Furcsa pszichológiai okok, amik miatt szerelemebe esünk

Furcsa pszichológiai okok, amik miatt szerelemebe esünk

Életünk során legalább egyszer mindannyian szerelembe esünk, azt azonban csak kevesen tudjuk, hogy ennek mi az oka. Segítünk: nem, nem a sors keze! A szerelem érzésének kialakulásában számtalan dolog vesz részt. A biológiai jelek, a fizikai vonzalom és a szerelem pszichológiai okai sokat vitatott kérdések és köztük vannak olyan furcsa okok is, amikről valószínűleg még nem hallottál. Lássuk is őket!


Kinézetben hasonlít az ellenkező nemű szülődhöz

Az apa a lány számára az első szerelem. Több évnyi felnőtt, társasági élet után is megmarad az a tudatalatti, pszichológiai furcsaság, hogy az ellenkező nemű szülőt keressük a partnerünkben. Itt is ugyanaz a törvény érvényes. Ha találkozunk valakivel, aki hasonlít a „szeretett” szüleinkre, akkor jobban vonzódunk az illetőhöz. A kutatások azt mutatják, hogy a szemszín és a haj hasonlósága erős vonzerőt jelent az egyén felé.

Számít a magasság!

Igen, sajnos számít. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy magassarkúba kell mászkálnod mindenáron, de ha magas vagy, az előnyt jelenthet. Főleg, a férfiak esetében. Hiszen melyik nő ne szeretné, ha a fejét a férfi álla alá hajthatná, vagy hogy pipiskednie kelljen egy lopott csókért. A magasabb férfiak bizonyos szintű előnyt élveznek, ha randevúznak.

Bámulás

Egyes tanulmányok ugyanis kimutatták, hogy ha körülbelül két percig egymás szemébe bámul két ember, akkor a vonzalom érzése beépülhet közéjük. Ez abban az esetben is megtörténhet, ha ezelőtt soha nem találkozott egymással a két személy.

Illat

Egy dolog soha nem marad észrevétlen, ha valaki közelébe kerülünk és az az illat. Nagyon fontos, hogy milyen illat árad belőled. Vannak bizonyos tanulmányok, amelyek kimutatták, hogy az éppen termékeny nők vonzódnak a magas tesztoszteronszintű férfiak testszagához. Talán ezért lehet az is, hogy a nők szeretnek párjuk pólójában aludni.

Mosoly

A mosolygás nem csak ragályos, de irtó vonzó is!

A kutatók összefüggést találtak a vonzerő és a boldogság között. Ezenkívül a mosolygás pozitív energiát sugároz, és a másik személy elfogadását jelzi. Kutatások még azt is kimutatták, hogy az őszinte mosoly a legtöbb esetben kompenzálja a fizikai vonzerőt. Szóval mosolyogj minél többet!