A Mars

Ritka meteoritra bukkant a Mars felszínét kutató rover​

A Mars felszínén nem túl gyakori, hogy a szokásos vörös szikláktól eltérő anyagokra bukkanjanak a felderítőegységek. Éppen ezért különleges, hogy az egyik rover nemrég egy fémes meteoritra bukkant, ami betekintést engedhet a bolygó korai éveibe.


A Cacao névre keresztelt vas-nikkel meteorit nagyjából egy méter átmérőjű. Anyagát tekintve az egyik legritkább meteortípusról van szó, így már csak ebből a szempontból is különleges, hogy a rover közelebbről is megvizsgálhatta. A NASA Curiosity marsjárója sajnálatos módon nincs felszerelve arra, hogy mintákat gyűjtsön róla a hazaútja előtt. Ez majd egy későbbi küldetés feladata lehet.

A nagy felbontású kép a roverre szerelt kamerák 19 egyedi fotója alapján lett megalkotva. Így egy tiszta, jól megfigyelhető ábrázolást kaphattunk a szokatlan jelenségről.

A Marson nem számítanak ritka eseményeknek a meteorbecsapódások. Korábban a NASA az első hangfelvételeket is közzétette, melyek egy-egy ilyen alkalom után készültek. A hanghatások egyszerre szürreálisak és egy kicsit ijesztők is. Kapcsolódó írásunkat itt lehet elolvasni.

A Cacao későbbi felméréseit a — szerencsére már most is a Marson tartózkodó — Perseverance rover végzi majd. A szakértők számára fontos az űrszikla sajátosságainak felderítése, ugyanis értékes nyomokat tartalmazhat a Mars legkorábbi éveivel kapcsolatban. Eszerint választ adhat a régóta fennálló kérdésre, vagyis hogy létezett-e valaha élet a vörös bolygón.

„Szikla, szikla, szikla, szikla, szikla, szikla, METEORIT!

Nem ritka, hogy a Marson meteoritokat találunk, de egy kis változatosság mindig jólesik.
Ez itt körülbelül egy méter széles, és vas-nikkelből készült. Mi Cacaonak hívjuk."

— áll a rover Twitter-bejegyzésében.

A megosztott fotón jól látszik, hogy a meteorit oldalán hegek vannak. Ezek feltételezések szerint akkor keletkeztek, amikor a Mars körüli vékony légkörön átjutott.

A Curiosity rover már több mint tíz éve készít felvételeket a Mars világáról. Ez idő alatt számos lényeges felfedezést tett, amivel segítette a kutatók munkáját. Nemrég például az egyik kráterben egy ritka kristályra bukkant. Egyelőre nem lehet biztosan megállapítani, hogy miként került oda. A témával foglalkozó cikkünket itt lehet elolvasni.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Futurism