Lujza belga hercegnő mindössze 17 éves volt, amikor 1875-ben hozzáment a 31 éves Fülöp szász–koburg–gothai herceghez. A házasság hamar boldogtalanná vált: Lujza későbbi visszaemlékezései szerint férje uralkodó természetű és bántalmazó volt, ő pedig egyre inkább menekülni próbált a házasságából.

A fiatal hercegnő végül a bécsi udvarban talált vigaszt, és több szerelmi kapcsolatba is bonyolódott. Az egyik legnagyobb botrányt Mattachich Géza horvát gróffal folytatott viszonya okozta. Férje 1898-ban párbajra hívta a férfit, de vereséget szenvedett.

Lujza ezután Franciaországba menekült, ám amikor visszatért, férje elérte, hogy elmebeteggé nyilvánítsák és intézetbe zárják. Több mint hat évig tartották fogva, mígnem Matachich segítségével megszökött. Később hivatalosan is épelméjűnek nyilvánították, és végül elvált férjétől.

Élete hátralévő részét Matachich mellett töltötte, ám a fényűző életmód, amelyhez hozzászokott, súlyos adósságokba sodorta. Apja, II. Lipót halála után örökségéért is hosszú jogi harcot vívott. Lujza 1924-ben, szegénységben halt meg.

Sarolta belga hercegnőként született, és már fiatalon egy európai uralkodócsalád tagja lett. 1857-ben hozzáment Habsburg Miksa főherceghez, akivel kezdetben boldog házasságban élt.

Életük azonban gyökeresen megváltozott, amikor III. Napóleon francia császár támogatásával Miksát felkérték Mexikó császárának. A pár elfogadta a lehetőséget, és 1864-ben Mexikóba utazott. Sarolta hitt abban, hogy férjével sikeres uralkodóvá válhatnak. A valóság egészen más lett. A mexikói köztársaság hívei fegyveresen harcoltak az új császárság ellen, Franciaország pedig fokozatosan kihátrált mögülük. Sarolta Európába utazott, hogy támogatást szerezzen, de küldetése kudarcba fulladt.

A sorozatos csalódások súlyosan megviselték. Egyre paranoiásabb lett, attól félt, hogy megmérgezik, és különös viselkedést tanúsított. Rómában például a pápai lakosztályból elvett egy serleget, mert csak abból volt hajlandó inni.

Közben Mexikóban Miksát 1867-ben elfogták és kivégezték. Saroltát családja elzárta a külvilágtól, és élete hátralévő több mint öt évtizedét Belgiumban, a bouchouti kastélyban töltötte. 1927-ben, 86 éves korában halt meg.

A középkori Portugália egyik legkülönösebb története Inês de Castro nevéhez kötődik. A galíciai származású nemesasszony a 14. században került a portugál udvarba, ahol kapcsolatba került I. Péter herceggel. Szerelmük azonban politikailag elfogadhatatlan volt. Inês családjának befolyása, valamint vitatott származása miatt a portugál udvar veszélyesnek látta a kapcsolatot. Péter apja végül 1355-ben elrendelte Inês kivégzését.

Péter ezt soha nem bocsátotta meg. Amikor 1357-ben trónra került, azt állította, hogy titokban már korábban feleségül vette Inêst. A legenda szerint ezért évekkel a halála után is királynőként akarta elismertetni.

A történet legismertebb része szerint Inês holttestét exhumáltatta, udvari ceremóniával koronáztatta meg, majd az udvar tagjait arra kényszerítette, hogy tiszteletüket tegyék előtte. Innen ered a „halott királynő” legendája.