Ezek a legbiztonságosabb ülések egy repülőgépen baleset esetén
2012-ben tudósok egy csoportja szándékosan lezuhant egy Boeing 727-essel Mexikóban, hogy tesztelje a legjobb túlélési esélyekkel rendelkező üléseket. A kísérlet sikeres volt, ami azt jelenti, hogy a gép nem landolt, hanem szándékosan zuhant le. Ez rengeteg adatot adott a tudósoknak, amelyeket tanulmányozhattak és elemezhettek. Az volt a feladatuk, hogy ezeket az eredményeket olyan tanulságokká alakítsák át, amelyek egy nap életeket menthetnek.
Az egyik legnagyobb rejtély a repülőgép-szerencsétlenségeknél, hogy egyes utasok hogyan ússzák meg élve, míg mások nem. A tudósok csapata első kézből vette a repülőgép-baleset túlélőinek vallomásait, és mérlegelte döntéseik következményeit, amelyek talán döntő szerepet játszottak az életük megmentésében. Hol ültek? Támasztó helyzetben ültek? Milyen döntéseket hoztak az utolsó pillanatban? A kísérlet ezeknek az apró döntéseknek a végeredményét akarta feltárni, és összekapcsolni a kényszerleszállásból származó információkkal.
A három ország – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Németország – együttműködésével létrehozott kísérlethez az iparági szakértőkből álló hozzáértő csapat, amely magában foglalta a légi balesetvizsgálókat, baleseti dinamikai mérnököket, tesztpilótákat, tudósokat stb., négy évnyi aprólékos tervezést végzett, hogy az egészet összerakja. A félmillió dollár értékű zuhanóbábuktól kezdve a speciális kamerákig minden lehetséges tárgyat aprólékosan összeraktak, hogy egy valós forgatókönyvet rekonstruáljanak.
A küldetés legveszélyesebb része a repülőgép lezuhanása volt, melyet egy volt amerikai tesztpilótákból álló csapat végzett. Az első feladatuk az volt, hogy kitalálják, pontosan hova kell lezuhanniuk. A csapatnak hónapokba telt, mire felkutatták és megtalálták a tökéletes helyet: egy kiszáradt tómedert a mexikói Laguna Saladában, ahol a terep sík volt, az ég általában tiszta, és több száz mérföldes körzetben nem volt civilizáció. A csapat azért választotta Mexikót, mert az Egyesült Államok nem adott engedélyt a kísérlet elvégzésére.
A Boeing 727-es pilótafülkéjében ülő háromfős csapatnak volt a legkockázatosabb feladata a kísérletben. A gépet egy korábbi 727-es pilóta, Jim Bob Slocum kapitány vezette, aki utolsóként hagyta el a fedélzetet. Miután az egész pilótacsapat biztonságosan, ejtőernyővel kiugrott ebből a drámai, egyirányú repülésből, a Boeing 727-eshez közel repülő „üldöző gépből” Chip Shanle, az Egyesült Államok haditengerészetének egykori tagja távolról irányította a gépet.
A gép a legénységgel együtt felszállt a mexicali repülőtérről, és 1800 méter magasra emelkedett. Az üldözőgép, egy Cessna Skymaster, Shanle vezetésével a távirányítón, szorosan mögötte repült, 50 méteren belül maradt a Boeing 727-eshez képest. Amikor a gép harminc percre volt a becsapódási zónától, a másodpilóta és a mérnök biztonságosan ejtőernyővel ugrott ki, Slocum kapitány pedig egyedül maradt a pilótafülkében, aki ezután tovább ereszkedett a géppel 915 méter magasra, és átadta az irányítást Shanle-nek. Ez a repülés utolsó három percében történt. Ekkor biztonságosan, ejtőernyővel kiugrott.
Az utolsó pillanatban Shanle az üldözőgépen, távolról gyors zuhanásba helyezte a gépet 600 méter/perc sebességgel, míg általában a gépek lassan, 180 méter/perc sebességgel ereszkednek. A sebességnek tökéletesnek kellett lennie – ha túl lassú, a gép csak keményen landolt volna; ha túl gyors, a gép felrobbanhatott volna.
