Audrey Hepburn 1952 nyarán még csak pályája kezdetén járt, ám William Wyler rendező hamar felismerte benne azt a különleges eleganciát és természetes bájt, amely később világsztárrá tette. Az olasz fővárosban töltött hónapok nemcsak egy legendás film, a Római vakáció megszületését hozták el, hanem Hepburn életének és karrierjének is sorsfordító időszakává váltak.

Rómában 1952 nyarán szinte elviselhetetlen hőség volt. Július 2-án, délután egy óra körül a hőmérő 35 Celsius-fokot mutatott, amikor a Cinecittà 2-es stúdiójában egy rövidzárlat miatt tűz ütött ki. A La Voce del silenzio (Voice of Silence) című film egyik utolsó jelenetének forgatása zajlott, amikor a díszletek kevesebb mint egy óra alatt lángok martalékává váltak. A legértékesebb felszereléseket sikerült megmenteni, néhány dolgozót azonban kórházba kellett szállítani. A történtek különösen veszélyesek voltak, hiszen a hőség ellenére Cinecittà egyetlen stúdiója sem állt le aznap. Ahogy Arturo Lanocita filmkritikus írta a Corriere della Sera hasábjain: a színészek és technikusok olvadoztak a reflektorok kemencéiben, a filmek készítése azonban megállás nélkül folyt.

Az egyik stúdióban eközben már elkezdődött a Római vakáció forgatása. Az amerikai stúdiók egyik legelismertebb rendezőjüket, William Wylert küldték Olaszországba, hogy Gregory Peck főszereplésével elkészítse a filmet. A produkció azonban még nem találta meg a főszereplő hercegnőt alakító színésznőt.

Wyler olyan fiatal színésznőt keresett, aki egyszerre rendelkezik bájjal és eleganciával, ráadásul nem amerikai akcentussal beszél. Útban Róma felé Londonban több színésznővel is találkozott, köztük Audrey Hepburnnel. A fiatal nő rendkívül ideges volt, és egyetlen valamirevaló ruháját vette fel a találkozóra, amelyre a Claridge's szállodában került sor.

Hepburn élettörténete már ekkor is különleges volt. 1929-ben született Brüsszelben, Ella van Heemstra bárónő és Joseph Ruston gyermekeként. Szülei 1937-ben elváltak, miután apja korábban elhagyta a családot. Hepburn később ezt élete első nagy traumájaként emlegette, és úgy fogalmazott, apja távozása egész életére bizonytalanságot hagyott benne.

A második világháború éveit Hollandiában töltötte édesanyjával. Az ország náci megszállása alatt a családnak a nélkülözéssel és az éhezéssel is szembe kellett néznie. Hepburn későbbi visszaemlékezései szerint nem volt elegendő élelem, fűtés vagy közlekedés, ő maga pedig gyermekként ellenállóknak is segített: üzeneteket vitt, amelyeket a cipőjébe rejtettek. A háború végén annyira legyengült, hogy korábban dédelgetett balettkarrierjéről is le kellett mondania.

Londonba költözése után végül musicalekben vállalt munkát, heti nyolc fontért. Innen indult színészi karrierje, először kisebb színházi, majd filmes szerepekkel. 1951-ben azonban már egy komolyabb lehetőség is megtalálta. A Monte Carlo Baby forgatásán találkozott Colette-tel, aki őt szerette volna látni a Gigi színpadi változatának címszerepében. Hepburn hamarosan Broadway-sikert aratott, és a Gigi 217 előadásában játszott, amikor Wyler felfigyelt rá.

A rendező annyira megkedvelte, hogy meghallgatásra küldte a Pinewood Studiosba. Wyler azt kérte Thorold Dickinson rendezőtől, hogy a próba után is járassa a kamerát, amikor Hepburn már nem tudta, hogy filmezik. A cél az volt, hogy ne egy betanult színészi alakítást lássanak, hanem a valódi személyiségét. Dickinson beszélgetni kezdett vele az életéről és a háborús évekről. Hepburn csak a beszélgetés felénél jött rá, hogy a kamera továbbra is forog. Mesélt az arnhemi szövetséges támadásról és arról is, hogyan rejtőzött egy pincében. Dickinson később úgy emlékezett, hogy a történet mélyen megindította.

