Az 5 szeretetnyelv hazugság lenne? Ezt vizsgálták most a tudósok
A Current Directions in Psychological Science című folyóiratban megjelent új tanulmányban a University of Toronto Mississauga kutatói a „szeretetnyelvek iránti megszállottságot" vették górcső alá. Tíz párkapcsolati tanulmány alapos átolvasása alapján megállapították, hogy az elméletnek nincs túl sok „empirikus alátámasztása".
Gary Chapman prédikátor még 1992-ben adta ki bestseller könyvét, Az 5 szeretetnyelvet, melyben azt állítja, hogy tartós kapcsolatokhoz ki kell találni, hogy az öt „szeretetnyelv" közül melyikre reagál az ember, melyiket használja a partnere, és hogyan tudnak harmonikusan együttműködni (Chapman szerint ez az öt nyelv az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékok, a szívességek és a testi érintés).
Míg maga az ötlet jóindulatú, évek óta kritika övezi nemcsak a forrásanyagot − egy nemrég megjelent kritika „keresztény propagandának" nevezte −, hanem azt is, hogy egyáltalán létezhet-e csak öt úgynevezett szeretetnyelv.
Ez utóbbi kritika azért volt különösen találó, mert ahogy az UTM pszichológusa, Emily Impett által vezetett csapat a párkapcsolati tanulmányok áttekintése során felfedezte, „nem egyértelmű, hogy az öt szeretetnyelv valóban értelmes keretet jelent-e a szerelemkifejezések különböző módjainak megértéséhez".
Még ha igaz is lenne a Chapman által javasolt öt szeretetnyelv, fontos figyelembe venni, hogy ezek nem biztos, hogy magukban foglalják az összes értelmes módot, ahogyan az emberek kifejezik és érzik a szeretetet
− írják a kutatók.
Fotó: Getty Images
Impett a kutatásról szóló sajtóközleményben kifejtette, hogy a Chapman elméletével részben az a probléma, hogy egyáltalán hogyan definiálja és határozza meg a különböző nyelveket. Az elsődleges szeretetnyelvünket Chapman kvízének kitöltésével határozhatjuk meg, ami arra kényszerít, hogy kiválasszuk a szeretet azon kifejezéseit, amelyeket a legjelentősebbnek találunk. Választanunk kell például az ajándékozás vagy a kézfogás között, ám ezek olyan kompromisszumok, amelyeket a való életben egyáltalán nem kell meghoznunk.
Ráadásul az is gyanús, ahogyan a baptista szerző egyáltalán eljutott az elméletéhez.
Ahogy Impett írja:
Az egyik legfontosabb dolog, amit nem szabad elfelejteni, hogy Chapman az öt szeretetnyelvet fehér, vallásos, vegyes nemű párok mintájával dolgozva fejlesztette ki.
A lap szerint a szeretetnyelvek koncepciója azért vált olyan népszerűvé, mivel „könnyen emészthető, tudományos zsargontól mentes üzenetet közvetít". Ennek helyettesítésére Impett és csapata egy másik egyszerű metaforát javasol: „az egészséges, kiegyensúlyozott étrendet".
Míg Chapman nyelvi metaforája azt sugallja, hogy az emberek csak akkor érezhetnek szerelmet, ha a partnerük az ő szeretetnyelvüket beszéli, az egészséges étrend metaforája azt sugallja, hogy az embereknek több alapvető tápanyagra van szükségük a kielégítő kapcsolatok fenntartásához. Bár az emberek biztosan életben maradnak, ha csak néhány összetevőt (pl. szénhidrátot) fogyasztanak, végső soron minden kulcsfontosságú összetevőre (pl. szénhidrát, fehérje, zsír, vitaminok, ásványi anyagok) szükségünk van ahhoz, hogy a legjobb egészségi állapotban legyünk
− írják.
Forrás: Futurism
Nyitókép: Getty Images