Nyers csirkemellek fűszerekkel, sötét háttéren

Ezt okozhatja, ha véletlenül nyers csirkét fogyasztasz

Sok jót nem, sőt.


A nyers vagy nem kellően átsütött csirke fogyasztása ételmérgezéshez, gyomorfájáshoz, hányingerhez és/vagy hasmenéshez vezethet a csirkében gyakran megtalálható baktériumok miatt, melyek a főzési folyamat (grillezés, sütés vagy sütés) során általában elpusztulnak. Ez azt jelenti tehát, hogy a csirkét 100 százalékosan át kell sütni mindig.

Azt, hogy a csirke teljesen átsült-e, egy hőmérővel tudjuk ellenőrizni, hogy az FDA által ajánlott biztonságos sütési hőmérsékleten, 74°C-on van-e.

Ezt azonban nem áll mindig módunkban ellenőrizni, főleg, ha nem mi készítettük az ételt. Mi történik, ha étteremben vagy egy barátunknál eszünk, beleharapunk a csirkébe, és érezzük, hogy az nem eléggé átsütött vagy akár nyers.

Az alábbiakban gasztroenterológusok osztották meg tippjeiket a Women's Health-szel, mit kell tennünk, ha véletlenül nyers csirkehúst ettünk és hogyan előzhetjük meg ezt.

A nyers csirke és annak leve is gyakran campylobacter baktériummal, néha pedig szalmonellával és clostridium perfringenssel fertőzött, mondja Dr. Jennifer L. Bonheur, New York-i gasztroenterológus. Van egy kis esély arra is, hogy nyers csirkéből Escherichia coli baktériumot kapjunk, bár jellemzően sokkal gyakoribb, hogy az E. coli baktériumot a nem eléggé átsütött marhahúsból és a szennyezett nyers gyümölcsökből vagy zöldségekből kapjuk el.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szerint mindezek az élelmiszerrel terjedő kórokozók általában hasmenést, hányingert és hányást, valamint lázat és hasi görcsöket okozhatnak. Ehhez pedig elég mindössze egy-két harapás a nyers húsból.

A CDC szerint a campylobacter esetében a tünetek általában csak a fertőzés után két-öt nappal jelentkeznek, míg a szalmonellánál akár hat órán belül. Hasonlóképpen, ezek a fertőzések hossza is változó, 24 órától (clostridium perfringens) akár egy hétig (campylobacter) is eltarthat. Az E. coli esetében a lappangási idő leggyakrabban három-négy nap.

Ha már ettünk a nyers csirkéből, nem sokat tudunk ellene tenni, sem a szájöblítéssel, sem a meghánytatás nem fog segíteni, mondja Bonheur.

Hasonló a helyzet a tünetek jelentkezésekor, ezekre sincs konkrét gyógymód, túl kell valahogy vészelni azt az 1-2 napot, ami rossz, de a legfontosabb ilyenkor is rehidratálés vízzel és elektrolititalokkal, amíg a tünetek nem javulnak.

A legtöbb ételmérgezés akár egy hétig is eltarthat, ha azonban a tünetek nem javulnak ennyi idő alatt vagy akár súlyosbodnak, és/vagy véres hasmenésünk van, magas, 39 fokos lázunk van, emellett pedig esetleg várandósak vagy legyengült immunrendszerűek vagyunk, mindenképpen konzultáljunk orvossal. Ugyanez ajánlott, ha kiszáradás jeleit tapasztaljuk, mint szédülés, szájszárazság, alacsony vérnyomás, csökkent vizeletürítés.

A nyers vagy nem eléggé átsütött csirke fogyasztása mellett fontos a keresztszennyeződés elkerülésére is ügyelnünk. Ennek érdekében külön vágódeszkát használjunk a friss termékekhez, gyümölcsökhöz és kenyérhez, míg egy másikat a nyers húsokhoz, és minden használat után alaposan, forró, szappanos vízzel tisztítsuk meg. Emellett mindenképpen tisztítsuk és fertőtlenítsük a munkalapokat is.

Nyitókép: Shutterstock