Egy férfi és egy nő háttal állnak egymásnak

A féltékenység 3 jele, ami nárcizmusra utal a párkapcsolatodban​

A féltékenység egy teljesen normális kapcsolatbéli magatartás, ellenben annak a feldolgozási módja már komoly problémákat vethet fel. Szakértők bebizonyították, hogy három reakciótípus a nárcizmus egyértelmű jelei közé tartozik, így egészségtelen alá-fölé rendeltségi viszonyhoz vezethetnek.

Az első szituációban az egyik fél a saját féltékenységét irányítja rá a párjára, hogy saját magáról átruházza a vele járó terheket. Példaképp egy szerelmespár egyik tagja nem megy be az üzletben, hanem megvárja társát a bejárat előtt. A vásárló lábára ekkor egy ellenkező nemű illető véletlenül rálép, majd udvariasan elnézést kér.

Az áldozatként feltűnő személy ezt elfogadja, majd folytatja a megkezdett tevékenységét. A kint maradt ember ezt végignézte, a látottak alapján pedig arra a következtetésre jutott, hogy a szeme előtt flörtölt valaki mással a választottja. Később ezért felemleget olyan történéseket a kapcsolatukból, amikor ő azt érezhette, hogy számon van kérve állítólag flörtölések miatt.

A dühös hangnem és a vádak a másik felet elbizonytalaníthatják, végezetül pedig ő érezheti rosszul magát amiatt, hogy nem felel meg az elé állított elvárásoknak. Ebben a helyzetben a kivetítés és az érzelmi zsarolás a nárcizmus központi jeleiként értelmezhetők.

Egy veszeked\u0151 f\u00e9rfi \u00e9s egy n\u0151 sziluettje

Fotó: Unsplash/Eric Ward

Második hasonló szituáció lehet, amikor az egyik fél passzív-agresszív módon bünteti társát egy olyan tettért, ami számára rosszul esett. Példaképp képzeljünk el két romantikus kapcsolatban álló személyt. Az egyik belebotlik egy ellenkező nemű kollégájába, majd pár szó váltása után továbbáll. Ennek a jelenetnek a másik szemtanúja volt, ezért másnap több képet is posztol a közösségi médiájában egy — szintén ellenkező nemű — barátjával.

A nap végén a párja megkérdezi, hogy érezte magát a találkozón, amit egy agresszív válaszreakció követ, hogy milyen alapon meri számonkérni őt. Ebben a helyzetben az ember a saját érzelmeit destruktív módon éli ki.

Harmadszor pedig elképzelhető olyan történés, amikor az egyik fél a féltékenységét ürügyként használja arra, hogy irányítsa és uralja a partnerét. Ilyenkor legtöbbször korábbi megcsalásokra és veszekedésekkel teli kapcsolatokra utalnak vissza indokként, hogy alátámasszák bizalmatlanságukat. Ezekben a szituációkban bizonyos személyek feljogosítva érezhetik magukat, hogy a — "sanyarúbb múltjuk" miatt — elnyomják szerelmüket.

Ez az áldozati mentalitás a nárcizmus egy markáns vonulatát képviselheti.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: PsychologyToday