Nagy Katicát pár éve, Reisz Gábor második nagyjátékfilmje, a Rossz versek női főszereplőjeként ismerte meg a szélesebb közönség. Azóta a 28 éves színésznő eljátszotta a Magdolna díjnyertes címszerepét, most pedig a nagy várakozás övezte új Koltai Lajos-film, a Semmelweis Emmája lesz, Ignác fő segítője és támasza. A film november 30-án kerül a mozikban. A színésznővel a forgatás kihívásairól, az önmagunkért való kiállásról és szenvedélyéről, a főzésről is beszélgettünk.
Mesélj, mi mindent csinálsz mostanában?
Sűrű időszakom van, de inkább sok kisebb dologgal van most tele a naptáram. Nemsokára bemutatjuk Magyarországon is a Semmelweis-filmet, de előtte még kirepülünk a Los Angeles-i premierre. 2019-ben már jártam ezen a félig magyar, félig amerikai fesztiválon a Rossz versek kapcsán, akkor is meleg fogadtatásban részesítettek kint. Az utazás előtt igyekszem kicsit előre dolgozni a szinkronos munkáimmal, több futó sorozatom van. A repertoáron lévő színházi előadásaim mellett pedig lett volna most egy új független színházi produkció, amit végül mégsem vállaltam el.
Tudatosan vállalsz kevesebbet, hogy azokban a munkákban százszázalékos energiával benne tudj lenni?
Inkább azt mondanám, megtanultam kiállni magamért, többek között anyagi téren is.
Régen egy csomó mindenbe belementem, de ha mi, színészek nem kezdjük el fokozatosan a saját érdekeinket képviselni, akkor nem nagyon érdemes ezt csinálni, mert soha nem lesz változás.
Főleg nem az itthoni színházi kultúrában, ahol a minket foglalkoztató rendező generáció még nagyon más iskolát hoz magával.
Elkezdtél határokat húzni?
Igen, és kicsit zárkózottabb is lettem: úgy érzem, már nem akarok mindent beengedni. De a szerelemmunkákra azonnal igent mondok. Egész nyáron egy kis költségvetésű, független filmet forgattam Random címmel, amiben a szerepemet mintha rám írták volna. Ráadásul mindehhez egy csodálatos alkotói csapat társult − egyszóval tökéletes csillagzat alatt készült a film.
Ehhez kapcsolódik egy új kihívás is az életemben: Salamon Andrásnak, a film rendezőjének van egy filmes iskolája, a Lumiére, ahol a filmszínész képzést olyan tanárok viszik, mint Kerekes Éva, Thuróczy Szabolcs, Cserhalmi György vagy Kerekes Vica. András felvetette, hogy mivel a legutóbbi felvételin több tehetséges fiatal gyűlt össze, mint amennyit felvehettek, lenne-e kedvem egy csökkentett létszámú b-osztályt indítani nekik. A képzés kurzusszerű lesz, egyelőre kísérleti jelleggel indult be.
Fotó: Csomor Alexander
Említetted egy korábbi interjúdban, hogy hiszel a sorsszerű találkozásokban − mint Dezsőffy Rajz Katalinnal, aki 9 évesen bevitt a szinkron világába, ami azóta is meghatározó pont az életedben. Az Andrással való találkozásod is hasonlónak tűnik.
Andrást is régóta ismerem már: még 12 évvel ezelőtt a Magyar Rádió számára együtt készítettük az Időfutárt, olyan nagy színészekkel, mint Derzsi János, Thuróczy Szabi, vagy a Krétakör tagjai. Emlékszem, mi gyerekek csak néztük őket ámulva, és próbáltuk ellesni a szakmai fortélyokat.
Korábban is megérett már benned a vágy arra, hogy átadd a tudást másoknak?
Többször segítettem már az egyetemi felvételire készülő fiataloknak a verseik meghallgatásával − ennek nagy divatja van színészkörökben. Érdekesség, hogy engem anno pont Derzsi János készített fel a Színművészeti Egyetemre, de meg kellett harcolnom a lehetőségért. Ő már nem akart több tanítványt vállalni, mert az addigi 13-ból végül csak 12-t vettek fel, és az az egy kieső óriási traumát okozott neki. Aztán addig jártam a nyakára, hogy valahogy »kierőszakoltam« belőle – és életem egyik legdurvább flesse volt az az időszak, amíg tőle tanulhattam.
Visszatérve a kérdésedre, engem inkább a segítségnyújtás vágya hajt, mint valamiféle pedagógiai szándék.
Fotó: Csomor Alexander
A tanításhoz kell egy jókora adag határozottság is.
Meglepő, de az utóbbi egy-két évben lett ez meg nekem. Régebben befolyásolható voltam, főleg az egyetemi éveim alatt. Mostanra viszont már erős határokat sikerült kiépítenem, és tűzön-vízen keresztül átviszem, amit szeretnék. A forgatásokon is nyíltan kimondom, ha valami nem tetszik vagy zavar.
Megtanultam, hogy kár csendben maradni.
Mi először nagyjából 11 éve találkoztunk, még az egyetemi éveid előtt (Katica 2019-ben végzett a Színművészeti Egyetemen – a szerk.). Azóta valóban egy sokkal magabiztosabb Katica ül velem szemben. Van olyan tulajdonságod az akkori önmagadból, ami hiányzik, amiből visszakapnál egy kicsit?
