Napóleon Bonaparte a történelemben könyörtelen vezetőként vált ismertté, ám feleségének, Joséphine-nek írt leveleiben egészen más oldalát mutatta meg. Egyik levelében arról írt, mennyire szenved a távollététől, és hogy boldogsága csak akkor teljes, amikor újra mellette lehet. Ez a boldogság azonban nem tartott a végsőkig: amikor kiderült, hogy felesége nem tud gyermeket szülni, Napóleon elhagyta őt. Azonban a különválás után is évekig írt Joséphine-nek. Az egyik levélben, amelyet Napóleon a házasságkötésük után néhány hónappal írt, miközben a francia hadsereget vezette Olaszország közelében, arról írt, mennyire hiányzik neki Joséphine:

„Amióta elhagytalak, folyamatosan lehangolt vagyok. Az én boldogságom az, hogy melletted lehetek. Szüntelenül felidézem emlékezetemben a simogatásaidat, a könnyeidet, a szeretetteljes gondoskodásodat. A páratlan Joséphine varázsa folyamatosan lángoló és ragyogó tüzet gyújt a szívemben. Mikor, minden gondtól és minden nyomasztó aggodalomtól mentesen, tölthetem majd veled minden időmet, amikor csak téged szerethetlek, és csak arra a boldogságra gondolhatok, hogy ezt kimondhatom, és bebizonyíthatom neked?”

Frida Kahlo és Diego Rivera kapcsolata viharos volt – egy korábbi cikkünkben írtunk róla bővebben – de Kahlo leveleiben elsöprő szenvedéllyel írt férjéről. A The diary of Frida Kahlo: an intimate self-portrait című kötetben szereplő egyik levelében Kahlo arról írt, mennyire imádja férje fizikai megjelenését.

„Semmi sem hasonlítható a kezeidhez, semmi sem olyan, mint a szemeid zöld-arany színe. A testem napokig tele van veled. Te vagy az éjszaka tükre. A villám heves villanása. A föld nedvessége. A hónaljad mélyedése az én menedékem. Az ujjaim megérintik a véredet. Minden örömöm abban rejlik, hogy érzem, ahogy az élet a te virágszökőkútodból fakad, amelyet az enyém tart fenn, hogy kitöltse az idegeim minden útját, amelyek a tieid.”

Ludwig van Beethoven egyik leghíresebb levele az ismeretlen „Halhatatlan Kedveshez” íródott. A zeneszerző szenvedélyes sorai tele vannak vágyakozással és ragaszkodással, miközben a címzett személye máig vita tárgya. Sok történész úgy véli, hogy Beethoven szerelme egy Antonie Brentano nevű diplomata lánya volt, akinek a zeneszerző dedikálta a Diabelli-variációk op. 120 című művét. Az egyik, halála után megtalált levelében a következőket írta:

„Bár még ágyban fekszem, gondolataim hozzád szállnak, halhatatlan szerelmem. Légy nyugodt – szeress – ma – tegnap – milyen könnyes vágyakozás érzek irántad – te – te – te – az életem – mindenem – búcsú. Ó, szeress továbbra is – soha ne ítéld félre szerelmed leghűségesebb szívét. Örökké a tiéd. Örökké az enyém. Örökké a miénk.”

A későbbi amerikai elnök, George H. W. Bush még fiatal katonaként írt szerelmes levelet későbbi feleségének, Barbara Pierce-nek. A mai napig csak egy szerelmeslevél maradt fenn, amelyet neki írt, mivel a hírek szerint Barbara a házasságkötés után egy költözés során a levelek nagy részét elvesztette. A fennmaradt levélben Bush örömmel írta le, hogyan képzeli el a pár jövőjét.

„Ezt a levelet nagyon könnyű lenne megírni – a szavak könnyedén jönnének, és röviden szólva egyszerű lenne elmondanom neked, milyen végtelenül boldog voltam, amikor kinyitottam az újságot, és megláttam az eljegyzésünk hírét, de valahogy képtelen vagyok mindent leírni egy levélben, amit szeretnék. Szeretlek, drágám, teljes szívemből, és az, hogy tudom, te is szeretsz, az életem értelme. Hányszor gondoltam már arra a kimondhatatlan örömre, ami egy nap a miénk lesz. Milyen szerencsések lesznek a gyermekeink, hogy olyan anyjuk lesz, mint te...”

1891 júniusában Oscar Wilde megismerkedett Lord Alfred „Bosie” Douglas-szel, az akkor 21 éves oxfordi egyetemistával, aki később az író múzsája és szeretője lett – éppen viszonyuk idején írta Wilde a Salome-t éei. Kapcsolatukat akkoriban nem fogadták el, így a páros titokban folytatta viszonyát. Wilde fennmaradt levelei egyértelműen tanúsítják szerelmük tartós erejét.

