Étrend-kiegészítőket tilthatnak be az EU döntése alapján
Az Európai Unió tagállamainak élelmiszerbiztonsági szakértői által jóval szigorúbb jogi szabályozásra javasolt hatóanyagok között szerepel néhány étrend-kiegészítő is.
Az uniós ajánlás szerint az alábbi összetevők alkalmazását korlátoznák az étrend-kiegészítőkben:
- kumarin
- kurkumin
- közönséges orbáncfű
- teafaolaj
- melatonin
- piperin
- p-szinefrin
- triptofán
- poloskavész
- maca
- indiai szent bazsalikom
- királydinnye
- ashwagandha an
A javaslat sokkal szigorúbb szabályozást feltételez, azonban nem jár a felsorolt összetevők automatikus betiltásával, írja a haszon.hu.
Az EU javaslatának célja az egészségre potenciálisan veszélyt jelentő étrend-kiegészítők visszaszorítása.
Fotó: Shutterstock
A szakértők már régóta igyekeznek felhívni a fogyasztók figyelmét arra a kockázatra, amit a listán szereplő anyagok jelentenek. A mostani ajánlás éppen ezért nem is okozott túl nagy meglepetést a szakmabelieknek, ráadásul néhány anyag már eddig is feketelistás volt.
Magyarországon az étrend-kiegészítők forgalomba hozatala csak bejelentéshez között, nem kötelező hatósági vizsgálathoz.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNGYK) 2004 óta vezetett listája alapján a kurkuma/kurkumin a leggyakrabban bejelentett összetevő: a jellegzetes ízű, fűszerként is használt anyag több mint négyszáz készítményben található meg. Emellett a maca és az ashwagandha is kifejezetten népszerű.
Nyitókép: Shutterstock