Festetics Mária 1839-ben született a nagy múltú főnemesi család tolnai ágában, amely addigra jelentősen elszegényedett. A Festetics név továbbra is rangot és tekintélyt jelentett, a közvetlen családja azonban már jóval szerényebb körülmények között élt, mint a dinasztia vagyonosabb ágai. Szülei az 1840-es évek második felében költöztek Söjtörre, ahol egy park közepén álló klasszicista kastélyban rendezték be otthonukat. Később szeretettel emlékezett vissza erre az időszakra, elmondása szerint az otthonukat nem a fényűzés, hanem az összetartó család, a szeretet, a műveltség és a nyugodt légkör tette különlegessé. Szülei nagy gondot fordítottak gyermekeik nevelésére, így már fiatalon kitűnt élénk érdeklődésével és éles eszével. Szellemi fejlődésére órási hatással volt Deák Ferenc, aki rendszeresen a közeli Pusztaszentlászlón töltötte a nyarakat. Deák gyakran beszélgetett a környék nemesi családjainak fiatal tagjaival, és hamar felfigyelt a kivételes intelligenciájára, széles látókörére és érett ítélőképességére. Műveltsége, biztos ítélőképessége és előkelő családi háttere idővel az udvari szolgálat felé terelte, ahol hamarosan Erzsébet királyné figyelmét is felkeltette.

Festetics Mária először Klotild főhercegnő udvarában szolgált. Egy bécsi út során találkozott Erzsébet királynéval, aki Deák Ferenctől és Andrássy Gyulától már korábban is hallott róla. Sisi éppen új udvarhölgyet keresett, és hamar eldöntötte, hogy Festeticset szeretné maga mellett tudni. Többször is arra kérte Klotild főhercegnőt, hogy engedje át neki a grófnőt, aki azonban nem lelkesedett a lehetőségért. Tudta, milyen feszült légkör veszi körül Erzsébetet Bécsben, ahol a királyné magyarok iránti rokonszenvét és az udvari szabályoktól való idegenkedését egyaránt rossz szemmel nézték, ezért a szolgálat aligha ígérkezett könnyűnek. Andrássy Gyula sem próbálta megnyugtatni. Figyelmeztette, hogy Erzsébet környezetében azonnal célponttá válhat, elsősorban azért, mert magyar. Deák Ferenc és Festetics édesapja mégis arra biztatta, hogy vállalja el a tisztséget. Úgy látták, hogy egy megbízható magyar nő sokat segíthet a királynénak az ellenséges bécsi közegben. Végül engedett, és 1871 decemberében szolgálatba állt. Erzsébet már az elején világosan elmondta neki, mit vár tőle. Őszinteséget kért, valamint azt, hogy minden kérdésével közvetlenül hozzá forduljon. Tudta, milyen gyorsan terjednek a pletykák az udvarban, és azt is, hogy róla kifejezetten rosszindulatú történetet mesélnek. Festetics hamar megtapasztalta, hogy Andrássy figyelmeztetése indokolt volt. Magyar kapcsolatai miatt gyanakvással figyelték, és idővel akadtak olyanok is, akik Andrássy politikai közvetítőjét vagy egyenesen kémét látták benne.

