kisgyerek az anyukája hátán

7 szülői módszer, amivel boldogabbá teheted a gyereked

A mai fiatalokra számtalan súly nehezedik, nem könnyű mentálisan kiegyensúlyozott állapotban maradniuk.


Ilyen nyomás például a közösségi média állandó jelenléte, amely a gyerekek életének minden területét áthatja. Ennek hatására is gyakran érzik úgy, hogy állandóan teljesíteniük kell és mindenben sikeresnek kell lenniük.

Ám amikor a HuffPost gyermekpszichológusokat kérdezett meg a gyerekek boldogságát fenyegető legnagyobb veszélyekről, mindannyian megemlítették a szülők könyörtelen törekvését a gyerekeik boldogságára − és azt, hogy ez hosszú távon kontraproduktív lehet a gyerekek jólétére nézve. Íme néhány módszer, amellyel elkerülhetjük ezeket a buktatókat, és segíthetünk megalapozni gyermekeink érzelmi egészségét, valamint a mélyebb és tartalmasabb boldogság megélésének képességét.

​1. Normalizáld a különféle érzelmeket, ne csak a boldogságét!

A gyerekek ugyanúgy éreznek erős érzelmeket és nehéz stresszhatásokat, mint a felnőttek. Ahelyett, hogy azt éreztetnénk a gyerekekkel, hogy mindig boldognak kell lenniük, inkább összpontosítsunk arra, hogy segítsünk nekik felismerni és kezelni a különböző érzéseket.

Ha a gyerekeket megvédjük a stressztől és a kemény érzelmektől, az megakadályozhatja, hogy ellenálló képességet fejlesszenek ki. Tanítsuk meg nekik inkább, hogy még a negatív érzelmeknek is van értéke, és készítsük fel őket a kihívások kezelésére, illetve hogy tudják, mikor kell segítséget kérni.

​2. Beszélgess naponta gyerekeddel!

Az egyik módja annak, hogy gyermeked érzelmi élményeivel lépést tarts, a napi beszélgetések. Ez segít neki felismerni az érzéseit, és megtalálni a módját, hogy megbirkózzon velük. Az egészséges szülő-gyermek kapcsolat fontos „védőfaktor" az élet kihívásaival szemben.

​3. Gyakorold a hálát!

anyuka \u00e9s kisfia besz\u00e9lgetnek

Fotó: Shutterstock

A boldogsághoz vezető másik út az, ha segítünk a gyerekeknek ráhangolódni az életükben lévő jó dolgokra. Ennek jó módja a modellezés: amikor a napi ellenőrzéseket tartod a gyermekeddel, szánj arra egy pillanatot, hogy megemlítsd azokat a dolgokat, amelyekért te magad hálás vagy. Ez segíthet a gyerekeknek abban, hogy kifejlesszék a megbecsülését annak, amijük van, és annak, hogy kik is ők valójában.

​5. Mutasd meg a gyerekednek, hogy az irántuk érzett szereteted feltétel nélküli!

Ma sok gyerek az értékét az eredményeitől teszi függővé, nem pedig attól, hogy milyen emberek ők. Bár egyetlen szülő sem szeretné, hogy gyermeke szeretetlennek érezze magát, ez lehet a sikerekre összpontosítás nem szándékos következménye is.

​6. Ne hasonlítgasd másokhoz!

anyuka \u00e9s kisl\u00e1nya j\u00e1tszanak

Fotó: Shutterstock

Azzal is azt sugalljuk, hogy a teljesítményüket többre értékeljük, mint a veleszületett értéküket, ha másokhoz hasonlítgatjuk őket.

Tudatos erőfeszítést igényel, hogy eltávolodjunk az összehasonlításoktól, és a fent említetthez hasonló hálaadás gyakorlata felé mozduljunk el. De egy ilyen lépés megváltoztathatja a gondolkodásmódot, és több boldogságot eredményez.

​7. Dicsérd meg a gyerekeid!

Amikor megdicsérjük a gyerekeink teljesítményét és sikereit, az néha a szándékolt hatás ellenkezőjét eredményezheti. Ahelyett, hogy a gyerekek teljesítményére összpontosítanánk, tehetünk olyan megjegyzéseket, amelyekkel tudatják velük, hogy látjuk a bennük rejlő értéket.

Nyitókép: Shutterstock