A romantika korának ünnepelt költője, Lord Byron hírhedt nőcsábász volt, Lady Caroline Lamb pedig már az első találkozásuk után beleszeretett. Később úgy jellemezte Byront, hogy „őrült, rossz és veszélyes megismerni”. Kapcsolatukat végletes érzelmek jellemezték. Titokban szeretők voltak, a nyilvánosság előtt viszont gyakran ellenségként viselkedtek. Byron végül szakított Caroline-nal, a nő azonban képtelen volt továbblépni. Levelekkel ostromolta a költőt, majd egy londoni bálon nyilvános jelenetet rendezett: összetört egy poharat, és önmagában is kárt próbált tenni. A történészek szerint élete végéig megszállottan ragaszkodott Byronhoz.

VIII. Henrik 1509-ben lépett az angol trónra, és uralkodása alatt mindennél fontosabbá vált számára, hogy fiúörököse szülessen. Első felesége, Aragóniai Katalin azonban nem tudott fiút szülni neki, a király figyelme pedig idővel az asszony egyik udvarhölgyére, Boleyn Annára terelődött. Henrik annyira elszántan akarta feleségül venni, hogy amikor a katolikus egyház nem engedélyezte korábbi házassága felbontását, szakított Rómával, az angol egyház fejévé nyilvánította magát, majd elvette Annát. A hatalmas politikai és vallási fordulat ellenére a házasság nem váltotta be Henrik reményeit. Anna ugyan életet adott a későbbi I. Erzsébetnek, fiúörökös azonban ebből a kapcsolatból sem született. A király érdeklődése hamar alábbhagyott, de egy újabb gyors válás azután, hogy egész országát felforgatta Annáért, kínos helyzetbe hozta volna. Henrik ezért más megoldást választott: a királynét házasságtöréssel, vérfertőzéssel és felségárulással vádolták meg. A vádakat széles körben koholtnak tartják, Boleyn Annát mégis elítélték, és 1536-ban lefejezték.

Stuart Mária 25 éven át viselte a skót koronát, mielőtt 1567-ben lemondásra kényszerítették. Első férje, II. Ferenc francia király 1560-ban meghalt, Mária pedig öt évvel később hozzáment unokatestvéréhez, Henry Stewarthoz, vagyis Lord Darnleyhez. A királynő kezdetben kifejezetten vonzónak találta a magas férfit, akit állítólag a „hosszú legény” becenévvel illetett. A házasság azonban hamar megromlott, ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált Darnley erőszakos és féltékeny természete. Nagyon zavarta Mária közeli kapcsolata olasz titkárával, David Rizzióval. 1566-ban Darnley emberei a várandós királynő szeme láttára támadtak Rizzióra, majd több késszúrással meggyilkolták. Körülbelül egy évvel később Darnley edinburgh-i szállása felrobbant. Holttestét a háztól nem messze találták meg, a jelek szerint azonban nem maga a robbanás végzett vele. Halála körül azonnal találgatások kezdődtek, és évszázadok óta vitatott, hogy Mária tudott-e a merényletről, vagy részt vett-e annak megszervezésében. A gyanú egyik fő célpontja James Hepburn, Bothwell grófja lett, akihez az özvegy királynő nem sokkal később hozzáment. Ez a házasság tovább erősítette a Mária szerepével kapcsolatos kételyeket, és politikai ellenfelei számára is újabb támadási felületet adott.

Napóleon Bonaparte és Joséphine de Beauharnais 1796-ban házasodott össze, kapcsolatuk azonban már a kezdetektől távol állt a kiegyensúlyozottságtól. Nem sokkal az esküvő után Napóleon hadjáratra indult Itáliába, Joséphine pedig viszonyt kezdett egy másik férfival. Amikor férje arra kérte, hogy csatlakozzon hozzá Milánóban, az asszony csak vonakodva indult útnak, ráadásul a szeretőjét is magával vitte. Napóleon később maga is több házasságon kívüli kapcsolatba bonyolódott, így a hűtlenség idővel mindkettőjük részéről a házasság állandó részévé vált. Tizennégy év után végül elváltak, elsősorban azért, mert Joséphine nem tudott örököst szülni a császárnak. A szakítás ellenére Napóleon érzelmei nem múltak el teljesen: egykori felesége élete végéig fontos maradt számára, egyes beszámolók szerint utolsó érthető szavai között Franciaország és a hadsereg mellett Joséphine nevét is kimondta.

Kevés királyi házasság bomlott fel akkora nyilvánosság előtt, mint Károly hercegé és Diána hercegnéé. Az 1981-es esküvőt világszerte milliók követték, kapcsolatuk pedig hosszú ideig modern tündérmesének tűnt. Az 1980-as évek végére azonban egyre világosabbá vált, hogy a házasságuk súlyos válságba került. Idővel kiderült, hogy Károly Kamillával csalta meg Diánát, miközben magánéletük részletei szinte naponta kerültek a címlapokra. Nagy botrányt kavartak Károly és Kamilla kiszivárgott telefonbeszélgetései, amelyek tovább növelték a párra nehezedő nyomást. Egy 1992-es dél-koreai állami látogatáson már a nyilvánosság előtt is látványosan távolságtartóan viselkedtek egymással. Még ugyanabban az évben bejelentették különválásukat, a válást azonban csak 1996-ban mondták ki hivatalosan. Diána alig egy évvel később, 1997-ben vesztette életét Párizsban. Házasságuk története arról is szólt, milyen pusztítóvá válhat, amikor egy magánéleti válság az egész világ szeme előtt zajlik.

Frida Kahlo és Diego Rivera a 20. századi Mexikó két legismertebb festője volt, magánéletük azonban legalább annyira viharosnak bizonyult, mint művészi pályájuk. Először 1929-ben házasodtak össze, kapcsolatukat pedig kezdettől fogva heves veszekedések, különválások és kölcsönös megcsalások kísérték. Riverának több szeretője is volt, ám Fridát mélyen érintette, amikor férje a húgával, Cristinával kezdett viszonyt. A történtek annyira megrendítették a festőt, hogy egy időre elköltözött, és komolyan fontolóra vette a válást. Később Kahlo is több kapcsolatba bonyolódott, férfiakkal és nőkkel egyaránt. Leghíresebb szeretője Lev Trockij szovjet forradalmár volt, aki mexikói száműzetése idején egy ideig Frida és Diego házában élt. A pár 1939-ben végül elvált, ám alig egy évvel később ismét összeházasodott. Második házasságuk sem lett nyugodtabb, Frida azonban ekkor már igyekezett kevésbé kutatni férje újabb viszonyai után. Bár kapcsolatuk sosem vált kiegyensúlyozottá, újra és újra visszataláltak egymáshoz, és Kahlo 1954-ben bekövetkezett haláláig együtt maradtak. Rivera egy évvel később már újra megnősült, Fridával közös történetük mégis a művészettörténet egyik legismertebb és legellentmondásosabb szerelmeként maradt fenn.