Wyler is lenyűgözve nézte a felvételt. Levelében azt írta Dickinsonnak, hogy Hepburn személyisége, bája és tehetsége egyaránt átjött a próbafelvételen, és a stúdióban többen is érdeklődni kezdtek iránta. Nem sokkal később Audrey Hepburn megkapta Ann hercegnő szerepét.

A forgatás kezdetén a 36 éves Gregory Peck már ismert sztár volt, négy Oscar-jelöléssel és egy Golden Globe-díjjal a háta mögött. Hepburn ezzel szemben még szinte teljesen ismeretlennek számított. Peck eleinte maga is kételkedett abban, hogy egy londoni, fiatal táncosnő képes lesz-e elvinni egy ilyen fontos szerepet. Wyler azonban megmutatta neki a próbafelvételt, és a színész azonnal megértette, miért esett rá a választás.

Nem kellett sokáig várniuk, hogy Hepburn a forgatáson is bizonyítson. Peck később egy virág hirtelen kinyílásához hasonlította az élményt: szerinte Hepburn egyszerűen erre a hercegnőszerepre született.

Néhány nappal később Peck már a saját ügynökét hívta, és azt kérte, hogy Hepburn neve az övével azonos sorban szerepeljen a stáblistán. A Paramount vezetői kezdetben tiltakoztak, de Peck hamar felismerte, hogy kolléganőjéből nagy sztár lehet. Sőt, a háttérben már arról is beszéltek, hogy akár Oscar-díjat is nyerhet az első filmjével.

A Római vakáció forgatásának egyik első jelenete a Spanyol lépcsőnél készült. Több mint tízezer ember gyűlt össze, a rendőrök pedig alig tudták kordában tartani a tömeget. Peck megkérdezte Hepburnt, nem érzi-e magát feszélyezve a hatalmas érdeklődés miatt. A fiatal színésznő azonban nyugodt maradt, és ugyanazzal a természetességgel viselte a helyzetet, ahogyan azt az általa alakított valódi hercegnő is tette volna.

A római forgatás hangulata egyébként jóval kötetlenebb volt, mint amit egy ekkora hollywoodi produkcióról gondolnánk. A helyiek lelkesen vettek részt a munkában, és Peck szerint az olaszok szinte természetes filmszínészként viselkedtek. A rendező gyakran még az ő véleményükre is hallgatott egy-egy jelenet újravételekor.

A forgatáson kívül is szoros barátság alakult ki Hepburn és Peck között. Peck jó kapcsolatot ápolt Hepburn akkori vőlegényével, James Hansonnal is, és amikor éppen nem forgattak, gyakran együtt kártyáztak a római Caffè Grecóban. Hepburn és Hanson végül nem házasodtak össze, de a Római vakáció után Hepburn karrierje szédítő sebességgel indult felfelé. 1954 márciusában elnyerte az Oscar-díjat a legjobb női főszereplő kategóriában, és Hollywood egyik legnagyobb sztárjává vált.

Peck és Hepburn barátsága azonban még ennél is tovább tartott. Évtizedekkel később Peck úgy emlékezett vissza arra a római nyárra, mint pályafutása egyik legboldogabb időszakára. Szerencsének tartotta, hogy ő lehetett Hepburn első filmes partnere, és hogy segíthetett neki eligazodni a film világában.

Amikor Peck 1991-ben megkapta a Kennedy Center Honors kitüntetését, Hepburn megható üzenetet küldött neki. Felidézte, hogy negyven évvel korábban még teljesen ismeretlenként állt mellette a Római vakáció forgatásán. Peck szerinte kedvességgel, türelemmel és humorral segítette át azon a néhány hónapon.

(Vanity Fair)