Katalin és Vilmos 2012-ben

Így ismerkedett meg Katalin és Vilmos a valóságban

Miután lezárta a Diána hercegnével kapcsolatos fejezetet, A korona az utolsó epizódjaiban közelebb kúszik a jelenhez.


A részek a 2000-es évek elején játszódnak, Vilmos herceg (Ed McVey) kerül a középpontba, aki gyászolja az édesanyját, küzd a növekvő felelősséggel, mint leendő király, és természetesen beleszeret Katalin Middletonba (Meg Bellamy). A királyi pár azóta milliók szeme láttára házasodott össze, és továbbra is címlapokra kerülnek növekvő családjukkal. De hol is kezdődött mindez?

A kérdésre az egyszerű válasz az, amit a walesi herceg és hercegné maga is megosztott, hogy a skóciai St. Andrews Egyetemen találkoztak.

Először több mint egy évig barátok voltunk, aztán onnantól kezdve valahogy kivirágzott a dolog. Egyszerűen csak több időt töltöttünk egymással, jókat vihogtunk, rengeteget szórakoztunk, és rájöttünk, hogy ugyanazok az érdeklődési köreink, és nagyon jól érezzük magunkat együtt

− mondta Vilmos herceg egy Katalinnal közös interjúban, miután 2010-ben eljegyezték egymást.

Igazából azt hiszem, elvörösödtem, amikor találkoztunk, és elszaladtam, mert nagyon szégyenlősnek éreztem magam. De valójában Vilmos nem volt ott a gólyahéten, így eltartott egy kis ideig, amíg megismertük egymást. De már elég korán nagyon közeli barátok lettünk

− egészítette ki Katalin.

Vilmos \u00e9s Katalin 2007-ben

Fotó: Getty Images

A korona verziója szerint nem egyszeri találkozásról volt szó, hanem az évek során többször is összefutottak: Katalin gyerekkorában adományozott egy jótékonysági szervezetnek, amelyet Diána hercegné támogatott, és már ott keresztezték egymást útjaik Vilmossal. Majd mindketten a St. Andrewsra járnak, ugyanarra a művészettörténet órára, és elhaladnak egymás mellett az egyetemen, ugyanabban a medencében ússzák a köröket, a könyvtárban beszélgetnek. Kiderül, hogy az úgynevezett gap yeart (középiskola és egyetem között kihagyott év) is ugyanabban a programban töltötték Chilében.

Bár Vilmos és Katalin eleinte mással randiztak, végül mégis együtt kötöttek ki. A sorozat szerint ebben Katalin édesanyjának, Carole Middletonnak (Eve Best) stratégiai gondolkodása is szerepet játszott. Neki köszönhető, hogy Katalin az Edinburgh-i Egyetemről átmentt a St. Andrews-ra − miután Vilmos bejelentette, hogy oda megy −, és azt is kitervelte, hogy a lány Firenzébe, majd Chilébe megy, ahová Vilmos is.

A valóságban is több jelentés szól arról, hogy Vilmos és Katalin találkoztak már a főiskola előtt, amit Tina Brown 2022-ben megjelent könyvében, a Palace Papers-ben is kifejt. Katalin fiatal lányként Vilmos előkészítő iskolájában, a Ludgrove-ban játszott az iskolája hokicsapatában. Évekkel később összebarátkozott Emilia d'Erlangerrel és Alice St John Websterrel, akik „Vilmos köreiben mozogtak". d'Erlanger még egy házibuliba is meghívta őt, amelyre Vilmos is hivatalos volt.

Amikor eljött az egyetemválasztás ideje, Katalin néhány barátnőjével együtt valóban az Edinburgh-i Egyetemre készült. De Katalin az utolsó pillanatban visszalépett, hogy szüneteltesse a tanulmányait, és később helyette a St. Andrewsra járjon. Ez a lépés „nagy kockázatot jelentett − a St. Andrewsra jelentkezők száma közel 50 százalékkal megugrott, amikor a palota bejelentette, hogy Vilmos herceg oda megy". Ahogy A korona is sugallja, valóban Katalin édesanyja, Carole állt a döntés mögött, ahogy később, randizásuk folyamán is sokszor adott neki segítséget.

Pippa, Carole \u00e9s Katalin Middleton 2011-ben

Fotó: Getty Images

A korona azonban nem cselszövőként ábrázolja Carole-t, hanem olyan anyaként, aki meg van győződve arról, hogy a lányának a legjobbat teszi. Amikor Katalin elbizonytalanodik, finoman visszatereli a ringbe. És ahogy a történelem megmutatta, Carole-nak végül igaza lett.

Kate később azon a hírhedt divatbemutatón tetszett meg igazán Vilmosnak, és később egy közös lakásban laktak más barátaikkal együtt. Ekkor „virágzott ki” valóban a viszonyuk. A diploma megszerzése utáni években nyilvánosságra hozták a kapcsolatukat, rövid időre szakítottak, majd újra összejöttek, 2010-ben eljegyezték egymást, és egy évvel később összeházasodtak.

Katalinról még mindig sok mindent nem tudunk, ami „szándékos". Talán mindennél jobban megtanulta, hogy mi a legfontosabb a rendszerben való túléléshez: eltűnni a szerepedben, semmit sem kiadni magadból, és hagyni, hogy megtestesítsd azt, amit a közönség lát benned

− írja Omid Scobie királyi riporter a Végjáték című könyvében.

Forrás: Elle

Nyitókép: Getty Images