Repülő a felhők között

Ezt a dolgot érdemes elkerülni a repülőkön

Egy légitársasági alkalmazott szerint nagy ívben érdemes elkerülni a repülő mosdóit.

A sassy_chick01 felhasználónevű Reddit-felhasználó és légiutas-kísérő Ask Me Anything című kérdés-felelet rovatában osztotta meg tapasztalatait, ahol többek között a repülőgépek vécéinek egészségügyi és higiéniai állapotáról is beszélt.

Arra a kérdésre, hogy mennyire koszosak a repülőgépek mosdói, válaszában úgy fogalmazott, hogy elég mocskosak és nem fertőtlenítik őket.

„A mosdókat alapvetően csak gyorsan letörlik a járatok között.”

Egy másik felhasználó azon kérdésére, hogy ugyanazt a mosdót kell használnia, mint az utasoknak, elmondta, nem hiszi, hogy látott volna légiutas-kísérőt bármikor is a mosdót használni, de ugyanoda tudnak elmenni szükség esetén.

„A legtöbben megpróbáljuk elkerülni, hogy bemenjünk oda, ha lehet”

– tette hozzá.

Egy, a Forbes által közzétett 2015-ös tanulmány szerint nem a mosdó a legpiszkosabb hely a repülőgépen, hanem az üléstámlák tálcáin nyolcszor több baktérium található, mint a mosdókban. Korábban mi is írtunk róla, mennyi mindenre használják az utasok a lehajtható asztalkákat, például pelenkázásra, így az a baktériumok melegágya lehet.

Nyitókép: Unsplash