„Mindenki dühös rám, amiért visszatértem hozzád, de ők nem értenek meg minket. Úgy érzem, hogy csak veled tudok egyáltalán bármit is tenni… Kérlek, építsd újjá a tönkrement életemet, és akkor barátságunknak és szerelmünknek más jelentése lesz a világ számára. Bárcsak amikor Rouenben találkoztunk, egyáltalán ne váltunk volna szét. Most olyan hatalmas szakadékok vannak közöttünk, mind térben, mind földön. De szeretjük egymást.”

A világhírű író, Vladimir Nabokov feleségének, Vérának írt leveleiben nemcsak szerelmét, hanem háláját is kifejezte. Számára a másikkal töltött élet jelentette a boldogság egyik legfontosabb forrását. A híres regényíró levelezésében éppoly heves és bőbeszédű volt, mint regényeiben, és felesége írásait is mélyen nagyra értékelte. Egy szerelmes levélben így írt:

„A világ összes boldogsága, a gazdagság, a hatalom és a kalandok, a vallások minden ígérete, a természet minden varázsa, sőt még az emberi hírnév sem ér fel a te két leveleddel”.[...]„Édesem, szerelmem, életem, semmit sem értek: hogyan lehet, hogy nem vagy velem? Olyan végtelenül hozzád szoktam, hogy most elveszettnek és üresnek érzem magam: nélküled, lelkem. Te könnyűvé, csodálatossá, szivárványossá varázsolod az életemet – mindenre a boldogság csillogását varázsolod – mindig másképp: néha füstös-rózsaszínű, pelyhes lehetsz, néha sötét, szárnyas – és nem tudom, mikor szeretem jobban a szemeidet – amikor nyitva vannak, vagy amikor csukva… Ma semmi másról nem tudok írni, csak a vágyakozásomról irántad… Nem tudom, hogyan fogom túlélni a hetet. Édesem, boldogságom, milyen szavakat írhatnék neked? Milyen furcsa, hogy bár életem munkája az, hogy tollat vezetek a papíron, nem tudom, hogyan mondjam el neked, mennyire szeretlek, mennyire vágyom rád. Ilyen nyugtalanság – és ilyen isteni béke: a napsütésbe merülő, olvadó felhők – boldogsághegyek.”

VIII. Henrik, aki 38 éven át volt Anglia királya, titkos, romantikus leveleket írt szeretőjének, Boleyn Annának. Henrik zsarnok uralkodó volt, akinek hat felesége volt – közülük kettőt, köztük Annát is, lefejeztette. Ugyanakkor nagy romantikusként is híres volt, amint azt azok a levelek is bizonyítják, amelyeket Henrik írt Anne-nek több éven át tartó udvarlásuk során.

„De ha hajlandó vagy betölteni egy igazán hűséges szerető és barátnő szerepét, és testeddel és szíveddel is átadod magad nekem, aki a leghűségesebb szolgád leszek és mindig is az voltam (ha szigorúságod nem tiltja meg nekem), megígérem neked, hogy nemcsak a nevet adom neked, hanem téged fogom egyetlen szeretőmnek tekinteni, minden mást eltávolítva gondolataimból és érzelmeimből, és csak téged foglak szolgálni… És ha nem tetszik neked írásban válaszolni, jelölj ki egy helyet, ahol szóban megkaphatom a választ, és teljes szívemből odamegyek. Ennyi, nehogy fárasztalak.”

A híres beat-költő, Allen Ginsberg nyíltan meleg volt, és évtizedeken át tartó kapcsolatot ápolt költőtársával, Peter Orlovskyval; kapcsolatuk nyitott volt, de ha jogilag nem is, lelkileg házasnak tekintették magukat. Korai, gyengéd leveleikből kiderül, milyen boldoggá tették egymást.

„Hiányzol, mintha aranylelkem egy része még mindig ott lenne, amire gondolhatnék, hat lábnyira a föld felett lebegve az Atlanti-óceán felett (néha egy gondolat hatására érzem a szobában a puha tűzgolyódat, mintha közel lennél)… Itt minden rendben van, de hiányzol, hiányoznak a karjaid, a meztelenséged és az, hogy egymást öleljük – az élet üresebbnek tűnik nélküled, a lélek melegsége nincs itt, csak rengeteg energia… Magányosnak érzem magam nélküled, Peter, máris könnyes álmodozásba merülök, milyen édes lesz, amikor újra találkozunk, nyáron, úgy tűnik, már nincs sok hátra… Ragyogj vissza, drágám, és gondolj rám.”