Az Aquincumi Múzeum Voltunk, mint ti – Arcrekonstrukciók a római korból című kiállítása összesen 16 ember arcrekonstrukcióját mutatja be. A régészek által feltárt koponyák alapján igazságügyi arcrekonstrukciós szakemberek alkották meg, hogyan nézhettek ki életükben azok az emberek, akik csaknem két évezreddel ezelőtt Aquincumban éltek. A kiállításon férfiak, nők és egy gyermek arca is megelevenedik, közülük hatot rendkívül élethű formában alkottak újra. A színezett szilikonból készült modellek valódi emberi hajat, szemöldököt, szempillát, néhány esetben pedig szakállt is kaptak.

A rekonstrukció minden esetben az eredeti koponya nagy felbontású CT-vizsgálatával kezdődik. A felvételek alapján háromdimenziós másolat készül, így a szakembereknek nem kell újra és újra kézbe venniük az évszázados maradványokat. Gábor Emese szobrász, arcrekonstruktőr több mint hatvan anatómiai tájékozódási pont alapján építi fel az izmokat, a lágyrészeket és végül az arcot. A folyamat során a legújabb tudományos eredményeket is felhasználják, köztük a 3D-s szkennelést, a CT-képalkotást és az archeogenetikai, vagyis ősi DNS-vizsgálatokat. Utóbbiak időnként arra is választ adhatnak, milyen lehetett az adott ember haj-, szem- vagy bőrszíne. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezek nem pontos portrék, hanem a tudományos adatok alapján készült arcrekonstrukciók.

A római kori Aquincum a Duna menti határvidék egyik legfontosabb települése volt, ahol az első és a negyedik század között rendkívül sokféle népesség élt együtt. A genetikai és régészeti vizsgálatok szerint a város lakói között voltak olyanok is, akiknek felmenői a mai Olaszország, Skócia vagy Szíria területéről származtak. Emellett a szarmaták és a római hódítás előtti kelta közösségek öröksége is kimutatható.

A rekonstrukciók közül talán a legismertebb az úgynevezett Jablonka úti múmia arca. A nő csontváza jó állapotban maradt fenn, a fején pedig babérkoszorút találtak. Gazdag ruházatban temették el, mellé szövőorsót, madár alakú, parafából készült sarukat, valamint egy férfiportrét is helyeztek. A festmény feltehetően a nő édesapját vagy férjét ábrázolhatta, ám a férfi személyazonossága nem ismert. A régészeti leletek alapján a kutatók megpróbálták összeállítani a nő történetét, miközben elkészült az arcrekonstrukciója is. A munkát végző szakember szerint ez volt az egyik legmeghatóbb arc, amelyet valaha elkészített.

A kiállításon egy gyermek, egy feltételezett gyógyító vagy dajka, egy kovács, egy építőmunkás és egy katonatiszt arca is látható. A vizsgálat során arra is fény derült, hogy két nőt szokatlan módon, arccal lefelé és összekötözött lábakkal helyeztek a sírba. A kiállítás egyik értelmezése szerint egyiküket boszorkánysággal, a másikat mérgezéssel vádolhatták. Erre azonban nincs közvetlen bizonyíték, ezért ezek a részletek inkább történeti feltételezésnek tekinthetők. A csontvázak vizsgálata arra is rámutatott, hogy az emberek többsége kemény fizikai munkát végzett, gyakran szenvedett alultápláltságtól és krónikus gyulladásoktól. Valószínűleg a római társadalom kevésbé tehetős rétegéhez tartoztak, azokhoz, akiknek neve és története nem maradt fenn az írott forrásokban.

A kiállítás nem császárokat és hadvezéreket mutat be, hanem hétköznapi embereket. Olyanokat, akik dolgoztak, szerettek, családot alapítottak, nehézségekkel küzdöttek, majd évszázadokra feledésbe merültek. Az arcrekonstrukciók révén azonban ismét emberi arcot kapnak a történelemben szinte láthatatlanul maradt aquincumiak. A vitrinben látható csontvázak az arcrekonstrukciók révén ismét emberi alakot öltenek, és könnyebb elképzelni, milyen lehetett Aquincum lakóinak mindennapi élete.