A magyar nyelv köszönési formái igazi kihívás elé állítják a külföldieket. Nemcsak napszakonként változik mikor mit illik mondani, de még egy egyszerű „sziának” is számtalan változata van, elég csak a „szevaszra”, „hellóra” vagy a „csára” gondolni. Sokszor pedig még mi sem értünk egyet abban, mikor jön el az a pont, amikor a „jó napot” felváltja a „jó estét”.

Sok országgal szemben Magyarországon a vezetéknév áll elöl, amelyet a keresztnév követ. Ha ez nem lenne elég, a külföldiek számára az ékezetek és a mássalhangzó-kapcsolatok miatt a nevek kiejtése is komoly kihívást rejt. Ezért gyakori, hogy a magyarok egyszerűsítik neveiket, miután kiköltöztek.

A külföldi vendégek számára egyébként az is nehezítő körülmény, hogy a magyarok nagyon eltérően beszélik az angol nyelvet. Egyes helyeken könnyen megértik egymást, másol azonban nyelvi akadályokba ütköznek.

A pálinkára mi magyarok sosem csupán egy italként tekintettünk, sokkal inkább nemzeti értékként kezeltük. Csak a 100%-ban magyar gyümölcsből, itthon erjesztett és palackozott párlat viselheti ezt a nevet. Vendégváráskor szinte kötelező felkínálni, visszautasítani pedig egyenesen illetlenségnek minősülhet.

Míg a világ nagy részén a születésnap az egyetlen meghatározó személyes ünnepe, addig nálunk a névnapok legalább olyan fontosak. Egy másik országból származó személynek elsőre biztosan furcsa, hogy a naptárban minden naphoz tartozik egy név, és hogy külön ünnepséget is szervezünk az alkalomra. Munkahelyeken élő hagyomány, hogy a névnapos visz be finomságot a többieknek.

Akárcsak a pálinka esetében, a magyaroknak a paprika is jóval több mint fűszer. A konyhán túl a népművészetben és a díszítésben is megjelenik, miközben egyik fajtáját sem vetjük meg. A kategóriák – édes-nemes vagy csípős – között eligazodni gyakran szakértelmet igényel.

Sokan mondják, hogy távolságtartó és zárkózott nép vagyunk, ám egy vendégségben már egészen más hangulatot tapasztalhatunk. Egy magyar házigazda legnagyobb félelme az, ha a vendég éhesen távozik, éppen ezért a tányérunk és poharunk szinte sosem üres, a visszautasítást pedig elég nehezen fogadjuk el. Ez a gondoskodás valójában mély kulturális gyökerekkel bír.