Boldog pár tagjai ölelkeznek

4 mód, amivel kihozhatod a partnered valódi érzéseit

Egy új kutatás javaslatot tesz arra, hogyan oldhatjuk fel partnerünk érzelmi blokkjait. Ha kihasználjuk az érzelmi blokkolás leküzdéséhez vezető négy utat, az nekünk és társunknak is segíthet is nagyobb jóllétet megtapasztalni.

Észrevettük, hogy a partnerünk állandóan boldogtalan és elégedetlen? Ha nem éri el azt, amit a depressziós rendellenesség egyik formájának tekinthetünk, előfordulhat, hogy társunkból egyszerűen hiányzik az életöröm.

Bármennyire is örömtelennek tűnik azonban a másik, azt vesszük észre, hogy nem hajlandó megbeszélni az érzéseit. Ha a negatív érzések ilyenfajta félrelökése jellemző a partnerünkre, akkor lehetséges, hogy egyfajta sztoikus hozzáálláshoz ragaszkodik, amelyben az érzelmek bármilyen feltárása tabunak számít.

Mi nem akarjuk folyton rávenni arra, hogy megnyíljon, de szeretnénk, ha lenne rá mód, hogy partnerünk könnyebben beszéljen az érzéseiről.

Van a sztoicizmus - és van a naiv sztoicizmus

Amint azt az Új-Zélandi Victoria University kutatója, Johannes Alfons Karl és munkatársai új kutatásában felvetették, az úgynevezett naiv sztoicizmus állhat a társunk elzárkózási hajlamának hátterében, különösen érzelmileg felkavaró helyzetekben.

Az igazi sztoicizmus, ahogyan azt az ókori görög filozófia képviseli, magában foglalja „a negatív gondolatokkal való átgondolt foglalkozást és az erkölcsi eszmények ápolását az életben”. Valójában, bár talán észre sem vesszük, a depresszió jól bevált kognitív-viselkedéses kezelése pontosan a klasszikus sztoicizmusnak ezt a formáját foglalja magában.

A naiv sztoicizmusban ezeket az árnyalatokat figyelmen kívül hagyják, és az egyének olyan kontraproduktív hiedelmekhez ragaszkodnak, amelyek az érzelmek ki nem fejezésére és elfojtására helyezik a hangsúlyt. Valójában, ahogy a szerzők megjegyzik, a sztoikus kifejezés elszakadt filozófiai gyökereitől, és nem azt képviseli, amit a kifejezés eredetileg magában foglalt.

Mindez szép és jó, de mit tehetünk, ha a partnerünk átvette ezt a merev elutasítást az érzelmek világába való belépés iránt? Az alábbiakban néhány gyakorlatiasabb utat mutatunk, hogy segítsünk partnerünknek a naivtól a klasszikus sztoicizmusig eljutni.

A Victoria University által vezetett szerzőcsoport egy korábbi kutatások során kifejlesztett, sztoikus ideológia skálának nevezett mérőszámot használva azt próbálta megállapítani, hogy az ezen a mérőszámon magas pontszámot elérő emberek a jóllét és a boldogság indexein is alacsony pontszámot érnek-e el.

Tekintettel arra, hogy az érzelmek kifejezésével kapcsolatos attitűdöknek erős kulturális összetevője van, Karl és munkatársai nemzetek közötti mintán próbálták tesztelni a sztoicizmus-boldogság összefüggést. A három fiatal felnőtt minta, amelyeket mindegyiket egyetemeken keresztül toboroztak, az Egyesült Államokat, Norvégiát és Új-Zélandot képviselte.

A szerzők a naiv sztoicizmus négy összetevőjéhez a Pathak-Wieten Stoicism Ideology Scale (PWSIS) segítségével jutottak el, amely a következő alskálákból áll (mintaelemekkel együtt):

  • Kitartás: elvárom magamtól, hogy elrejtsem a fájdalmaimat mások elől
  • Szűkszavúság: nem hiszek abban, hogy beszélni kellene a személyes problémáimról
  • Derűlátás: inkább érzelemmentes szeretnék lenni
  • A halál elfogadása: nem engedném, hogy a haláltól való félelem zavarjon.

Amint ezekből a skálákból látható, az érzelmi elfojtás által meghatározott magas sztoicizmusú emberek a problémák és érzelmek egész sorát kiszorítják magukból, beleértve a halálfélelmet is. A PWSIS ezen utolsó összetevője talán nem tűnik helyénvalónak, de Karl és társai szerint van némi létjogosultsága annak, ha valaki legalább valamilyen formában szorong a haláltól. Az ellenkezőjét állítani az emberi tapasztalat egy univerzális darabjának tagadása.

Most gondoljuk végig, hogyan válaszolna a partnerünk ezekre a mintaelemekre. Úgy tűnik, hogy ezek a tulajdonságok jellemzik legalább néhány, ha nem is az összes, a társunk élethez való hozzáállását? Ha nehezen találjuk a választ, menjünk vissza, és idézzünk fel egy olyan helyzetet, amelyben mindketten szemtanúi voltunk egy nagyon szomorú eseménynek, akár a valóságban, akár esetleg egy filmben. Mutatott a partnerünk egyáltalán érzelmeket? Képesek voltunk érzékelni a szomorúság legkisebb jelét is nála?

