
Kevés dolog esik olyan jól, mint egy kis nasi lefekvés előtt: pár kocka csoki, vagy egy gyors támadás a hűtő ellen, hogy befalhassuk a maradék pizzát. Az éjszakai nassolás azonban nem tesz jót az emésztésednek, sőt, az alvásodra is negatív hatással lehet.

A kakukkfüvet elsősorban ínycsiklandó fűszerként ismerjük, pedig gyógyító hatással is bír. Az eredetileg a mediterrán térségből származó növény ma már bárhol könnyen hozzáférhető, amely többek között csillapítja a köhögést, antioxidáns és kiváló penészölő is.
április 20., 2025 ● Kovács Emese
Nem csak fűszer, de gyógyászati csodaszer is ez a növény
Kovács Emese

Szereted a parmezánt, de nincs mindig kéznél? Van egy egyszerűbb és olcsóbb hozzávaló is, amivel feldobhatod a tésztáidat: a sült fokhagyma.

Így állapíthatjuk meg, hogy a konyhaszekrényben valószínűleg régóta lapuló fűszerek még használhatóak-e.

A tojáslikőr az 1700-as évek óta a karácsonyi vacsorák állandó szereplője, melynek számos variációja elkészíthető, ha már unnánk a klasszikus változatot.

Az Aperol spritz tökéletes nyári ital – gyümölcsös, könnyű és frissítő. Az alábbi csavarral pedig még jobban feldobhatjuk az ízét.

Ha túl fűszereset eszünk, égni kezd a szánk és azonnal egy pohár hűsítő italért nyúlunk, hogy enyhítsünk az érzésen. Van egy koktél, ami kifejezetten hatásos a problémára.

Még a konyhában otthonosabban mozgókkal is előfordul néha, hogy véletlenül túlzásba viszik egy étel fűszerezését. Aggodalomra semmi ok, egy egyszerű trükk könnyen segíthet.

A jó rizs elkészítése nagyobb kihívás, mint elsőre gondolnánk. Az állag, az íz − sok tényezőn múlik, hogy kedvenc köretünk olyan legyen, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Sokan fordulnak Gordon Ramsay-hoz, ha felbecsülhetetlen értékű főzési tippeket keresnek, például a sült csirke készítésekor, melyhez a szakács egy nagyon jellegzetes fűszert használ.