Fenyőfa türkiz háttér előtt

Ekkor érdemes beszerezned a  karácsonyfát idén

Mi a legjobb időpont a fa megvásárlására? Nem, nem feltétlenül karácsony előtt egy nappal.


A családosoknak érdemes még idejében beszerezni a karácsonygát, mondja Jami Warner, a karácsonyfa iparról tájékoztatást nyújtó American Christmas Tree Association ügyvezető igazgatója. A karácsonyfának öntözve négy-öt hétig kell kitartania, ezért a fát november végén-december elején is meg lehet már vásárolni, mert akkor még biztosan kapni friss fát.

Tavaly a frissen vágott karácsonyfák iránt nagy volt a kereslet, így kevesebb fa állt rendelkezésre.

Emellett a magas gázárak, az emelkedő infláció és a szállítási költségek várhatóan hatással lesznek mind a karácsonyfák termelésére Warner szerint. Tim O'Connor, a National Christmas Tree Association (NCTA) ügyvezető igazgatója szerint ez nem ok arra, hogy pánikba essünk, ráadásul az összes szélsőséges árugrás tavaly történt.

Amit mindketten hangsúlyoznak, hogy hálaadás (november 23.) előtt semmiképpen sem érdemes karácsonyfát vásárolni, mert a fa valószínűleg nem éli túl a karácsony reggelt. Azonban annak is vannak hátrányai, ha utolsó pillanatban szerezzük azt be, mivel a szezon végén kevesebb választék áll rendelkezésre, és ha akciósak is, azok a fák maradnak, amiket senki nem akart megvenni.

Feld\u00edsz\u00edtett kar\u00e1csonyfa

Fotó: Unsplash

A legjobb karácsonyfa kiválasztása

Az NCTA szerint több tényezőt is érdemes figyelembe vennünk. Először mérjük le a helyet, ahol a fa állni fog, majd gondoljuk át a díszítést. A karácsonyfa típusától függően a tűk és az ágak merevsége, sűrűsége és lombja eltérő lesz, ezért tudnunk kell, hogy a fánk elbírja a díszek sokaságát és azok nem fognak leesni.

Fontos még, hogy ellenőrizzük a fa frissességét, hogy valóban kitartanak-e a karácsonyi időszakban és nem hetek óta állnak ott, ahol vesszük. Ezt könnyen kideríthetjük, ha megnézzük, hogy az ágak hajlékonyak-e és a tűlevelek nem hullanak le könnyen. Az öreg fa ismertetőjegyei közé tartozik az elszíneződött lombozat, amely gyorsan hullik, a ráncos kéreg és az általános törékenység.

Annak érdekében, hogy a karácsonyfánk minél hosszabb ideig kibírja, bőséges öntözést igényel. Általában hat-nyolc órával a fa kivágása után vízbe kell tennünk.

Ahhoz, hogy a fa beférjen az állványba, a törzs tövétől körülbelül fél hüvelyknyire vágjuk le, de az oldalát ne, hogy beférjen. n. Az NCTA szerint általános szabály, hogy az állványoknak a törzs átmérőjének minden hüvelyknyi átmérőjére 1 liter vizet kell biztosítaniuk. Fontos még, hogy a fát a közvetlen napfénytől távol és ne fúrjunk lyukakat a törzs tövébe, mivel az nem segíti a vízfelvételt.

(PureWow)

Nyitókép: Unsplash