Ha elgondolkodunk ezeken a tételeken, talán az is világossá válik a számunkra, hogy a sztoicizmus laikus szemlélete miben különbözhet a kognitív-viselkedésterápia klasszikusabban megalapozott típusának szemléletétől. Ebben a kezelési megközelítésben a klinikus célja, hogy segítsen a páciensnek elmélyedni az érzéseiben, ami az első lépés afelé, hogy megváltoztassa a kliens gondolkodásmódját az érzéseket kiváltó helyzetről, de nem az, hogy teljesen félresöpörje azokat.

Karl-ék tanulmányának nemzetek közötti eredményei a PWSIS-en elért pontszámokat a jóllét két típusával állították szembe: eudaimónikus, vagyis a boldogulás és az élet értelmének megtalálása, valamint hedonikus, vagyis a boldogság és elégedettség érzése. A tanulmány előrejelzéseivel összhangban, azok az emberek, akik a PWSIS minden elemében magas pontszámot értek el, a jóllét mindkét típusának alacsonyabb szintjével rendelkeztek.

A két sztoicizmus skála, amely a legerősebb kapcsolatban állt a jólléttel, a szűkszavúság és a derűlátás volt, bár mind a négy skála fontos szerepet játszott a jóllét alacsonyabb eudaimónikus és hedonikus formáiban is. A derűlátás kivételével a férfiak a PWSIS-skálákon általában magasabb pontszámot értek el, mint a nők.

Szerencsére azonban a naiv sztoicizmus-hitű embereken lehet segíteni. Ahogy a szerzők megállapították, a sztoikus ideológiáról úgy gondolják, hogy alakítható, reagál a beavatkozásokra, és javítja a jóllétet. Fontos továbbá, hogy nemcsak a boldogság, hanem a kiteljesedés is javulhat az egyén naiv sztoikus hiedelmeinek kezelésével.

E négy lépés megtétele a partnerünkkel

A PWSIS négy skáláját gyakorlati cselekvéssé alakítva, íme a konkrét javaslatok:

  1. Segítsünk a partnerünknek megérteni, hogy semmi gyengeség nincs abban, ha kimutatja, hogy valami fáj. Ha ezt lefordítjuk egy fizikai sérülésre, például egy vágásra az ujján, a másik úgy érezheti, hogy nem baj, ha összerezzen a fájdalomtól, vagy azt mondja, hogy „áú”. Érzelmi szempontból segítsünk a partnerünknek felismerni, hogy normális, ha az olyan élmények, mint a tapintatlan megjegyzés egy családi összejövetelen, érzelmi fájdalmat okoznak. Nem kell rágódnia az incidensen, de azáltal, hogy felismeri annak negatív jellegét, megtanulhatja, hogy az ilyen érzések az élet teljesen normális részét képezik.
  2. Adjunk partnerünknek néhány szelíd ösztönzést, hogy beszéljen a problémákról. Ez lehet egy munkahelyi incidens, ami nagyon zavarja, vagy valami, ami belső viszályt okoz, akár triviális, akár mélyebb természetű. Talán piszkos törölközőket hagytunk a fürdőszobában a földön, vagy elfelejtettük bezárni a bejárati ajtót. Ha észrevesszük magunkon ezt a viselkedést, és kíváncsiak vagyunk, hogy zavarja-e a másikat, kérjük meg, hogy mondja el, mit érez a helyzettel kapcsolatban.
  3. Foglalkozzunk a PWSIS nyugalom összetevőjével. Lehetséges, hogy a partnerünk élettörténete megtanította arra, hogy ne lépjen érzelmi területre. Az érzelemmentességnek van értéke olyan esetekben, amikor az érzelmek csak elhomályosítanák az ítélőképességüket, de mint mindent felülíró filozófia, a belső érzéseknek ez a fojtogatása nemcsak a mentális, hanem a fizikai egészséget is alááshatja.
  4. Ne féljünk beszélni a halálról és a haldoklásról. A haláltól való félelmet és tagadást, amelyet az emberek a társadalmi és kulturális attitűdökből tanulnak, bárkiben nehéz lehet leküzdeni. Azt, hogy a partnerünk ennek a kontinuumnak a szélsőséges végén áll-e, onnan tudhatjuk meg, ha minden alkalommal, amikor felhozzuk az olyan kérdéseket, mint például a végrendelet vagy az ápolási terv készítése arra az esetre, ha cselekvőképtelenné válnánk, azonnal témát vált. Amikor legközelebb felhozzuk ezt a témát, elismerhetjük, hogy az élet végéről való vonakodás elég természetes, de azzal, hogy úgy tesz, mintha egy ilyen vég nem következne be, a partnerünk elzárja magát attól a lehetőségtől, hogy felfedezze és kiélvezze az élet értelmét.
Nyitókép: Shutterstock