falinaptár

A repülésben szerencsés lehet a péntek 13-i dátum?

„Paraszkevidekatriafóbia". Így nevezi a tudomány azt a félelmet, amelyet egyesek éreznek akkor, amikor péntek az adott hónap 13. napjára esik. Akik ebben hisznek, azoknak ez a nap maga a szerencsétlenség, így a veszélyes utakat, a repülést is kerülik. Emiatt azonban sokan úgy gondolják, hogy ez lehet az egyik legideálisabb nap az utazásra azok számára, akik nem tartanak a jelenségtől.


A péntek 13-a kapcsán keringő félelmek miatt sokan kerülik a tömeget, illetve vannak olyanok, akik sehova sem mernek kimozdulni a rossz energiák miatt – így ők ilyenkor a repüléstől is távol maradnak.

A statisztika természetesen ugyanakkor arra mutat rá, hogy ugyanolyan biztonságos péntek 13-án repülni, mint bármelyik más napon.

rep\u00fcl\u0151g\u00e9p

Fotó: Shutterstock

Ez azonban más utazókat arra késztetett, hogy megpróbálják kihasználni, hogy kevesebb ember repül, mert úgy gondolják, hogy ezen a különleges napon olcsóbban találhatnak repülőjegyekre.

Mennyi ebben az igazság?

Még ha találunk is olyan péntek 13-ára szóló járatot, amely jóval olcsóbb, Willis Orlando járatüzemeltetési szakértő szerint nem szabad túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani ennek.

Illetve nem érdemes a jövőben kizárólag erre a tényezőre hagyatkozni akkor, amikor utazást tervezünk.

Továbbá Katy Nastro utazási szakértő szerint az emberek már nem félnek annyira a repüléstől, mint évtizedekkel korábban:

A repülés körüli félelem még ma is elég gyakori ahhoz, hogy az embereket visszatartsa a nagy távolságokra való utazástól, de mivel a kereskedelmi repülés sokkal biztonságosabb, mint évtizedekkel ezelőtt, a félelem már nem annyira felfokozott, mint régen.

A szakemberek szerint – ironikus módon – a péntek 13-i napokra eső olcsóbb repülőjegyek megtalálása kizárólag a szerencsénken múlik.


Forrás: Thrillist

Nyitókép: Shutterstock