Meghan Markle virágcsokrokat tart

Meghan Markle-t újabb perrel fenyegeti féltestvére, Samantha

Múlt hét pénteken (március 31.) Meghan Markle megnyerte a rágalmazási pert, melyet féltestvére, az 58 éves Samantha Markle indított ellene. Azonban úgy tűnik, hogy a hercegné mégsem nyugodhat meg győzelme után.


Az amerikai színésznőt és férjét Harry-t azzal vádolta Samantha, hogy Meghan a 2021-es Oprah Winfreynek adott interjúja során rosszindulatú hazugságokat terjesztett róla.

Egy floridai bíró azonban elutasította a féltestvér keresetét, mondván, hogy Meghan Markle kijelentései nem bizonyíthatóan hamisak, illetve véleményt fogalmazott meg az interjúban.

„Ahogy azt egy értelmes hallgató értelmezi, az alperes csupán véleményt nyilvánított a gyermekkoráról és a féltestvéreivel való kapcsolatáról”

– írta a végzésben Charlene Edwards Honeywell amerikai kerületi bíró.

Samantha azonban úgy tűnik, hogy itt nem adja fel ennyivel.

A féltestvér 2022 márciusában nyújtotta be a keresetet, azzal azt állítva, hogy Meghan rágalmazta őt az Oprah-nak adott interjújában, mikor kapcsolatukról beszélt.

Meghan ugyanis korábbi interjúiban elmondta, hogy egyke gyermekként nőtt fel és féltestvérét szinte nem is ismeri. A hercegné azt is állította, hogy soha nem állt közel Samanthához, sőt, amiket a féltestvér terjeszt a bulvárlapokban, azért őt busásan megfizetik.

Samantha Markle csapata a hírek szerint azonban nagyobb hangsúlyt kíván fektetni Meghan Oprah-nak adott interjújára, így ezzel még nem ér véget a pereskedése a féltestvérnek.

Samantha ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy egy közelgő módosítást terveznek a pereskedéssel kapcsolatban, amely inkább az Oprah interjúra koncentrál, de még várják, hogy megszerezzék az erősebb érveket.

Nyitókép: Getty

(Independent)