Egy ember sétál fel a lépcsőn

Egyperces mozgásformák, melyek meghosszabbítják az életed​

Mit tehet az egészségéért az, aki nem sportol rendszeresen. Szerencsére kutatások bebizonyították, hogy van néhány egyperces gyakorlat, amiket napi szinten végezve könnyen csökkenteni lehet a bármilyen okból történő elhalálozás kockázatát.


A tanulmány szakértői összesen 25 ezer nem sportoló fizikai aktivitását mérték csuklón viselt gyorsulásmérők segítségével. Ennek köszönhetően megállapították, hogy néhány megemelt intenzitású napi tevékenység párperces végzése jelentősen lecsökkentheti több egészségügyi rendellenesség kockázatát.

A kutatás fő témaköre az úgynevezett VILPA-edzés hatásai köré épült. A VILPA mozaikszó — Vigorous intermittent lifestyle physical activity — az olyan nagy intenzitású mindennapi cselekvésekre utal, melyek csupán pár percig tartanak. Ide tartozik például az is, ha a buszhoz futunk, vagy ha aktívan játszunk a gyerekeinkkel.

Sz\u00fcl\u0151k a gyerekeikkel j\u00e1tszanak

Fotó: Shutterstock

A tanulmány kinyert adatai szerint az ilyen mozgásformákat rendszeresen végző személyek esetében a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás esélye 65 százalékkal, a rákos megbetegedéseké pedig 49 százalékkal volt alacsonyabb, ha napi legalább 11 VILPA-edzést végeztek. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy minél többet mozogtak így az alanyok, annál több jótékony hatással számolhattak.

A tanulmány egyik szerzője — Emmanuel Stamatakis professzor — így nyilatkozott a kapott eredményekről:

„Tanulmányunk azt mutatja, hogy a nagy intenzitású intervallumos edzéshez (HIIT) hasonló előnyök érhetőek el a mindennapi élet részeként végzett melléktevékenységek intenzitásának növelésével, és persze minél több van belőlük, annál jobb.

Néhány nagyon rövid, összesen három-négy percet kitevő edzéssel sokat lehet elérni, és számos olyan napi tevékenység van, amelyet úgy lehet beállítani, hogy egy-egy percre megemelje a pulzusszámot.”

A tanulmány nem csak a VILPA-edzések hasznosságára hívta fel a figyelmet, hanem a viselhető technológia hasznosságára is. Hasonló témakörökben a kutatók eddig mindig kérdőíveken alapuló tesztekre támaszkodtak, de azok nem tudták felmérni a bármilyen intenzitású rövid mozgások hatásait.

A jövőben ennek a módszernek köszönhetően sokkal több vizsgálat kaphat egyértelműbb eredményeket.

Nyitókép: Unsplash/Bruno Nascimento

Forrás: PsyBlog