Matt Damon egy bárban talált rá a feleségére, de nem úgy, ahogy gondolnád
július 23., 2026  ●  Világ  ●   in.hu

Matt Damon egy bárban talált rá a feleségére, de nem úgy, ahogy gondolnád

Matt Damon és Luciana Damon már több mint húsz éve együtt van, találkozásukat pedig a véletlennek köszönhetik.

Matt Damon neve világszerte ismert, felesége, Luciana Damon azonban jóval visszafogottabban éli az életét a hollywoodi reflektorfényen kívül. A pár története különösen azért érdekes, mert nem egy filmsztárokkal teli eseményen vagy egy forgatáson találkoztak, hanem egy teljesen hétköznapi helyzetben.

Megismerkedésük 2003-ban történt Miamiban, Luciana ekkor egy bárban dolgozott pultosként, Damon pedig a Túl közeli rokon című film forgatásán vett részt a városban. Egy nap a színész a stábbal együtt betért a bárba, ahol hamarosan találkozott Lucianával. A színész évekkel később a The Ellen DeGeneres Show egyik adásában úgy emlékezett vissza a pillanatra, hogy szó szerint meglátta Lucianát a zsúfolt helyiség másik végében, ahol fény vetült rá. A felesége azonban humorosan árnyalta a történetet: szerinte egy éjszakai klubban, ahol mindenhol fények voltak, nem volt olyan különleges az a bizonyos „rávetülő fény”.


A találkozásból végül különleges este lett. Mivel a bárban sok rajongó felismerte Damont, a színész a pult mögé húzódott, ahol Luciana segítségével még dolgozni is kezdett. Korábbi filmszerepei miatt megtanult koktélokat készíteni, így besegített a pult mögött, miközben a bár forgalma és a borravaló is jelentősen megnőtt.

Luciana akkor már egyedül nevelte négyéves lányát, Alexiát. Amikor Damon meghívta, hogy csatlakozzon hozzá és barátaihoz az este folytatására, visszautasította, mert nem akarta háttérbe szorítani anyai feladatait. A színész azonban éppen ezt értékelte benne.

Két év randevúzás után Matt Damon és Luciana 2005 decemberében egy zártkörű ceremónián házasodtak össze New Yorkban. A pár ritkán beszél a magánéletéről, de a színész egy korábbi interjúban elárulta, hogy kapcsolatuk alapja a szeretet, a tisztelet és a bizalom.

Ez életem legjobb dolga

– nyilatkozta a házasságukról, hozzátéve, hogy kapcsolatuk azért működik, mert folyamatosan együtt fejlődnek és változnak.

Luciana első házasságából született lánya, Alexia mellett Matt Damon három közös gyermekük édesapja is lett: Isabella 2006-ban, Gia 2008-ban, Stella pedig 2010-ben született. A négy lányt ritkán látni együtt nyilvános eseményen az apjukkal, nemrég azonban együtt vettek részt az Odüsszeia londoni premierjén.

Bár hosszú ideig főként a háttérből támogatta férje munkáját, Luciana Damon az utóbbi években producerként is tevékenykedik. Executive producerként dolgozott a 2024-es A felbujtók című alkotáson, melyben Damon volt az egyik főszereplő, valamint producerként részt vett A nagy fogás című thriller munkálataiban is.

Damon szerint felesége valójában már évtizedek óta aktívan részt vesz a filmes döntésekben. Elmondása szerint Luciana minden forgatókönyvet elolvasott és rengeteget segített a projektek során, csak korábban nem kapott hivatalos elismerést ezért.

Damon új filmje, az Odüsszeia már nálunk is látható a mozikban, amelyben a színész a főszereplő Odüsszeuszt alakítja. Korábban mi is írtunk a küzdelmes forgatásról, melyről Damonnak és Zendayának is megterhelő emlékei vannak.

Nyitókép: Luciana Damon és Matt Damon/Grant Buchanan/Dave Benett/WireImage

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!