A tisztség kívülről előkelő társasági szerepnek tűnhetett, valójában szigorú szolgálatot jelentett. Részt kellett vennie a fogadásokon, bálokon és udvari ebédeken, segédkezett a királyné levelezésében, és gyakran hosszú órákon át kísérte őt egyik programról a másikra. A napirend teljesen Erzsébethez igazodott. Ha a királyné utazni akart, indulni kellett. Ha hajnalban lovagolni támadt kedve, az udvarhölgyeknek is készen kellett állniuk. Ha órákon át gyalogolt, a kíséret csak ritkán pihenhetett meg. Festetics Európa számos pontjára elkísérte úrnőjét. Megfordult vele Possenhofenben, Meránban, Triesztben, Angliában, Írországban, Franciaországban és Korfun is. A szolgálat gyakran fizikai erőpróbát jelentett, főleg akkor, amikor Erzsébet hosszú lovaglásokkal és gyalogtúrákkal próbált kikapcsolódni. Festetics közben közelről látta az uralkodópár házasságát is. Ferenc Józsefet kötelességtudó, fegyelmezett embernek tartotta, aki nehezen mutatta ki érzéseit, mégis mélyen ragaszkodott feleségéhez. Erzsébet egészen más természetű volt. Rosszul viselte a szabályokat, gyakran menekült az udvari kötelezettségek elől, és olyan szabadságra vágyott, amelyet rangja sosem engedett meg neki. Festetics közelről látta ennek a természetnek a nehezebb oldalát is. Észrevette a királyné önzését, hangulatingadozásait és kisajátító hajlamát, mégis egyre szorosabban kötődött hozzá.

Erzsébet magyar környezetének meghatározó alakja volt még Ferenczy Ida felolvasónő és Nopcsa Ferenc főudvarmester is. Festetics és Ferenczy Ida között szoros kapcsolat alakult ki, a királynéhoz fűződő viszonyuk azonban másként formálódott. Ferenczy Ida közvetlenebb, bensőségesebb bizalmasává vált, Festetics pedig mindvégig megmaradt az udvarhölgyi szerep hivatalosabb keretei között. Az udvari életben a bizalom mellett féltékenység és sértettség is gyakran megjelent. Festetics például nehezen viselte Fanny Feifalikot, a királyné fodrásznőjét, akinek befolyása jóval meghaladta hivatalos rangját.

Festetics Máriának több udvarlója is volt, és életében legalább kétszer komolyan felmerült a házasság lehetősége. Ez azonban az udvari szolgálat végét jelentette volna, hiszen a férjhez menő udvarhölgynek távoznia kellett Erzsébet mellől. Az 1873-as bécsi világkiállítás idején Dolgorukij herceg kezdett érdeklődni a grófnő iránt. Festetics beszámolt erről a királynénak, Erzsébet válaszából pedig világossá vált, hogy az ártatlan udvarlást még eltűrte, a szerelem és a házasság gondolatát azonban már nem. Három évvel később Londonban egy olasz herceg közeledett hozzá. Bár Erzsébet jogilag nem akadályozhatta meg a házasságot, érzelmileg mégis nagy nyomást helyezett udvarhölgyére. Festetics pontosan érzékelte ezt. Feljegyzéseiben arról írt, hogy a királyné teljes odaadást vár a hozzá közel állóktól, és nehezen tűri, ha figyelmük más felé fordul. Többször is elgondolkodott azon, milyen élet várhatna rá az udvaron kívül.

Festetics Mária élénken érdeklődött a közélet iránt. Deák Ferenccel élete végéig kapcsolatban maradt, Andrássy Gyulával pedig rendszeresen beszélgetett politikai kérdésekről. Andrássy nagyra tartotta a tájékozottságát és ítélőképességét. Egyes visszaemlékezések szerint úgy vélte, férfiként akár komoly kormányzati szerepre is alkalmas lehetett volna. Kettejük kapcsolatát később romantikus színezetű történetekkel is összekapcsolták, biztos bizonyíték azonban nem maradt fenn erre. Andrássy elsősorban pártfogó, tanácsadó és szellemi partner volt a grófnő életében. Politikai érdeklődése azonban csak felerősítette az udvar bizalmatlanságát. A Festetics körül kialakult gyanakvás később sem csillapodott, és hozzájárult ahhoz, hogy Bécsben mindvégig idegenként tekintettek rá.

