Így építsd ki a határokat a kapcsolataidban
Három kommunikációs stílust különböztetünk meg a határok felépítésekor, ez az agresszív, az asszertív és a passzív. Ez három olyan kommunikációs stílus, amelyet akkor alkalmazhatunk, amikor paramétereket állítunk fel magunk körül.
Az agresszív határokkal rendelkező személy nyomást gyakorolhat másokra, ami miatt úgy érezhetik, hogy az agresszor irányít, megfélemlít, vagy felsőbbrendűként viselkedik velük szemben. Általánosságban elmondható, hogy az agresszív határok az agresszor elszigetelődéséhez vezethetnek, mivel a többieket óvatossá teszi az interakcióval szemben. Valószínűleg azonban nem ez az agresszor szándéka.
A passzív határokkal rendelkező személy gyakran úgy érzi, hogy mások irányítják őt. Ha valaha is mondták már nekünk, hogy lábtörlő vagyunk, vagy úgy éreztük magunkat, mint egy lábtörlő, akkor valószínűleg passzív határokkal rendelkezünk. Ez azért problémás, mert azt jelenti, hogy a mi igényeinket nem elégítik ki.
Ha passzív határaink vannak, az interakciók elviselhetetlenné válhatnak, mert úgy érezzük, hogy mások az életünkben megsértenek minket. Ez aztán passzív-agresszív vagy akár agresszív viselkedéshez is vezethet egy hibás kísérletben, hogy újra egyensúlyba hozzuk a mérleg nyelvét.
Az ideális, ha asszertív határokkal rendelkezünk. Ezekben az a csodálatos, hogy kölcsönösek. Tisztelnek minket és a másik személyt, vagyis mindenki megőrzi a méltóságát. Amikor asszertívek vagyunk, akár konkrétan a határokról beszélünk, akár nem, akkor úgy állunk ki magunkért, hogy közben tisztességesek vagyunk a másik emberrel szemben.
A legkézenfekvőbb határok, amelyekkel rendelkezünk, a fizikaiak. Meghúzhatjuk a határt azzal kapcsolatban, hogy ki érintheti meg a testünket, vagy léphet be a fizikai tereinkbe, például a szobánkba. Emellett lehetnek olyan határaink is, amelyek a mentális és érzelmi jóllétünkre vonatkoznak.
Ezek közé tartozhatnak olyan dolgok, mint a személyes érzéseink, preferenciáink, értékeink, erkölcsünk, személyes időnk stb. Ha például vegánok vagyunk, és egy esküvőre megyünk, akkor rendben van, ha kijelentjük, hogy szükségünk lenne vegán étkezési lehetőségre. Ha a hétvégét egyedül otthon akarjuk tölteni olvasással és házimunkával, akkor tudassuk a barátainkkal, hogy elfoglaltak vagyunk, és hogy az, hogy egyszerűen csak szóló tevékenységet folytatunk, nem jelenti azt, hogy „semmit sem csinálunk”.
A legtöbb helyzetben az emberek okkal kerülték az egészséges határokat. Lehet, hogy azért, mert olyan környezetben nőttek fel, ahol megtanulták, hogy büntetést kaphatnak azért, ha egészséges határokat tartanak, és az a gondolat, hogy nemet mondanak egy másik embernek, meg sem fordulhatott a fejükben.
Két másik gyakori félelem jellemzi általában az embereket a határok megállapításakor. Az egyik a kapcsolat elvesztésétől való félelem, melyre két megközelítési mód létezik. Az első az, hogy ellenőrizzük a tényeket. Néha attól félünk, hogy elveszítjük a kapcsolatot, de ez a gondolat csak a fejünkben létezik. A környezetünkben semmi sem utal arra, hogy ez a személy elhagyna minket, ha határt szabnánk.
A szorongás trükkös dolog. Ha megvan ez a félelem, ellenőrizzük a tényeket, mert a végén elveszíthetjük a kapcsolatot a határok felállításával, és akkor taktikát kell váltani. Leltározzuk a kapcsolatainkat – ha járunk terépiába, akkor a pszichológussal – és nézzük meg, hogy ezek a kapcsolatok hasznot hoznak-e az életünknek. Vannak olyan helyzetek, amikor egy kapcsolat megszüntetésének vagy legalábbis nagyobb távolságtartásnak van a legtöbb értelme.
A második leggyakoribb félelem a bűntudattól való félelem. Monica Johnson klinikai szakpszichológus elmondása szerint a páciensek gyakran beszélnek arról, hogy milyen bűntudatuk lesz, ha határt szabnak. Való igaz, hogy amíg hozzá nem szokunk a határok felállításához és az önvédelemhez, addig bizonyos bűntudatot fogunk érezni. Néha azonban a kezdeti reakciónk valamire helytelen, és nem szabad cselekednünk.
A bűntudatnak akkor van értelme, ha valami rosszat tettünk. Ha odajön valaki hozzánk, kér tőlünk 40 ezer forintot, és nincs nálunk, vagy nem akarunk adni, akkor az, hogy nemet mondunk, nem azt jelenti, hogy valami rosszat tettünk. Hacsak nem tartozunk a másiknak pénzzel egy általa nyújtott szolgáltatásért, akkor szabad a döntés.
A fő ok, amiért bűntudatot érzünk az ilyen típusú forgatókönyvekben, az a felfogásunk. Valószínűleg a „kellene” szó merült fel a fejünkben. Ha emberbarátok vagyunk, ez a „kellene” azt az elképzelést jeleníti meg, hogy kötelességünk feláldozni a saját igényeinket mások szolgálatára. Bármikor, amikor a „kellene”, a „mindig” vagy a „soha” szó jut eszünkbe, ez egy jelszó arra, hogy ellenőrizzük a tényeket.
A kapcsolatokban a határok kijelölése kihívást jelenthet, de vannak praktikus módszerek azok megállapítására. Idővel, amikor egészséges határokat alkalmazunk, és látjuk a pozitív következményeket az életünkben, a bűntudat érzése vagy eltűnik, vagy csökken, mert a felfogásunk megváltozik, ahogy egészségesebb viselkedésmódokat alkalmazunk.
Nyitókép: Shutterstock
