Sarah Jessica Parker és Chris Noth a Szex és New York című sorozatban

Még a szinglik királynője sem adott mindig jó társkereső tippeket

Bár sok mindent tanultunk a Szex és New York című sorozat főszereplőjétől, Carrie Bradshaw-tól, még ő sem adott mindig jó tanácsokat.

Damona Hoffman, társkereső coach szerint Carrie és barátai a három randevú szabályáról szóló beszélgetése, miszerint ennyi időt kell várni, mielőtt valaki lefeküdne a randi partnerével, de ennél ne sokkal többet hogy a kémia meghatározása nélkül haladnának előre – különösen kétes tanács, mert nem kellene szükségét érezni, hogy ilyen konkrét idővonalat kövessünk.

„A legtöbb ügyfelem, különösen manapság, inkább keres okokat arra, hogy miért mondjon nemet, mint arra, hogy miért mondjon igent. Annyira rá vagyunk hangolódva a vörös vonalakra. Ezért a három randevú szabályom az, hogy várjunk három randit, mielőtt kizárunk valakit, mint potenciális partnert. A mai randikultúrában túl nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az első szex valakivel észbontó legyen, különben semmi sincs benne”

– mondta Hoffman a Bustle-nek.

Íme, 4 további megkérdőjelezhető tanács, vélemény, amit Hoffman szerint Carrie adott.

A férfiak olyanok, mint a drogok

„Talán minden férfi egy drog. Néha lehúznak. És néha, mint most is, annyira feldobnak.

– mondja Carrie Mr. Big-gel való kapcsolata elején, amely évtizedekre meghatározta a kapcsolatukat.

A magasságok és mélypontok nagyon kimerítőek lehetnek, mondja Hoffman, hozzátéve, hogy a technológia szerepe a modern randizásban (az üzenetek, az Instagram like-ok és Insta-story megtekintések) bizony függőséget okozhatnak.

„Ez nem olyasmi, amit kergetnünk vagy elvárnunk kellene egy kapcsolatban. Különösen, ha hosszú távú kapcsolatot keresünk, akkor képesnek kell lennünk arra, hogy elérjük a stagnálást.”

Azért megállapodni, mert elfáradtunk a randizásban

Az 1. évadban, miután rájött, hogy Big nem kizárólag vele jár, Carrie megpróbál másokkal randizni, majd végül visszatér a férfihez, mivel úgy dönt, hogy ez könnyebb, mint mással randizni.

Ez azonban soha nem ok arra, hogy egy kapcsolatban maradjunk.

Carrie „Szeretlek” szabálya

„Úgy gondoltam, hogy minden, ami a 'szeretlek' előtt volt, nem számít.”

A 2. évadban Carrie először mondja azt Bignek, hogy szereti, melyet a férfi nem viszonoz azonnal szóban. A nő elkeseredésében néhány nappal később egy másik férfivel tölti az éjszakát, de másnap reggel Big felhívja, hogy szereti őt.

Carrie úgy dönt, nem mondja el neki egyszeri kalandját, mert az még a „szeretlek” kimondása előtt történt.

Hoffman szerint nincsenek szigorúan betartandó irányelvek az efféle félrelépésekkel kapcsolatban, az egész a megállapodásokról és az elvárásokról szól. Ráadásul Carrie szabálya mögött eleve hibás volt a gondolatmenet.

„Az agyunk szereti befejezni a történeteket. Ő a következő történetet egészítette ki: Nem mondta vissza, hogy 'szeretlek', ezért nem ott tartunk a kapcsolatban, ahol én gondolom, így máshol fogom kielégíteni az igényeimet. Szóval, ahogy Carrie gyakran teszi, visszamenőlegesen igazítja a szabályokat ahhoz a helyzethez, amibe belekerült”

– magyarázza Hoffman .

Nem fontos a terápia

„Nincs szükségem terápiára, új barátokra van szükségem”

– mondja Carrie Biggel való szakítása után, mellyel nehezen birkózik meg.

A Szex és New York egy olyan időszakban került adásba, amikor a terápia sokkal inkább megbélyegzett volt még, jegyzi meg Hoffman, pedig az hasznos eszköz lehet az önreflexióhoz és a kapcsolatokhoz való hozzáállásról való gondolkodáshoz.

Nyitókép: Profimedia