Ezek a legnépszerűbb ülések a repülőn egy új felmérés szerint
A repülőgépen az ülés kiválasztása gyakran nagy dilemmát okoz, főleg a hosszabb utakon. De pontosan hol található a a „tökéletes” ülés?
Ennek kiderítésére az austini székhelyű Upgraded Points utazási kutatócég idén június 14. és 21. között 44 államban 3142 amerikai utast kértek meg arra, hogy azonosítsák a számukra legmegfelelőbb ülőhelyet egy Boeing 737-800-as repülőgép üléstérképén, ahol az első osztályon egyfolyosós 2-2, a turistaosztályon pedig 3-3 üléskonfigurációval rendelkeznek.
„Az egyik legmeglepőbb felismerés, amit találtunk, hogy az emberek szeretik a különböző ülőhelyeket a repülőgépen, és nincs egyetlen olyan ülés, amelyet túlnyomórészt preferálnának”
– mondta Alex Miller, az Upgraded Points alapítója és vezérigazgatója a Condé Nast Travelernek. Bár a válaszfalas üléseket (a fal utáni első sor), a kijárati sorokat és az ablakos üléseket általában előnyben részesítették, a felmérés legnagyobb tanulsága az, hogy a személyes preferenciák eltérőek.
Íme a tanulmány legérdekesebb eredményei, többek között az, hogy az utasok szerint udvariatlanság-e hátradönteni az ülést.
Ablak mellett vs. folyosó mellett
Fotó: Shutterstock
A négy legjobban preferált ülés között az utasok mindegyike ablako melletti, válaszadók 5,96%-a választotta az 1A ülést az első osztályon (az első sorban; ablak mellett bal oldalon). A második és harmadik helyen a turistaosztályon az ablak melletti, válaszfalas ülések állnak – a válaszadók 5,68%-a a jobb oldali, 5,63%-a pedig a bal oldali ülést választotta. A negyedik legkedveltebb hely az első osztályon a hátsó ülés volt, 4,3% választotta a jobb oldali, ablak melletti válaszfalat.
Az első 10 hely közül 8 ablakos ülés volt, és összességében a válaszadók 66,1%-a választotta a kilátással rendelkező üléseket. Az utasok alig egyharmada a folyosó melletti üléseket kedveli, a válaszadók 31,7%-a választotta a folyosói üléseket. Bár a középső ülés sokak számára büntetésnek tűnhet, a megkérdezettek 1,7%-a jobban szeret középen ülni.
Válaszfal vs. kijárati sor
Amint az első négy ülésválasztásnál is látható, az utasok az élen szeretnének lenni és élvezni a válaszfalas ülés minden előnyét. Nemcsak, hogy ezek az ülések általában valamilyen elsőbbségi beszállással rendelkeznek, de a leszállás is egyszerű. Mivel az italokat és az ételeket jellemzően elölről hátrafelé szolgálják fel, általában ők kapják meg elsőként a szolgáltatásokat.
A válaszfalas sorokban általában nagyobb a lábtér is, olyannyira, hogy az ablakos és középső utasok az üléstársak zavarása nélkül ki tudnak menni a mosdóba.
Ugyanezt a mentalitást követve a kijárati sorok is népszerű választásnak bizonyultak. A felmérésben a tíz legjobban választott ülés közül kettő a kijárati sorok ablakos ülései közül került ki: a bal oldali a 7. helyre, a válaszadók 2,98%-a választotta ezt, a jobb oldali pedig a 10. helyre, 2,6%-kal.
Az is kiderült, hogy a válaszadók 41%-a hajlandó volt vállalni a vészhelyzetben való segítségnyújtás felelősségét a tágasabb lábtér előnyeiért.
Napjainkban talán az egyik legnagyobb, a fedélzeti etikettel kapcsolatos vita, hogy az utasok visszadönthetik-e az üléseiket – olyannyira, hogy egyes légitársaságok már álló üléseket használnak, amelyeket gyakran előrehajlított üléseknek neveznek.
A felmérésben az amerikai utasok 44%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy udvariatlanság-e, ha az utasok repülés közben hátradönthetik az üléseiket. Ez a statisztika meglepő, tekintve, hogy az ülések hátradöntése meglehetősen gyakori gyakorlat az utasok körében, mondta Miller, hozzátéve, hogy ötből két utas úgy látja, hogy ez a gyakorlat „betolakodást jelent az ő terükbe”.
Nyitókép: Shutterstock