Amikor az 1920-as évek végén megérkezett a hangosfilm, Hollywood szinte egyik napról a másikra megváltozott. A némafilmek sztárjainak addig elég volt egy pillantás, egy mozdulat vagy egy jól időzített gesztus ahhoz, hogy meghódítsák a közönséget. Hirtelen azonban a hangjuk is számított, ez pedig sokak számára végzetes változásnak bizonyult.

Köztük volt Bánky Vilma is, aki néhány évvel korábban még Hollywood egyik legfényesebben ragyogó sztárja volt.

Az 1898-ban, Budapesten született Bánky eredetileg gyors- és gépírónőnek készült, a film azonban hamar elcsábította. Magyarországon és Ausztriában kezdte karrierjét, mielőtt 1925-ben Samuel Goldwyn felfedezte. A hollywoodi producer éppen új európai sztárt keresett, valakit, aki megismételheti Greta Garbo sikerét. Amikor meglátta Bánky fényképét, állítólag azonnal tudta, hogy megtalálta, akit keresett. A magyar színésznőt Hollywoodban tudatosan építették fel: ő lett a titokzatos, egzotikus „magyar rapszódia”, a közönség pedig imádta.

Bánky hamar Ronald Colman állandó filmpartnerévé vált, de az igazi áttörést Rudolph Valentino hozta meg számára. A fekete sas című filmben Valentino szerelmének szerepét játszotta, majd ismét együtt szerepeltek a A sejk fiában. Bánky ekkorra már igazi hollywoodi sztárnak számított.

1926-ban a The Winning of Barbara Worth című westernben Ronald Colman és a még pályakezdő Gary Cooper oldalán szerepelt. A magyar színésznő néhány év alatt a világ egyik legismertebb női filmsztárjává vált. A magánéletében azonban nem valamelyik filmpartnerébe szeretett bele, hanem Rod La Rocque színészbe.

A kapcsolatukból igazi hollywoodi látványosság lett: az esküvőjükön Cecil B. DeMille volt a vőlegény tanúja, Samuel Goldwyn vezette Bánkyt az oltárhoz, Ronald Colman pedig szintén fontos szerepet kapott a ceremónián.

Ekkor úgy tűnt, Bánky Vilma számára nincs megállás.

1927-ben bemutatták A dzsesszénekes című filmet, és Hollywood gyors tempóban kezdett átállni a hangosfilmekre. A változás nem csak a mozik technológiáját alakította át: Színészek egész generációjának kellett újra megtanulnia, hogyan működik a kamera előtt.

Bánky ugyan megtanult angolul, de erős magyar akcentusát nem tudta eltüntetni. 1929-ben még megpróbálták ezt előnnyé változtatni: a This Is Heaven című filmben magyar bevándorlót alakított. A közönség azonban nehezen fogadta el az új Bánky Vilmát.

1930-ban az Egy szeretnivaló hölgy című filmben kapott főszerepet, de ez lett az utolsó hollywoodi filmje. A kritikusok között akadtak olyanok, akik szerint akcentusa egyáltalán nem volt akkora probléma, mint amilyennek később beállították. Talán nem is kizárólag a hangja volt a gond. A némafilmekben Bánky titokzatos, gyönyörű, elérhetetlen nő volt, a hangosfilmben viszont hétköznapi karaktereket kellett volna alakítania – és Hollywood talán egyszerűen már nem tudta, mit kezdjen a korábbi sztárral.

Bánky Vilma szerződése még évekig élt, de új szerepeket már nem kapott. A közönség számára úgy tűnt, hogy a magyar akcentus véget vetett a karrierjének. Ő azonban később azt állította, hogy maga is szívesen fordított hátat Hollywoodnak.

Férjével, Rod La Rocque-kal együtt fokozatosan visszavonultak a színészettől. La Rocque sikeres ingatlanüzletember lett, Bánky pedig többek között a golfnak szentelte az idejét, és kétszer is megnyerte a Wilshire Country Club női bajnokságát. Házasságuk Hollywoodban szinte kivételesen hosszúnak számított.

Rod La Rocque 1969-ben halt meg, Bánky Vilma pedig később teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Amikor 1992-ben kiderült, hogy egy évvel korábban meghalt, sokakat megdöbbentett, milyen magányosan töltötte utolsó éveit. Egy Los Angeles-i gondozóintézetben élt, miközben az egykori hollywoodi sztárvilág szinte teljesen megfeledkezett róla.