Ritka üdítő (de remélhetőleg egyre gyakoribb) élmény, ha a női szexualitásról és kielégülésről készítenek filmet, különösen, ha mindezt nem egy húszas-harmincas, hanem a hatvanas évei elején járó főszereplővel teszik. Ha nem is hibátlanul, de kellő finomsággal és humorral mutatja be mindezt a Minden jót, Leo Grande.
A két éve megözvegyült, hatvanpár éves hittantanár, Nancy (Emma Thompson) úgy érzi, itt az ideje felfedezni mélyen szunnyadó szexualitását, melyhez egy nála jóval fiatalabb férfi szexmunkás, Leo Grande (Daryl McCormack) szolgáltatását veszi igénybe. Nancy tele van vágyakkal és reményekkel, amelyeket – mint lassan kiderül – férjének sem sikerült kielégítenie több évtizedes házasságuk alatt.
A szexuális örömnél és az azért járó órabérnél jóval többet kapnak egymástól a néhány találkozás során, miközben tabuk dőlnek le a nézőkben is, mind a női szexualitás, mind a szexmunka tekintetében. Hiszen, viszonylag ritkán látunk szexuálisan aktív vagy annak a vágyát kifejező hatvanas nőt filmfőszerepben. Mert ki akarna nézni öregedő, a menopauzán túl lévő, nem tökéletes testű nőket, főleg intim jelenetekben, teszik fel sokan a kérdést.
Emma Thompson tökéletlenségekkel teli, de annál inkább hús-vér karakterében ez az ambivalens hozzáállás köszön vissza, például abban a jelenetben, amikor a tükör előtt meztelenül állva nézi saját testét, míg ennek egyfajta ellenpontjaként áll mellette a tökéletes testű, huszonéves Leo.
Eleve ellentmondásos az alaphelyzet is, melyben a nő jóval idősebb partnerénél, ráadásul Nancy ki is mondja: miért akarna egy idős(ebb) férfivel lefeküdni, ha jóval fiatalabbat is választhat? És egyáltalán, miért tartunk még mindig ott, hogy az idősebb férfi, fiatalabb nő párosa teljesen elfogadott, de a fordítottja igencsak kritikus fogadtatásokat kap?
Ennél azonban sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak Nancy lelki ambivalenciái. Régóta beteljesülést követelő vágyainak – melyeket végre kiélhetné, ráadásul egy igen tapasztalt, jóképű férfivel – ő a legnagyobb szabotőre, Leóval való találkáik nagy része ezzel a vívódással telik. Nem könnyű lebontani annyi év berögzült szokásait és erkölcsrendszerét, melyen nem könnyít a nő szigorú, olykor prűd szemlélete sem. Nem véletlen, hogy Thompson éppen hittantanárt alakít, aki korábban maga is ribancnak bélyegezte túl rövid szoknyában megjelenő diákjait.
Fotó: Instagram
Leo állja a sarat, mindenre van valami intelligens, értő reakciója, beszélgetéseik során eltűnik a köztük lévő korkülönbség a férfi érettsége és tapasztaltságának is köszönhetően. A problémát azonban pont ezekben a jelenetekben érezni, a férfi kifinomultsága és bölcsessége olykor hiteltelennek tűnik egy-egy megszólalásakor.
A film másik hibája a szexmunkások melletti didaktikus, már-már bután egyszerűen megfogalmazott kiállása. Leo többször is elmagyarázza Nancynek, hogy nincs mit sajnálni rajta, hiszen élvezetből és nem kényszerből végzi munkáját, ahogy többször előkerül a szexmunka legalizálásának kérdése is, de az arról való diskurzust nem a film többi részét jellemző finomsággal, hanem fájóan primitív módon tárják a néző elé.
Thompson és McCormack kettőse jól működik a szinte végig kamarajellegű, hotelszobában játszódó történetben, ami jól lavírozik a humoros és megrendítő pillanatok között. Emma Thompson profin hozza a mindent túlintellektualizáló, olykor kíméletlen és nagyon nem pc gondolatokat fék nélkül megfogalmazó Nancyt karakterét, Daryl McCormack pedig a kifinomult Leo-ét, aki mindig tudja, mire mit kell mondani, miközben szépen lassan bontják le egymásról az évek alatt magukra emelt védőfalakat és szabadítják fel magukat saját béklyóikból.
Persze, némileg túlidealizált módon teszik ezt, de a Minden jót, Leo Grande apró finomságai, legyen szó a női szexuális kielégülésről vagy arról, hogy igenis van helye a nő(i test)nek a filmvásznon 50 és 60 év felett is, fontos témául szolgálnak a további, hasonló témát feldolgozó, remélhetőleg számos alkotásnak.
Nyitókép: Instagram
