Egy lány guggol a mérlegen

Egy gyakori hiba, ami a legjobban gátolja a fogyást

A mindennapi életben vannak olyan szokások, melyek segítenek a gyorsabb fogyásban, ellenben némelyikük megakadályozhatja azt. Van azonban egy ellentmondásos, mélyen gyökerező probléma is, ami tudat alatt gátolja meg a diéta előrehaladását.


A legtöbb fogyókúrázó azt tartja szem előtt, hogy napi szinten minél kevesebbet egyen és ezzel ellentétesen jelentősen több kalóriát dolgozzon le edzés útján. Az alap felvetéssel nincs semmi probléma, ellenben a napi 1200 kalória elfogyasztása, majd ennek majdnem a felének az elvesztése hosszútávon tarthatatlan.

Dietetikusok szerint az első számú hiba, amit a siker érdekében érdemes megszüntetni, az a kevés étkezés. Az étel megvonása rövid távon fogyáshoz vezethet, de egy kis botlást követően az ember gyorsan túleheti magát, ezáltal visszaszedve az elvesztett kilókat.

Ez a diéta nélküli mindennapokban is előfordulhat, ugyanis sokakba az a téves tanács rögzült, hogy a reggelt például alacsony kalóriabevitellel kell indítani. Ennek hatására viszont a legtöbben olyan éhesek lesznek délutánra, hogy nagyobb étkezéseknél mindenképp összeszedik a nem várt súlyfelesleget.

Hogyan lehet megtörni ezt a beidegződést?

Statisztikák szerint akik éhesek, nem sikeresek a fogyásban, ellenben a kiegyensúlyozott étrendet követők, vagyis az egyszerűbb hozzáállás pártolói győzedelmeskedhetnek. A megfelelően felépített étkezések mellett a fogyókúrázó nem is gondol a plusz nasikra, hiszen a szükséges tápanyagok mindegyikét képes bevinni megfelelő időközönként.

Egy korábbi cikkünkben lehet olvasni olyan mindennapos hibákat, melyek szintén nehezíthetik a súlyvesztést. Ebbe a csoportba tartozik a mérleg állandó figyelése és a mindent vagy semmit mentalitás is.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Eating Well