De a Boeing 727-es számára ez egy „tökéletes zuhanás” volt. A gép 225 km/órás sebességgel csapódott a sivatag talajába, a végső süllyedési sebesség 460 méter/perc volt. A gép három darabra tört, a pilótafülke leszakadt a test többi részétől.
Melyek a legbiztonságosabb ülések egy repülőgép lezuhanása esetén?
A kísérlet rengeteg adatot szolgáltatott arról, hogy melyek lehetnek a legbiztonságosabb ülések, és melyek azok, ahol a legkisebb az esély a túlélésre. A roncsok és a törmelékmező távolságát vizsgálva a nyomozók megállapították, hogy a 7A ülés közel 150 méterre a gép töréspontjától repült. A pilótafülke teljesen elszakadt a test többi részétől. Az orr leszakadt és hátrafelé haladt, így az első néhány sor a legveszélyesebben csapódott be, a gravitációs erő tizenkétszeresével. A legfontosabb megállapítás tehát az volt, hogy a gép töréspontjához közeli utasok, bárhol is legyen az, valószínűleg elsőként halnak meg.
Természetesen, nincs két egyforma baleset. A túlélés nagyban függ attól, hogy a gép melyik része törik el először. Ebben a kísérletben a 7. sor és az első sor volt a végzetes. A 8. sorban és hátul a sok függőleges ütközés miatt volt esélye a súlyos sérüléseknek, de túlélhető volt. A gép hátsó végén, hátul lévő utasoknak volt azonban a legnagyobb esélyük arra, hogy komolyabb sérülés nélkül kijussanak. Ha az utasok öt soron belül ülnek bármelyik kijárattól, akkor van a legnagyobb esélyük a gyorsabb evakuálásra.
A Boeing 727-es lezuhanásának további eredményei
Anne Evans, Nagy-Britannia egyik legidősebb korábbi légi baleseti nyomozója volt az első, aki a sikeres kényszerleszállás után a fedélzetre lépett. Úgy véli, hogy a viszonylagos biztonságot tekintve a repülőgép eleje mindig a legsebezhetőbb egy baleset során. A középső ülések, a szárnyak feletti ülések és a törzs hátsó része mindig jobb.
Ez a kísérlet egy gyakori forgatókönyvet adaptált, nagy ütközéssel, anélkül, hogy a repülőgép lángba borult volna. De a túlélési beszámolók eltérnek, és végül minden azon múlik, hogy pontosan hogyan történik a baleset.
A tudósok meg akarták nézni, mi történik, ha nagyon nehéz csomagokat helyeznek a fej feletti tárolóba. Adatérzékelőkkel ellátott törésteszt-bábukat helyeztek el, amelyekkel megpróbáltak betekintést nyerni a legbiztonságosabb pozíciókba. A gyorsulásmérőket az első osztályon, a szárnyakban és a hajtóművekhez közeli végében helyezték el. Az üléseket számokkal jelölték, hogy teszteljék, melyek a legveszélyeztetettebbek az ütközésre.
Amikor a repülőgép lezuhant, három darabra tört. Jó jel volt, hogy a fej feletti fülkék nem nyíltak ki a nehéz csomagokkal. De az is kiderült, hogy a vezetékek, és a jelzések bonyolult összevisszaságban jönnek le, és akadályozhatják az evakuálást. Az ütközéskor való kitámasztás életmentő lehet. Megmenti az utasokat a veszélyesen repülő törmelékektől, amelyek életveszélyes sérüléseket okozhatnak. Bár mindkét helyzetben előfordulhatnak sérülések, a merevített sokkal biztonságosabb lesz.
A szárnyak alatti futómű, amelyet úgy terveztek, hogy ütközéskor letörjön, hogy ne lyukassza ki az üzemanyagtartályokat, a várakozásoknak megfelelően működött. Az utasok számára a törzs sértetlen maradt, az ülések a helyükön maradtak. Ez tehát jó hír volt a gyártók számára. Remélhetőleg a repülési ipar legsikeresebb megrendelésre készült balesetéből összegyűjtött összes adat és felismerés olyan új információk kincsestára, amely felhasználható a légi közlekedés biztonságosabbá tételére a jövőben.
Nyitókép: Shutterstock
