A 19 éves Habsburg hercegnő, akit meztelenre vetkőztettek Napóleon miatt
Napóleon 1810-re hatalma csúcsán állt, birodalmának jövője azonban bizonytalan maradt: első feleségétől, Joséphine-tól nem született törvényes örököse. A császár ezért felbontotta a házasságát, majd Európa uralkodóházai között kezdett új menyasszonyt keresni. A választás végül a 19 éves Habsburg főhercegnőre, Mária Lujzára esett, akinek a francia udvarba vezető útja egy mai szemmel meghökkentő szertartással kezdődött.
Napóleon Bonaparte és Joséphine de Beauharnais házasságát 1810 januárjában bontották fel. Bár szerették egymást, nem született közös gyermekük, a császárnak pedig egyre sürgetőbbé vált a dinasztia jövőjének biztosítása. Miután egyik szeretőjétől fia született, világossá vált számára, hogy képes gyermeket nemzeni, ezért olyan új feleséget keresett, aki törvényes örököst adhat neki. Bár Napóleon elsőként Anna Pavlovna nagyhercegnőt, I. Sándor orosz cár húgát szemelte ki feleségéül, a választás hamarosan a Habsburg-házra terelődött. Napóleon ekkoriban hatalma csúcsán állt, Ausztriát pedig 1809-ben ismét súlyos vereségre kényszerítette. A bécsi udvar attól tartott, hogy egy újabb háború tovább gyengítené a birodalmat, ezért békésebb kapcsolatot próbált kialakítani Franciaországgal.
Mária Ludovika – akit később már a Mária Lujza néven emlegették –, a 18 éves főhercegnő számára azonban egészen mást jelentett Napóleon neve. Gyermekkorát végigkísérték a Franciaország elleni háborúk, családjával pedig többször is menekülnie kellett Bécsből a császár seregei elől. I. Ferenc osztrák császár lánya abban bízott, hogy elkerüli a politikai házasságot. Egy barátnőjének így írt:
Mindenki Napóleon válásáról beszél. Hagyom őket fecsegni, és én nem aggodalmaskodom, pusztán szánom azt a szegény hercegnőt, akit kiválaszt, mivel biztosan tudom, nem én leszek a politika áldozata.
Reményei azonban hamar szertefoszlottak, hiszen a háttérben már javában zajlottak a tárgyalások a házasságáról. A frigyet Metternich külügyminiszter is határozottan támogatta, mert attól tartott, hogy Ausztria egy Franciaország és Oroszország közötti szövetség szorításába kerülhet. Amikor 1810 februárjában közölték Mária Lujzával a házassági tervet, aligha fogadta örömmel, végül azonban uralkodói kötelességére hivatkozva elfogadta a számára kijelölt szerepet. A házassági megállapodást végül 1810. február 7-én írták alá Párizsban, a részletes szerződést pedig egy hónappal később, Bécsben véglegesítették.
Mária Lujza és Napóleon házasságát 1810. március 11-én kötötték meg Bécsben. A francia császár nem volt jelen a szertartáson: őt Károly főherceg képviselte, így ez még csak úgynevezett meghatalmazásos esküvő volt. Mária Lujza két nappal később indult el Franciaország felé, hogy személyesen is találkozzon férjével. Az út egyik legfontosabb állomása március 16-án, Braunau közelében következett. A határnál erre az alkalomra egy három részből álló pavilont emeltek. Az egyik helyiség az osztrák, a másik a francia területet jelképezte, közöttük pedig egy semlegesnek tekintett átmeneti tér húzódott. Itt adták át hivatalosan a főhercegnőt a francia udvar képviselőinek.A szertartás során Mária Lujza levette osztrák ruháit és ékszereit, majd francia öltözéket kapott, frizuráját is az új udvar divatjához igazították. A ceremónia jelképesen azt fejezte ki, hogy maga mögött hagyja a Habsburg-udvart, és ettől kezdve Franciaország leendő császárnéjaként folytatja útját.
A polgári esküvőt 1810. április 1-jén Saint-Cloud-ban, az egyházi szertartást pedig másnap a Louvre-ban tartották. Bár kapcsolatuk politikai egyezségként indult, a házasság a beszámolók szerint békésebb és harmonikusabb lett, mint amire Mária Lujza korábban számított. Bár még az első találkozásuk előtt úgy vélte, hogy a Napóleonnal kötött házasság „a legszörnyűbb kínzás lesz”, a francia császár pedig cinikusan csak annyit mondott, hogy „egy anyaméhet veszek feleségül”, kapcsolatuk a vártnál sokkal jobban alakult.
Nem sokkal az esküvő után Mária Lujza már egészen más hangnemben írt férjéről: „Nagyon szeret engem, és én őszintén válaszolok erre a szeretetre. Van benne valami nagyon elbájoló és türelmetlen, aminek lehetetlenség ellenállni.”
Napóleon is elégedett volt új feleségével. Jozefina mozgalmas, nagyvilági életmódja után különösen nagyra értékelte, hogy Mária Lujzával kapcsolatban „soha egy hazugság, soha egy adósság”. Ugyanakkor időbe telt, mire hozzászokott ahhoz, hogy az udvari nevelésben részesült főhercegnő jóval félénkebb és visszahúzódóbb természet volt, mint előző felesége.
A császár legfontosabb kívánsága is hamar teljesült. Mária Lujza 1811. március 20-án fiút szült, Napóleon Ferenc Károly Józsefet, aki a Róma királya címet kapta. A gyermek a Bonaparte-dinasztia régóta várt örököse lett. A családi nyugalom azonban rövid életűnek bizonyult. Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata súlyos vereséggel végződött, majd egykori ellenfelei, köztük Ausztria is ellene fordultak. A császár 1814-ben lemondott a trónról, és Elba szigetére száműzték. Mária Lujza ekkor visszatért Bécsbe, férjét pedig soha többé nem látta.
A bécsi kongresszus Mária Lujzának ítélte Parma, Piacenza és Guastalla hercegségét, ahol 1816-ban kezdte meg uralkodását. Fiát azonban Bécsben tartották, hogy osztrák hercegként neveljék, távol apja politikai örökségétől. Mária Lujza közben kapcsolatba került Adam Albert von Neipperg gróffal, akit eredetileg azért rendeltek mellé, hogy távol tartsa Napóleontól. Több gyermekük született, majd Napóleon 1821-es halála után összeházasodtak. Neipperg halálát követően Mária Lujza 1834-ben harmadszor is férjhez ment Charles-René de Bombelles grófhoz. Napóleontól született fia 1832-ben, mindössze 21 évesen halt meg Bécsben. Mária Lujza további életét Parmában töltötte, ahol az igazgatás és a szociális ellátás átalakításával vívott ki népszerűséget. 1847-ben, 56 éves korában halt meg, földi maradványait pedig a bécsi császári kriptában helyezték el.
