
Ez a népszerű üdülőváros újabb korlátozást vezet be a turisták ellen
Olaszország már egy ideje hangos a túlturizmusról szóló vitáktól, de nem Velence és Róma az egyetlen olyan város, ahol a nagyszámú látogató kezdi megterhelni a helyiek életet.
Firenze nemrég megtiltotta, hogy történelmi belvárosában új rövid távú bérleményeket nyissanak, most pedig a városi tanács bejelentette, hogy hamarosan újabb intézkedést vezetnek be ugyanezen a területen, ezzel próbálva visszatartani a helyieket az elköltözéstől.
Firenze betiltja az önbejelentkező kulcsdobozokat. A dobozokat általában arra használják a rövid távú bérbeadással foglalkozó házigazdáknak ne kelljen személyesen átadni a vendégeknek a kulcsokat, és rugalmassá tegyék az érkezési időpontokat. Mostantól azonban a biztonságot veszélyeztető szemfényvesztésnek titulálják az alábbi módszert.
A tisztviselők azzal érveltek, hogy a kulcsdobozok megszüntetése majd nagyobb egyensúlyt teremt a látogatók és a lakosok között, és Massimo Torelli, a „Mentsük meg Firenzét, hogy élhessünk benne” kampány szóvivője az Independentnek azt mondta, hogy reméli, a látogatók száma 15 000-ről lecsökken majd 7-8 000-re.
Fotó: Shutterstock
Jelenleg a kulcsdobozok „mindenhol ott vannak, a kerékpártárolókon és az utcai lámpaoszlopokon... Firenze haldoklik az ellenőrizetlen turizmus miatt”.
De már nem sokáig: Sara Furano, Firenze polgármestere a helyi televíziónak elmondta, hogy az épületekre erősített kulcstartókat a tanács eltávolítja, és akár 400 eurós bírságot is kiszabnak azokra, akik nem akarnak engedelmeskedni.
És nem ez az egyetlen korlátozás, amelyet be akarnak vezetni: Funaro polgármester kabinetje egy teljes, 10 pontból álló tervet hagyott jóvá, amely többek között azt is célul tűzte ki, hogy az idegenvezetők visszaszorítsák a hangszórók használatát Firenze történelmi belvárosában.
Forrás: Time Out
Nyitókép: Shutterstock
- Ez a 7 legromantikusabb nyaralóhely Olaszországban ›
- Ez a világ három legjobb városa a művészetrajongók számára ›
- Özönlenek a látogatók Firenzébe a Dávid szoborhoz a floridai botrány után ›
- Ez a legjobb időpont egy olaszországi utazáshoz ›
- Megnyílik Michelangelo „titkos szobája" a látogatók előtt Firenzében ›