A 20. század elején az orvosok egy olyan különös kórképpel találkoztak, amelyhez foghatót addig soha nem láttak. Az encephalitis lethargica – vagyis az „aluszékonyságot okozó agyvelőgyulladás”– világszerte emberek ezreit érintette, és sokakat olyan állapotba sodort, amelyben teljesen mozdulatlanná váltak, miközben tudatuk gyakran részben vagy teljesen éber maradt.

A betegség hirtelen jelent meg, majd ugyanilyen rejtélyesen tűnt el, és máig az orvostudomány egyik legzavarba ejtőbb történeti rejtélye maradt.

Az encephalitis lethargica először 1917 körül került a figyelem középpontjába, amikor Constantin von Economo neurológus több szokatlan esetet dokumentált Európában. A betegség azonban nem állt meg egy régióban: Észak-Amerikában és más kontinenseken is felütötte a fejét, egy olyan korszakban, amelyet amúgy is a háború és az influenzajárványok súlyosbítottak.

A legintenzívebb időszak 1917 és az 1920-as évek vége között zajlott. A történészek szerint világszerte több mint egymillió ember fertőződhetett meg. A betegek körülbelül fele életét vesztette, a túlélők közül pedig sokan maradandó idegrendszeri károsodásokkal éltek tovább.

A betegség legmegrázóbb formájában a páciensek teljesen elvesztették a mozgásképességüket. Sokan éveken, sőt évtizedeken át mozdulatlanul feküdtek vagy ültek, mintha „befagytak” volna saját testükbe.  Egyes betegek szinte folyamatosan aludtak, alig reagáltak a külvilágra. Másoknál épp ellenkező tünetek jelentkeztek: álmatlanság, nyugtalanság, furcsa mozgások, remegés és súlyos pszichiátriai zavarok. Az orvosok számára különösen zavarba ejtő volt, hogy a tünetek rendkívül változatosak voltak, és nem rajzolódtak ki egyértelmű mintázatok.

A legsúlyosabb esetekben a betegek mentálisan részben tudatuknál voltak, de a testük nem reagált. Kórházi beszámolók szerint voltak, akik „tisztán érzékelték” környezetüket, mégsem tudtak beszélni vagy mozdulni. Ez az állapot sok esetben a Parkinson-kórhoz hasonló tünetekhez vezetett: merevség, lassú mozgás, arckifejezések eltűnése. Egyes betegek idővel teljesen „bezárultak” a saját testükbe.

Az 1930-as évekre a járvány szinte teljesen eltűnt, magyarázat nélkül. Nem tért vissza globális méretben, csak elszórt, egyedi esetek jelentek meg az elmúlt évtizedekben. Ez a hirtelen „eltűnés” tovább növeli a betegség körüli rejtélyt: sem a kiváltó okot, sem a megszűnését nem sikerült egyértelműen azonosítani.

A modern kutatások szerint az encephalitis lethargica az agyat és az idegrendszert támadta meg. A korai tünetek influenzaszerűek voltak: láz, fejfájás, gyengeség, torokfájás.

Később azonban súlyos neurológiai és pszichiátriai tünetek jelentkeztek:

• izommerevség és remegés
• beszédzavar
• szemmozgási problémák
• hallucinációk
• viselkedésbeli változások

A tudósok több elméletet is vizsgáltak: vírusfertőzés, autoimmun reakció, vagy az influenza utáni szövődmények is felmerültek, de egyik hipotézis sem bizonyult véglegesnek.

(Mental Floss)