A szóhasználat elárulja, mennyire egészséges a kapcsolatotok
Egy bizonyos szóhasználatot összefüggésbe hoztak a nagyobb párkapcsolati elégedettséggel, a pozitívabb párkapcsolati viselkedéssel, a jobb mentális és fizikai egészséggel, sőt az egészség javulásával is.
A „mi" és „minket" névmások használata összefügg az egészségesebb és boldogabb párkapcsolattal − derül ki egy kutatásból.
Azok a párok, akik a „mi" és a „minket" kifejezést használják, egymásrautaltságukat jelzik.
Ha így beszélnek, a pár nagyobb valószínűséggel áll közelebb egymáshoz abban, ahogyan gondolkodnak, éreznek és cselekszenek.
Sőt, ez a szóhasználat azt is sugallja, hogy támaszkodhatnak egymás támogatására. Az egymásrautaltság különösen fontos a stressz és a konfliktusok idején.
A következtetés összesen több mint 5000 embert érintő tanulmány elemzéséből származik.
Fotó: Shutterstock
Alexander Karan, a tanulmány első szerzője elmondta:
Azáltal, hogy ezeket a tanulmányokat együttesen vizsgáljuk, nagyobb képet kapunk. A mi-beszélgetés a kölcsönös függőség és az általános pozitivitás mutatója a romantikus kapcsolatokban.
Az eredmények azt mutatták, hogy a „we-talk", azaz a „mi-beszélgetés" kapcsolatban állt a nagyobb kapcsolati elégedettséggel, a pozitívabb kapcsolati viselkedéssel, a jobb mentális és fizikai egészséggel, sőt, az egészségmagatartással is.
Karan hozzátette:
A sok különböző pár sok különböző kontextusban történő elemzésének előnye, hogy megállapítható, hogy a we-talk nem csak egy kontextusban van pozitív kapcsolatban, hanem összességében pozitív működést jelez.
A kérdés az, mondta Dr. Megan Robbins, a tanulmány társszerzője, hogy mi jön először, a „mi-beszélgetés" vagy a jó kapcsolat:
Valószínűleg mindkettő. Ha a partnered a »mi« szót használja, az visszahat a gondolkodásmódodra, és ez nagyobb kölcsönös függőséget eredményezhet, ami egészségesebb kapcsolathoz vezethet. De az is előfordulhat, hogy mivel a kapcsolat egészséges és kölcsönös függőség áll fenn, a partnerek támogatóan viselkednek, és a »mi« szót használják.
Forrás: PsyBlog
Nyitókép: Shutterstock
- Mennyi időbe telik valójában, amíg szerelembe esünk? ›
- 10 apró jel, ami elárulja, hogy erős érzelmi kötődés van köztetek a pároddal ›
- Az 5 szeretetnyelv hazugság lenne? Ezt vizsgálták most a tudósok ›
- A 6 másodperces csókrituálé, amit minden házaspárnak ismernie kell ›
- Fontos, hogy a párod szeretetnyelve megegyezzen a tiéddel? ›