Nyitókép: GettyImages
Ma ünnepli II. Erzsébet, az angol királynő a 96. születésnapját. Nagy év ez neki, hiszen idén egy még fontosabb évfordulója is van: februárban volt 70 éve, hogy trónra került, ám a hivatalos platinaünnepséget majd csak júniusban tartják, mivel sosem tartotta illendőnek, hogy édesapja halálának évfordulóján mulasson.
Bár az egészségi állapota jelenleg törékeny, mivel nemrég gyógyult fel a koronavírusból, és férje tavalyi halála után a kedvét sem nyerte vissza igazán, az biztosan jólesik neki, hogy mennyien gondolnak ma rá az egész világon. Múlt héten még eltávolodott unokája, Harry is meglátogatta.
Világszerte rengeteg hivatal, orgánum és cég ünnepli ma a királynőt, a Mattel pedig azzal tette halhatatlanná őt, hogy egy Barbie babát mintázott róla. A játékbaba a márka Tribute Collectionjének része, hiszen ma már nemcsak arra ügyelnek, hogy elég számú színes kiegészítőt kapjanak a kislányok a hosszú hajú idoljuk számára, hanem edukációs jelleggel babaformába öntik a tudomány és a történelem legfontosabb női alakjait. Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy többek közt a koronavírus elleni küzdelem hőseiről is mintáztak már Barbie-t.
A királynő babaverzióján Mária királyné tiaráját viseli, mely az esküvőjén is rajta volt, valamit a királyi rend kitüntetéseinek játékverzióját is láthatjuk, ahogy az édesapja és nagyapja miniatűr portréját is. A dobozt pedig, amiben a Barbie érkezik, a Buckingham-palota trónterme ihlette.
A II. Erzsébet Barbie baba mától kapható, 75 dollárért.
Nyitókép: GettyImages
- Ryan Gosling fogja játszani Kent a közelgő Barbie filmben - IN ›
- Ezt a 2 ételt tiltotta ki II. Erzsébet a konyhájából - IN ›
- Rendkívüli bejelentéssel intézett Camilláról II. Erzsébet - IN ›
- Vilmos hercegék Windsorba költözhetnek II. Erzsébet miatt - IN ›
- II. Erzsébet menekülőnyílása egy szőnyeg alatt rejtőzik - IN ›
- Ékszertolvaj volt Mária királyné, II. Erzsébet nagyanyja? - IN ›