Szendvicset evő nő

Napi egy adag ebből az ételből 11 évvel lassítja az agy öregedését

Szinten tartja a memóriát és a gondolkodási képességeket.

Napi egy adag leveles zöldség megőrizheti a memóriát és a gondolkodási képességeket, derült ki egy kutatásból.

Azok az idősebb felnőttek, akik legalább egy adag ilyen zöldséget fogyasztottak, kognitív szempontból 11 évvel fiatalabbaknak feleltek meg, mint azok akik kevesebbet ettek belőle, írja a PsyBlog.

Dr. Martha Clare Morris, táplálkozásepidemiológus és a tanulmány vezetője elmondta, hogy a napi egy adag zöld leveles zöldség beiktatása az étrendbe könnyű mód lehet az agy egészségének fellendítésére.

„A demenciában szenvedők aránya továbbra is erőteljesen növekszik, mivel a legidősebb korosztályok száma folyamatosan nő. A demencia megelőzését célzó hatékony stratégiákra van égető szükség.”


A 960, átlagosan 81 éves ember bevonásával készült kutatásban, melyben senki sem szenvedett demenciában, a résztvevők emlékezetét és gondolkodási képességeiket évente egyszer, mintegy 5 éven keresztül vizsgálták.

Mindegyik kísérleti személy beszámolt arról, milyen gyakran fogyasztott zöldséget, beleértve a salátát és a fejes salátát is.
Az eredmények azt mutatták, hogy minél több leveles zöldséget ettek, annál jobb volt a kognitív egészségük.

Morris elmondása szerint a tanulmány eredményei nem bizonyítják, hogy a zöld, leveles zöldségek fogyasztása lassítja az agy öregedését, de összefüggést mutatnak.

„A tanulmány nem zárja ki az összefüggés más lehetséges okait. Mivel a tanulmány idősebb felnőttekre összpontosított, és a résztvevők többsége fehér volt, az eredmények nem feltétlenül érvényesek a fiatalabb felnőttekre és a színes bőrűekre.”

Hozzátette, hogy az eredményeket más kutatóknak különböző populációkban és randomizált vizsgálatokkal kell megerősíteniük annak érdekében, hogy ok-okozati összefüggést állapíthassanak meg a levélzöldségek fogyasztása és a kognitív hanyatlás előfordulásának csökkenése között.

Nyitókép: Unsplash