A szakács előételt készít, professzionális higiéniai körülmények között

Ismert éttermet záratott be a Nébih

Ismert budapesti étteremben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), melyet végül bezárattak.


Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei a 7. kerületi Nefelejcs utca 27. szám alatt található Don Corleone Pizzéria ellenőrzése során. Ezek között olyan volt például az általános takarítatlanság, a nagy mennyiségű élő csótány jelenléte a főzőtérben vagy a szakosított tárolás hiánya, mely az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolta, írja a vince.hu.

Az étterem üzemi helyiségei emellett túlzsúfoltak, míg a padozat, az oldalfalak, berendezések, polcok szennyezettek voltak. Továbbá több helyen a technológiához nem kapcsolódó tárgyakat, eszközöket tároltak, ezzel szennyeződés veszélyének téve ki az élelmiszereket.

A húselőkészítő helyiség fagyasztó-, hűtő-, daráló- és szeletelőberendezései koszosak voltak, a főzőtérben a sütő lábazata körül és a sütő alatt nagy mennyiségű szennyeződés gyülemlett fel, a tűzhely rácsrostjaira vastagon ráégett a szennyeződés.

A nyitott bejárati ajtó közvetlen közelében található szennyezett dagasztógép félig megtelt vízzel, benne a következő dagasztáshoz előkészített kovásszal, írja a lap. További problémát jelentett még a hűtőterek rendezetlensége, de az eltérő higiéniai megítélésű élelmiszerek szakosított tárolása sem volt megoldott.

Az étterem több helyiségében ráadásul, például az árukiadóban a hűtőszekrény ajtaján, a főzőtérben és a mosogató melletti tárolóban elhelyezett edényeken, eszközökön nagy mennyiségű, élő csótányt találtak a nébih munkatársai.

Súlyos hiányosságként értékelték a szakemberek, hogy a főzőtérben található egyetlen kézmosó eldugult, kézmosószer, papír kéztörlő, hulladéktároló sem állt rendelkezésre. Az egész egységben kizárólag a vendégmosdókban lehetett higiénikus módon kezet mosni, emellett a dolgozók munkaruházata is erősen elhasznált, szennyezett volt.

A Nébih a fenti, súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, továbbá 9 tétel, mindösszesen 82,18 kg nem nyomonkövethető vagy lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert a forgalomból azonnali hatállyal kivont, illetve felhasználásukat, forgalomba hozatalukat megtiltotta.

Az étterem az élelmiszerhigiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságok kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta tevékenységét. Az eljárás és a bírság megállapítása jelenleg is folyamatban van.

Nyitókép: Shutterstock