ez egy megtorló aktus, akárcsak a zajrobbanás a kutatók kísérletében.

A DARVO-mintát, sok más nárcisztikus viselkedéssel együtt, azzal az elképzeléssel magyarázzák, hogy a nárcisztikus emberek jobban reagálnak az egó fenyegetésére, mint a fizikai fenyegetésre.