Matilda már gyerekként megtanulta, hogy az uralkodói családokban a magánélet is politikai kérdés. 1102-ben született I. Henrik angol király és Skóciai Matilda lányaként, Hódító Vilmos unokájaként. Hétéves korában eljegyezték a nála jóval idősebb V. Henrik német-római császárral, egy évvel később pedig elhagyta Angliát, hogy a német udvarban nevelkedjen. A házasságkötés idején még tizenkét éves sem volt, később azonban jóval több lett belőle, mint egy reprezentációs feladatokra szánt császárné. Férje tanácsadóként is számított rá, távollétében pedig kormányzati ügyeket bízott rá. Matilda így már fiatalon olyan politikai tapasztalatot szerzett, amely a legtöbb korabeli nő számára elérhetetlen volt. Eredetileg aligha gondolhatta, hogy valaha is köze lesz az angol trónhoz. A koronát öccsének, Vilmosnak szánták, ám 1120-ban a herceg a Fehér Hajó katasztrófájában életét vesztette. Az Anglia felé tartó hajó Normandia partjainál süllyedt el, a szerencsétlenség pedig egyetlen éjszaka alatt romba döntötte I. Henrik öröklési terveit.

A király újraházasodott, de több törvényes fia nem született. Amikor V. Henrik 1125-ben meghalt, a gyermektelen Matilda visszatért apja udvarába. I. Henrik ezután őt jelölte örökösének, és többször is megeskette a főurakat, hogy halála után lányát támogatják majd. Angliában nem létezett olyan szabály, amely egyértelműen kizárta volna a nőket a trónöröklésből. Saját jogán uralkodó királynőre azonban még nem volt példa, és sok főúr számára már önmagában ez is elég volt ahhoz, hogy kételkedjen Matilda alkalmasságában. Apja közben újabb politikai házasságot szervezett számára. Matilda 1128-ban hozzáment a nála tizenegy évvel fiatalabb V. Gottfried, Anjou grófjához. A frigy kezdetben rosszul működött, a császárné ráadásul jóval magasabb rangúnak tartotta magát férjénél. Később azonban három fiuk született, közülük a legidősebb Henrik később döntő szerepet játszott az angol trón sorsában.

I. Henrik 1135 decemberében meghalt. Matilda ekkor Franciaországban tartózkodott, ráadásul várandós volt, így nem indult azonnal Angliába. A késlekedést unokatestvére, Blois-i István használta ki. István gyorsan Londonba utazott, megszerezte az egyház és a főurak támogatását, majd alig három héttel a király halála után megkoronáztatta magát. Tette különösen súlyos árulásnak tűnhetett Matilda szemében, hiszen korábban ő is hűséget esküdött neki. A 12. században azonban a koronát nem feltétlenül az kapta, akinek papíron járt. Az is számított, ki érkezett meg időben Londonba, kit fogadott el az egyház, és ki tudta maga mellé állítani a legerősebb főurakat. István mindezt gyorsabban teljesítette, Matilda pedig egyik napról a másikra elveszítette azt az örökséget, amelyet apja neki szánt. Eleinte úgy tűnt, István helyzete megingathatatlan. Az évek során azonban egyre több báróval és egyházi vezetővel került szembe, Matilda féltestvére, Gloucesteri Róbert pedig átállt a császárné oldalára. Matilda 1139-ben végül Angliába érkezett, és fegyverrel próbálta megszerezni a koronát.

A londoniak adókedvezményt és enyhébb uralmat vártak tőle, Matilda viszont nem akart engedni. Több főúrral is összetűzésbe került, támogatói pedig egyre bizonytalanabbá váltak. A korabeli krónikások gőgösnek, ridegnek és parancsolónak írták le, bár ezek a vádak erősen tükrözték a nőkkel szembeni elvárásokat is. Amit egy férfi uralkodónál határozottságnak neveztek volna, azt Matildánál könnyen a beképzeltség jeleként értelmezték. London lakói végül fellázadtak, a császárnénak pedig még a koronázása előtt menekülnie kellett. Hamarosan Gloucesteri Róbert is fogságba esett, Matilda pedig csak úgy tudta kiszabadítani, hogy elengedte Istvánt. A király visszatért a trónra, és a háború folytatódott. Matilda 1142 telén Oxford várában került István csapatainak ostroma alá. A források szerint fehér köpenyt öltött, hogy beleolvadjon a havas tájba, majd néhány lovaggal együtt kiszökött az erődítményből. Ezután átkelt a befagyott Temzén, és sikerült elérnie szövetségeseit. A merész menekülés életben tartotta ügyét, döntő győzelmet azonban egyik fél sem tudott aratni. Matilda idővel felismerte, hogy egyre kisebb az esélye a saját koronázásának. Ettől kezdve inkább arra összpontosított, hogy fia, Henrik örökölhesse a trónt. 1148-ban visszatért Normandiába, és többé nem vezetett hadjáratot Angliában. A háttérből azonban továbbra is segítette fiát, tanácsokat adott neki, közvetített a vitákban és részt vett a család birtokainak irányításában.

Henrik eközben megerősítette helyzetét. Feleségül vette Aquitániai Eleonórát, ezzel hatalmas francia területek kerültek az ellenőrzése alá, majd 1153-ban ismét partra szállt Angliában. Addigra István és az ország is belefáradt a hosszú háborúba. A király kijelölt örököse ráadásul váratlanul meghalt, így végül békét kötött Matilda fiával. A megállapodás szerint István élete végéig megtarthatta a koronát, halála után azonban Henrik követte a trónon. István 1154-ben meghalt, Matilda fia pedig II. Henrik néven Anglia királya lett. A császárné tehát soha nem kapta meg azt a koronát, amelyet apja neki ígért. A küzdelme mégsem volt hiábavaló. Elérte, hogy fia kerüljön Anglia élére, és ezzel kezdetét vette a Plantagenêt-ház több mint három évszázados története. Matilda 1167-ben, 65 éves korában halt meg Normandiában. Sírjának felirata Henrik lányaként, Henrik feleségeként és Henrik anyjaként emlékezett meg róla. Élete azonban jóval több volt ennél. Egy olyan korban követelte magának az uralkodás jogát, amikor az angol főurak könnyebben elfogadtak egy gyengébb férfit a trónon, mint egy tapasztalt nőt.