
A Bridgerton jelmeztervezői cáfoltak meg egy 3. évad kapcsán felröppent teóriát
Sok rajongó örömére június 13-án, csütörtökön napvilágot látott a Netflixen a Bridgerton család 3. évadának második fele. A megjelenéssel együtt pedig már egy elmélet is szárnyra kapott a folytatás kapcsán, ennek azonban maguk a széria ruhatervezői mondtak ellent.
A Redditen néhány rajongó azzal a teóriával állt elő, miszerint az Eloise által viselt báli ruha valószínűleg egy rejtett utalás, amely Julia QuinnSir Phillipnek szeretettel című Bridgerton-regényének szerelmi történetéhez kapcsolódik.
A könyvben a karakter beleszeret magába Sir Philip Cane-be. A sorozat fanjai szerint ez a szériának a következő évadában következik majd be, erre pedig két jelet is találtak bizonyíték gyanánt.
Ezt is olvasd el! Megvan, melyik párra koncentrál majd a Bridgerton család 4. évada
Egyrészt Eloise ruhája Philip kedvenc színében – világoszöldben – tündökölt. Másrészt pedig a ruhadarabon egy virágminta is feltűnt, amely nagyon hasonlított a muskátlira – pont arra a virágra, amelyet Philip küld Eloise-nak a regényben.
Annak ellenére, hogy a kigondolt teória egyre több néző fantáziáját elragadta, végül maguk a Bridgerton jelmeztervezői – John Glaser, George Sayer és Dougie Hawkes – voltak azok, akik cáfolták az összefüggéseket.
A szándék nem volt meg. Hízelgő azt gondolni, hogy ennyire okosak vagyunk. Nem vagyunk azok.
– fejtették ki a stábtagok.
Ezt is nézd meg! Egy bútor is összetört A Bridgerton család szexjelenetének forgatása közben
Bár az Eloise ruhájával kapcsolatos elmélet most bedőlt, a sorozat jelmeztervezői korábban már rejtettek el úgy utalásokat a kosztümökön, hogy az valóban lényeges cselekményt vetített előre.
A 2. évadban, a Penelope Featherington által viselt zöld ruha valóban a Colin Bridgertonnalvaló szerelmi szálra utalt, amely végül a most megjelent 3. évadban valósult meg.
Penelope zöld ruhája a családja sárga és Colinék kék színpalettájának keveredését szimbolizálta.
Forrás: Bustle
Nyitókép: Profimedia