A macskák szeretnek nyávogni a gazdijukra, most már azt is tudjuk, miért
Ez a történet a távoli múltba nyúlik vissza. A macskák eredetileg magányos lények voltak. Ez azt jelenti, hogy inkább egyedül éltek és vadásztak, társas viselkedésük nagy része az anya-kiscica interakciókra korlátozódott. Ezen a kapcsolaton kívül a macskák ritkán nyávognak egymásnak.
Ahogy azonban a macskák elkezdtek együtt élni az emberekkel, ezek a hangok új jelentést kaptak. Amikor egy macska nyávog ránk, az sok szempontból olyan, mintha a gondozóiként tekintene ránk, hasonlóan a macskaanyjukhoz.
A macskák nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt találkoztak először az emberrel, amikor az emberek elkezdtek állandó településeket létrehozni.
Ezek a települések vonzották a rágcsálókat, amelyek pedig a zsákmányt kereső macskákat. A kevésbé félős és alkalmazkodóképesebb macskák jól éltek, mivel hasznukra vált a folyamatos táplálékellátás. Idővel ezek a macskák szorosabb köteléket alakítottak ki az emberekkel.
A kutyákkal ellentétben, amelyeket az emberek bizonyos tulajdonságok miatt tenyésztettek, a macskák lényegében önmagukat háziasították. Ha képesek voltak elviselni az embert és kommunikálni vele, túlélési előnyhöz jutottak, ami az emberrel való együttéléshez jól alkalmazkodó populációt eredményezett.
Hogy megértsük ezt a folyamatot, nézzük meg az orosz tenyésztett rókakísérleteket. Az 1950-es évektől kezdve Dmitrij Beljajev szovjet tudós és csapata szelektíven tenyésztette az ezüst rókákat, és azokat párosította, amelyek kevésbé féltek és kevésbé voltak agresszívak az emberrel szemben.
A generációk során ezek a rókák szelídebbé és barátságosabbá váltak, és a háziasított kutyákhoz hasonló fizikai tulajdonságokat fejlesztettek ki, mint például a lógó fülek és a göndör farok. Hangadásuk is megváltozott, az agresszív „kaffogásról" és „horkantásról" barátságosabb, az emberi nevetésre emlékeztető „gügyögésre" váltottak.
Ezek a kísérletek bebizonyították, hogy a szelídségre irányuló szelektív tenyésztés számos viselkedésbeli és fizikai változást eredményezhet az állatokban, és néhány évtized alatt elérheti azt, amihez általában több ezer évre lenne szükség. Bár kevésbé nyilvánvaló, mint a kutyák és a farkasok közötti különbségek, a macskák is sokat változtak az afrikai vadmacskák óta. Ma már kisebb az agyuk és változatosabb a szőrzetük színe, ami számos háziállatfajnál gyakori tulajdonság.
Az ezüstrókákhoz hasonlóan a macskák is alkalmazkodtak a hangadásukban, bár sokkal hosszabb idő alatt. Az emberbébik születésükkor altricialisak, azaz teljes mértékben a szüleiktől függenek. Ez a függőség különösen érzékennyé tett minket a vészjelzésekre.
A macskák kihasználták ezt az érzékenységet, és hangot változtattak. Karen McComb állatviselkedés-kutató és csapata 2009-es tanulmánya ezt vizsgálta. A vizsgálatban résztvevők kétféle dorombolást hallgattak. Az egyik típust akkor vették fel, amikor a macskák élelmet kerestek (felkérő dorombolás), a másikat pedig akkor, amikor nem (nem felkérő dorombolás). A macskatulajdonosok és a nem macskatulajdonosok egyaránt sürgetőbbnek és kevésbé kellemesnek értékelték a kérő dorombolást.
Az akusztikai elemzés kimutatta, hogy ezekben a dorombolásokban egy magas hangmagasságú, sírásra emlékeztető komponens van. Ez a rejtett kiáltás a vészhangokra való veleszületett érzékenységünket érinti, így szinte lehetetlen figyelmen kívül hagynunk.
De nem csak a macskák alkalmazkodtak hangadásukhoz: mi is. Amikor a csecsemőkhöz beszélünk, úgynevezett „baby talk"-ot alkalmazunk, amelyet magasabb hangmagasság, eltúlzott hangok és egyszerűsített nyelvezet jellemez. Ez a beszédforma segít a csecsemők bevonásában, és szerepet játszik a nyelvi fejlődésükben.
Ezt a kommunikációs stílust kiterjesztettük a háziállatokkal való interakciókra is, és a legújabb kutatások szerint a macskák is reagálnak erre a kommunikációs formára. Charlotte de Mouzon állatviselkedés-kutató és munkatársai 2022-es tanulmánya szerint a macskák meg tudják különböztetni a nekik szóló beszédet a felnőtt embereknek szóló beszédtől. Ez a megkülönböztetés különösen erős volt, amikor a beszéd a macskák gazdáitól származott.
A háziállat-irányított beszéd elfogadása megerősíti a kötődést, mivel az anya-kiscica interakciókat tükrözi.
Idővel a macskák is úgy fejlődtek, hogy olyan hangjelzéseket használjanak, amelyek rezonálnak a gondoskodó ösztöneinkre. Ez a kétirányú kommunikáció, párosulva a háziállat-irányított beszéddel, kiemeli azt az egyedülálló kapcsolatot, amelyet macskabarátainkkal kialakítottunk.
Forrás: ScienceAlert
Nyitókép: Shutterstock