Érzékenyebben reagálok dolgokra, viszont kevésbé vagyok naiv. Talán ez a naivitás hiányzik néha, rácsodálkozni valamire, ami az újdonság erejével hat. Most már sokkal inkább két lábbal állok a talajon, de hiányzik néha az őrültség, ez a »neki a falnak« mentalitás.
Fotó: Csomor Alexander
Mesélj picit a Semmelweisről! Hogyan kerültél a filmbe? Úgy hallottam, már az elejétől kezdve jó megérzéseid voltak a casting kapcsán, és működött köztetek a kémia mind Koltaival, mind Vecsei H. Miklóssal, aki a címszerepet játssza.
Most volt a film New York-i premierje, és Koltai tanár úr ennek kapcsán adott egy interjút a Varietynek. Itt azt nyilatkozta – amit egyébként nekem nem mondott előtte −, hogy az egyik tanítványa, Gyimesi Domonkos kisfilmjében látott.
Sok ilyen kezdő filmet elvállalok, mert úgy érzem, ha nekem is megadta valaki a bizalmat, és kiválasztott, akkor nekik is jár a lehetőség, hogy kísérletezzenek.
A Semmelweis casting folyamata egyébként nagyon eltért az általam megszokottaktól: nem küldtek 12-13 oldalnyi szöveget, amit a meghallgatásra be kell tanulni. A helyszínen a Tanár úr elém tett egy oldalt a szövegkönyvből, hogy amennyi megragad belőle, azzal improvizáljak. De már az elejétől éreztem, hogy érdeklem őt. Azt mondta van bennem valami esszenciális, ami Emma karakterében is megvan.
Mit gondolsz, mire gondolhatott?
Az egyszerűség, a nyersesség, az érzékenység erővel párosítva. Nem vagyok egy klasszikus törékeny babaalkat, mégis szerethető hatást keltek. Szerintem ezt kereste ő Emmában is.
Mennyi ideig forgattatok? És milyen volt a forgatás hangulata? Mégiscsak egy világszerte elismert rendezőről és egy színész-legendákból álló stábról van szó.
55 napig tartott a forgatás, abból nekem 50 napom volt. Sok szempontból inkább hasonlított ez a forgatás egy amerikai filmére, mint egy magyarra. Az elég idő, a megfelelő költségvetés és a nyugodt hangulat mellett például lelkiismeretesen foglalkoztak a testi és szellemi felkészültségünkkel is; a külsőnkkel és azzal, hogy a korról, a kor orvostudományáról átfogó ismereteket kapjunk.
Mi volt a legnagyobb kihívás számodra az 50 nap alatt?
A mindennapos koránkelés mellett nagyon meleg volt a forgatás idején: a 45 körüli fokban 6-7 réteges őszi, téli jelmezekben kellett játszanunk.
Izgulós típus vagyok, és ezen nem segített, hogy egyből a második napomon az egyik utolsó jelenettel kezdtünk: a tárgyalással, ahol a karakteremnek van egy intenzív kirohanása. A film összes nagy színésze jelen volt a felvételnél, de ez – a nagy nyomás ellenére − energetizált is.
Jellemző rád, hogy a stresszhelyzetektől erőre kapsz?
Igen, valahogy úgy működöm, mint a szivacs: minél jobban nyomják le, annál jobban jön föl. De nem ez a cél. Fontos, hogy az ember stresszhelyzetben jól teljesítsen, de inkább a kibillenthetetlenség, a stabilitás a fontos. Az izgulásban sokat fejlődtem már, de rögtön beérzem, ha valaki kételkedik bennem. Itt ilyenről szerencsére szó sem volt.
Semmelweis Ignácot gyakran nevezik „az anyák megmentőjének”. Te hogy állsz az anyaság témájához?
Beszéltünk már róla a barátommal (Porogi Ádám színész – a szerk.), aki nemrég megkérte a kezemet. Úgy érzem, ő az, akivel valóban tudunk közösen gondolkodni, tervezni a jövőt, akivel komolyan tudjuk venni egymást. Eredetileg nem akartam én színész párt, de mégis vele találtam meg a boldogságot. Aztán rájöttem, hogy igazából az számít, hogy minden klappoljon köztetek, és ez vele abszolút megvan: ő is egy szabad lélek.
Úgy tudom, sok hobbid van, többek között szereted intellektuálisan is fejleszteni magad. Olvastál mostanában valamit, ami megfogott?
Igen, nemrég olvastam Makszim Gorkij első regényét, a Foma Gorgyejevet. De gyakran olvasok verseket is, nemrég például Dsida Jenő került a kezeim közé. Szeretek csak így felcsapni egy verseskötetet, és eltenni belőle, ami megfog, vagy ráillik az élethelyzetemre.
Mivel kapcsolod ki magad teljesen egy húzós nap után, amikor már a versekhez is fáradt vagy?
Szigorú vagyok önmagammal: nincs szőnyeg alá söprés, csak brutál őszinteség. Amikor ebből elegem lesz, akkor jön a főzés.
Két évvel ezelőtt még csak egy tésztát tudtam összedobni, mostanra pedig már teljesen elmerültem a konyhaművészetben. Főleg a közel-keleti ízvilág vonz, szeretem a fűszeres ételeket, az indiai nagy kedvencem. Érdekel, hogy el tudok-e készíteni mondjuk egy libanoni kibbeh-t, vagy egy japán gyozát. A főzés által kinyílik számomra az adott kultúra. Vágyom arra, hogy minél többet lássak a világból, nagy szabadságvágy van bennem. Szeretek menni, szárnyalni, nem nagyon lehet engem megkötni.
Nyitókép: Csomor Alexander