Az 1870-es évek végétől súlyos veszteségek érték Festeticset. Rövid időn belül elveszítette édesapját, bátyját és nővérét, majd 1884-ben legfiatalabb testvére, Viktor is meghalt, akihez különösen szoros kapcsolat fűzte. A gyász egy időre elszakította az udvari szolgálattól. Miután 1886-ban visszatért Erzsébet mellé, néhány éven belül a királyné életét is súlyos tragédia érte. Rudolf trónörökös 1889-es halála mélyen megrendítette Erzsébetet, aki ettől kezdve még inkább magába zárkózott. Feketébe öltözött, egyre ritkábban jelent meg nyilvánosan, utazásai és gyaloglásai pedig mind hosszabbra nyúltak. Előfordult, hogy egy teljes napon át járta az utakat. Kísérői közül a grófnő volt az egyetlen, aki hosszú távon is lépést tudott tartani vele.

Festetics huszonhét éven át kísérte Erzsébetet, élete utolsó szakaszában azonban már nem tartott vele minden útjára. Amikor a királyné 1898 szeptemberében Genfbe érkezett, Sztáray Irma volt mellette. Szeptember 10-én Luigi Lucheni olasz anarchista egy kihegyezett reszelővel megsebesítette Erzsébetet, aki röviddel később meghalt. Festetics később többször is Sztárayt hibáztatta, amiért nem tudta megvédeni a királynét, holott a váratlan támadást aligha akadályozhatta volna meg. A grófnő indulata mögött saját fájdalma és bűntudata is állhatott, hiszen évtizedeken át mellette volt, utolsó útjára azonban már nem kísérte el. Ferenc József a királyné halála után az elsők között tüntette ki az újonnan alapított Erzsébet-renddel. Mária számára mégsem a hivatalos elismerés jelentette a legtöbbet, hanem az, hogy megőrizheti annak az Erzsébetnek az emlékét, akit ő ismert.

A grófnő 1871-től rendszeresen vezetett naplót. Szabad perceiben részletesen feljegyezte az udvari eseményeket, a személyes konfliktusokat, saját sérelmeit és Erzsébet mindennapjait. Írásainak célját maga is pontosan megfogalmazta. Történelmi mű helyett saját tapasztalatait akarta rögzíteni, és úgy érezte, igazságot kell szolgáltatnia a királynénak, annak rossz hírneve miatt.

A feljegyzéseiből egyértelműen kiderült, hogy mélyen kötődött Erzsébethez, ezért gyakran védelmébe vette, miközben pontosan érzékelte önzését, hangulatingadozásait és kisajátító természetét is. Azokkal szemben, akiket a királyné ellenségeinek tartott, jóval keményebben fogalmazott. Mivel az udvar közvetlen közelében élt, ismerte az elit tagjainak szokásait, konfliktusait és gyengeségeit. Olyan személyes beszélgetéseket és apró jeleneteket is megörökített, amelyek a hivatalos iratokból teljesen hiányoznak. Erzsébet halála után Mária Valéria főhercegnő arra kérte, hogy végrendeletében hagyja a naplókat az uralkodócsaládra. Feltehetően attól tartott, hogy a kéziratok bizalmas vagy kellemetlen részleteket tartalmaznak a család tagjairól. Festetics ígéretet tett erre, a naplók azonban végül nem kerültek a főhercegnőhöz. A grófnő 1923-as halála után előbb a család keszthelyi levéltárában, majd könyvtárában őrizték őket, az 1960-as években pedig átadták az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának.

A teljes napló nem maradt fenn, és a hozzáférhető részek sem jelentek meg hiánytalanul magyarul. A fennmaradt feljegyzések ennek ellenére Erzsébet királyné életének legfontosabb személyes forrásai közé tartoznak. Erzsébet halála után Festetics Mária elhagyta a bécsi udvart, és visszatért Söjtörre. Gazdálkodni kezdett, jótékony ügyeket támogatott, és fokozatosan rendezte a család anyagi helyzetét. Kitartó munkával sikerült visszaszereznie korábban elveszített birtokaik egy részét is. 1923-ban, nyolcvannégy éves korában halt meg. Élete utolsó huszonöt évét már távol töltötte az udvartól, Erzsébet emlékét azonban haláláig őrizte.