
91 éves korában meghalt Brigitte Bardot, a francia film egyik legismertebb és legmeghatározóbb alakja. A hírt vasárnap a Brigitte Bardot Alapítvány jelentette be, hangsúlyozva, hogy az egykori világsztár tudatos döntéssel hagyta maga mögött filmes karrierjét, hogy…

Mi lenne, ha egy rutinszerű vérvétel nemcsak azt árulná el, van-e jelenleg szívbetegségünk vagy daganatunk, hanem azt is, hogy mekkora a halálozási kockázatunk a következő öt–tíz évben? A gondolat évtizedek óta foglalkoztatja az orvostudományt, ám eddig inkább…
december 21., 2025 ● Szántó Eszter
Egy egyszerű vérvizsgálat jelezheti a 10 éven belüli…
Szántó Eszter

Kevés hollywoodi alkotó mondhatja el magáról, hogy filmjei évtizedeken át újranézhetők, miközben minden alkalommal mást mutatnak meg magukból. A vasárnap elhunyt Rob Reiner pontosan ilyen rendező volt. Pályája során a műfajok szinte teljes skáláját bejárta…

Rövid lefolyású betegségben, 55 évesen hétfőn elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész – közölte a család az MTI-vel.

A viktoriánus kor (1837–1901) rengeteg technikai újítást és kulturális fejlődést hozott, de legalább ennyi meghökkentő, sőt kifejezetten hátborzongató szokással is együtt járt. Ezek a mai szemmel furcsának vagy egyenesen borzongatónak tűnő gyakorlatok sokat elárulnak…
november 16., 2025 ● Szántó Eszter
10 elképesztően furcsa viktoriánus szokás, amitől ma már…
Szántó Eszter

Hollywood egyik legnagyobb színésznője néhány nappal ezelőtt, 79 éves korában elhunyt. A rajongók még mindig nehezen hiszik el a hírt, a család pedig most először szólalt meg és elárulta, mi okozta a színésznő…

Woody Allen megható esszében emlékezett meg a szombaton, 79 éves korában elhunyt Diane Keatonről. A rendező a The Free Press-ben közzétett írásában nemcsak közös múltjukat és szerelmüket idézte fel, hanem azt is, milyen mély hatást gyakorolt rá Keaton személyisége…

79 éves korában, szombaton meghalt Diane Keaton, akitől sorra búcsúznak színésztársai, rendezők és más hírességek a közösségi médiában.

Lehet, hogy szó szerint fényben élünk. A Calgary Egyetem és a Kanadai Nemzeti Kutatótanács fizikusai egészen különleges jelenséget vizsgáltak meg: azt, hogy az élőlények – köztük mi, emberek is – alig érzékelhető, titokzatos fényt bocsátanak ki, amely haláluk után szinte teljesen eltűnik.

89 éves korában elhunyt Robert Redford Oscar-díjas színész, rendező, a Sundance Filmfesztivál alapítója. Pályatársai megemlékezéseivel és fotógalériával tekintünk vissza a művész kivételes életútjára.

